Alkotóláger

Tasnádi István: Szibériai csárdás

József Attila Színház

Ritkán fordul elő, hogy egy mai drámaíró nagy személyzetű zenés darabot ír. Ami nem azt jelenti, hogy nem születnek ilyen művek, mert akadnak színházi emberek, akik kifejezetten ilyesmivel foglalkoznak, mint például a szórakoztatószínházi ipart országszerte művelő Szente Vajk és társai. Vagy ilyesmivel is, mint az ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós, Kovács Adrián alkotóhármas a Vígszínházban. Tasnádi István azonban all round ember, aki ír, rendez, színházat is, filmet is. A Szibériai csárdást elsőre filmforgatókönyvként vetette papírra, csak később formálta át kétfelvonásos zenés színdarabbá. Az ősbemutatót a bátyja, Tasnádi Csaba rendezte 2015-ben a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, most pedig a József Attila Színház állt elő a művel a maga verziójában, Hargitai Iván színrevitelében. (A nyíregyházi előadás egyik színésze, Horváth László Attila azt bizonyította Imrei százados szerepében, hogy szórakoztató előadásban is található mód a mély, többrétegű, emlékezetes emberábrázolásra.)

Könnyen lehet, hogy a Szibériai csárdásról elsőre és másodikra is Mohácsi János jut az ember eszébe. Egyrészt az ő legendás kaposvári Csárdáskirálynője, másrészt a Nemzeti-beli korszakos Egyszer élünk…-je miatt. A Szibériai csárdás zenéjét Kálmán Imre szerezte – bár nem sejtette –; Tasnádi István ugyanis a Csárdáskirálynőből szerezte. A történet a Király Színházban kezdődik 1916-ban, ahol az év bombasikerét, a Csárdáskirálynőt játsszák – annak rendje és módja szerint Szilvia belépője, a Hajhó a nyitószám. Vonzó atelier-hangulat bontakozik ki a színen: a fiatal karmester, Müller Áron (Lábodi Ádám) épp szakmai kritikával illeti a primadonnát, Mizzi Günthert (Kulcsár Viktória). Mivel ők történetesen szerelmespár, így a nézeteltérés hamar párnacsatává válik. (Mizzi Günther neve egyébként nem ismeretlen a Csárdáskirálynő-történetben; ő játszotta a címszerepet az 1915-ös bécsi ősbemutatón.)

Kulcsár Viktória, az angyalföldi primadonna magas, fürtös hajú, jól énekel, és munkaköri kötelesség gyanánt flörtöl a neki udvarló Kaltenberg tábornokkal, akit Quintus Konrád játszik tökéletes tiszti kiállással, eleganciával és hidegvérrel. A cselekmény egy-két gyors, célratörő jelenet alatt eljut a két udvarló, a karmester és a magasrangú katona közti konfliktusig. Ennek eredményeként Müller Áron hirtelen megkapja a behívót, és megy a frontra. Az első bevetés után hamar egy fogolyszállító vonaton találja magát, amely Szibériába viszi.

A színdarab nagyobbik része, a Szibériában zajló, hasonlít az Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe című Mohácsi-mű szintén valóság alapú történetére. Abban a János vitézt adják elő a rabok. (Két különböző világháború is lehetőséget teremtett a magyar zenés színház szibériai népszerűsítésére.) Tasnádinál a Csárdáskirálynőt kell a hadifoglyoknak színre vinniük, a táborparancsnok (Gazdag Tibor) megelégedésére. Így kárpótolandó Holotkov tábornok, amiért táborvezetői szolgálata miatt kénytelen távol maradni a szentpétervári Csárdáskirálynő-premierről. (Ez is színháztörténeti tény. Miközben az Osztrák-Magyar Monarchia és Oroszország hadban álltak egymással, a Néva-parton lecsaptak a legújabb bécsi operettre.)

A szibériai fogságban természetesen nemigen állnak rendelkezésre a háromfelvonásos nagyoperett előadásának feltételei. Nincs nagyzenekar, se tánckar, se a szerepköröknek megfelelő színészek. Sőt egyáltalán, színészek. Jószerével csak a karmester van meg, Müller Áron személyében. De ha a sikeres bemutató avval kecsegtet, hogy a résztvevők fogolycsere keretében hazamehetnek utána, akkor premier lesz, tűzön-vízen át. Nincs, ami megakadályozhatná a színházcsinálókat a színházcsinálásban – erre hivatkozott a József Attila Színház bemutatóját rendező Hargitai Iván is, amikor a premier estéjén, majd a további néhány előadás elején arról tájékoztatta a jelenlévő közönséget, hogy a díszletet működtető elektromos rendszer elromlott, így színváltások nélkül tudják csak eljátszani a darabot. De úgy döntöttek, hogy előadják így is.

A színpadon alapdíszletként álló gazdagon, cizelláltan festett színházi portál és színpad láttán csak sajnálhatjuk, hogy a díszlettervező Horesnyi Balázs munkájának többi részéhez nem juthatunk hozzá. (Nem is tudom… egy színházi produkció összértékében vajon hány százalékot tesz ki a teljes díszlet? És az milyen arányban fejeződhet ki a jegyárban? És nem jogos igény-e az előzetes tájékoztatás, illetve az árcsökkentés egy ilyen esetben? Vagy legalább egy backstage tour a nem működő díszletek közé…) Mindenesetre a színészek – és a színpad két oldalán elhelyezett öt zenész – minden tőlük telhetőt megtesznek a hiánypótlásért. Négy-négy táncost is foglalkoztat a produkció, mindjárt az elején, a Király Színház Csárdáskirálynőjén belejtenek klasszikus külsővel: a nők fehér tüllszoknyában, pártával a fejükön. Egyikük vállán tenyérnyi tetoválás.

A szibériai hadifogságban játszódó történet értelemszerűen sok férfiszereplőt igényel. Van is itt némi gyűjtőtábor jelleg: számos olyan színész lép fel az előadásban, aki más színházbeli hosszas működés után kötött ki a József Attilában. A Markovits főhadnagyot adó Tóth Tibor például a komáromi Jókai Színház direktora volt a legutóbbi igazgatóváltásig. Lábodi Ádám Székesfehérvárról jött, Szombathelyen át. (Amikor az Emlékszel még!-et énekli egy vizionált duettben, fel is ötlik, hogy megvolt már ez neki a Vörösmarty Színházban Edvinként, történetesen Mohácsi János rendezésében.) Horváth Sebestyén Sándor sokáig a nyíregyházi társulatot erősítette, fel is lépett az ősbemutatóban Petheő Zsiga szerepében, akit a mostani produkcióban a figyelemreméltó Lukács Dániel formál meg. De még az igazi primadonna, Kulcsár Viktória is frissen szerződött tag, Pécsről érkezett Angyalföldre.

A színészek a műfajra tekintettel nem mélyednek el a lágerélet gyötrelmeiben. Néha jelzik kicsit, hogy fáznak, és akad egy igen szellemes, mellékes geg: egyszer valaki a színpad szélén álló szárítóról leveszi a kiteregetett megfagyott ruhákat. Az energiákat elsősorban arra fordítják, hogy sok humorral bemutassák a tábori Csárdáskirálynő próbafolyamatát. A meghallgatással kezdődik – Lábodi Ádám karmestere, Chajnóczki Balázs koreográfus-közlegénye és a meglepően bájos Fila Balázs színész-kellékese alkotják a kasztingoló „művészeti tanácsot” –, aztán lesz rendelkezőpróba, sőt még főpróbaheti kiborulás is. Az angyalföldi csapat nyilvánvalóan örömest állt neki annak, hogy amikor Müller Áron a Csárdáskirálynő szerepeire tart válogatást, akkor mindenki virítson egy-egy magánszámot. Van itt röcögtetett A csitári hegyek alatt, szlovákicska dalocska, megzenésített-megtáncosított Feltámadott a tenger, szikáran előadott Szól a kakas már – megtudjuk, hogy ez zsidó dal – és akad, aki a What a wonderful wordöt próbálja eltrombitálni. Ezeket a betéteket a közönség legalább olyan lelkes és ütemes tapssal honorálja, mint amikor a hályogkovács trupp a Jaj, cicát, a Lányok, a lányokat, a Te rongyos életet, vagy Az asszony meggyötört adja elő. Vicces hozzájárulás Tasnádi István darabjához az a betét, amikor a részeg katonák svábbogár-futtató versennyel szórakoztatják magukat. És az a meglepő fordulat, hogy bemelegítés címszó alatt be is indulnak a járóképes, gurulásra-szaladgálásra alkalmas, XL-méretű, de azért még pont hihető csótányok.

Szóvá teszek még egy kis jelenetet az elejéről, a budapesti szcénából. A Müller Áron – Kálmán Imre pároshoz odalép egy újságíró, Héricz, a Kurír kritikusa. Látványos ellenszenvvel, sőt megvetéssel fogadja őt a két művész, húzódnának is el tőle rögtön. (Hériczet – akivel legközelebb a lágerben akadunk össze – Horváth Sebestyén Sándor játssza.) De nem hagyja lerázni magát, hiszen dolgozik. Közli, hogy a Csárdáskirálylányról mellékletet készül kiadni a lapja. Képzelhetjük, milyen képet vág erre a két alkotó: lám, a kritikus még a mű címét sem tudja jól. (Megjegyzem, eredetileg Csárdáskirályné volt az operett címe.) Mulatságos ez a Csárdáskirálylány baki, nem mondom, hogy nem. E poén a mostani előadás leleménye, a szerző szövegében még a helyes cím szerepel. Talán mert Tasnádi István maga is évekig működött színikritikusként, és így alkalmasint el tudja képzelni, hogy a kritikus nem mindig és nem okvetlenül hülye, tájékozatlan, felkészületlen. Vagy mondjuk nem többször, mint bárki más.

Szibériai csárdás. A József Attila Színház előadása. Főszereplők: Lábodi Ádám, Kulcsár Viktória, Zöld Csaba, Chajnóczki Balázs, Fila Balázs. Díszlet: Horesnyi Balázs. Jelmez: Kárpáti Enikő. Rendező: Hargitai Iván.

Stuber Andrea