Színes kelmék

Mese a varázsgyűrűről

(Kalánanda Meseműhely)

Az idei nyár újdonsága a bizonytalan fesztiválkörülmények kellős közepén biztonságosan megrendezett I. Major Feszt volt. Gémes Antos művészeti vezető és társai a Dunakanyar egyik szép helyén, a Verőce végében található Lósi völgyben leltek kényelmes és alkalmas helyszínt ahhoz, hogy négy napon át reggeltől éjszakáig zenei, színházi, irodalmi és gyerekprogramokat kínáljanak a beköltözőknek, a sátrazóknak és az egy-egy napra odalátogatóknak.

A fesztivált életre hívó Gémes Antos a Pesti Magyar Színház színésze, s célirányosan mozgósította is a Hevesi Sándor téri „kapcsolatait” a rendezvényhez. A gyerekek számára hasznos és/vagy érdekes elfoglaltságot biztosított a Veled Kerek, amely alakulat több évtizedes rutinnal táboroztat, játszik, tréningez Elek Ányos játékmester vezetésével, aki színészmesterséget tanít a Pesti Magyar Színészakadémián. A fesztivál egyik kis faháza melletti területen, a Veled Kerek Ólban Napkö(s)zi címen egész nap játszhattak, rajzolhattak, ügyeskedhettek a kicsik – adott esetben tapicskolhattak a sárban, mert az eső nem kímélte a Major Fesztet. Működött a Vitéz László bábjáték-automata és Paprika Jancsi Csúzlizdája.

Állandó házigazdaként közreműködött Varró Dani (gyerekestül), akivel hol VersPókerezni lehetett, hol pedig szelíden felolvasott. Játszott Bodnár Zoltán, fellépett Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar, Elek Ányos megtartotta a Bőröndmesék 800. előadását, valamint szerepelt a Kalánanda Meseműhely a Mese a varázsgyűrűről című előadásával.

Ha talán a Kalánanda Meseműhelyről még nem hallott is a Kedves Olvasó, Somi Panni és az ő Sivasakti Kalánanda Táncszínházának neve ismerősen csenghet a fülének. Somi Panni indológia-angol szakon szerzett diplomát az ELTE-n, majd Madrasban tanult klasszikus táncot, valamint dél-indiai klasszikus zene- és táncelméletet. Itthon azután tanítani kezdett, s 1997-ben megalakította társulatát, amellyel részint klasszikus bharatanátjam előadásokat mutatnak be, részint pedig különböző indiai témájú kulturális, ismeretterjesztő, művészeti előadásokat tartanak.

Ez utóbbi kategóriába sorolnám a Mese a varázsgyűrűről című gyerekelőadást, amely leginkább ismeretterjesztő értékkel bír. Indiai „textilmese” alcímmel illették az alkotók, mivel a színes kelmék, a mintájuk, a díszeik nemcsak a keleti jelleget hivatottak jelezni, de a táncon kívül ez a fő és alapmatériája a produkciónak. A három játszó személy – Zboray Antónia, Vesztl Zsófia, Somi Panni – elegáns, arany szegéllyel díszített, fekete, lebegő nadrágos, hagyományosnak tetsző indiai ruhát visel.

A színpad hátuljában tarka lepelt feszítettek állványra, ez olykor paravánul szolgál mind bábos értelemben, mind (el)takaró elemként. Az némiképp kisstílű megoldásnak hat, hogy van a mesének olyan, fontos szereplője – a főhős fiú édesapja –, aki a paraván mögül beszél, így őt nem kell megmutatni. A kígyókirályt ugyancsak takarásból adják egy legyezőszerűen szélesedő textil felemelésével, bár amikor a gyűrűs keze kerül szóba, akkor váratlanul felbukkan a paraván tetején a színész gyűrűs keze is.

Nagyvonalúan egyszerűsített, mérsékelten invenciózus és kissé széttartó megoldások szolgálják a figurák megjelenítését. A főszereplő fiú ábrázolásához Zboray Antónia a ruhájára nyers színű inget húz fel, fejére textilt teker, másokhoz viszont elég egy-egy föveg vagy kendő. A macska arctalan fehér rongybábu, a kutya karakteresebb, görcsben végződő lábú játékállat, a kígyó pedig tüchtigen olyan, amilyet varrni lehet. A három állat úgy kerül a mesébe, hogy a kereskedő fia, akit apja 300 rúpiával küldött el a vásárba, nem árura költi a pénzt, hanem kivásárolja a bajba került macskát, kutyát, kígyót.

A dramaturgia némiképp lustának hat, a megmentéstörténet megismétlődik, pedig a főhős már egyszer elnyerte a boldogságot és gazdagságot, miután a kígyókirály nekiadta a palotaépítő varázsgyűrűjét és a lányát. Mindez a játszó személyek kedves modorú, tánccal kísért előadásában zajlik le. Ha a néző nem tudja, hármójuk közül melyik Somi Panni, akkor is rájön. Annyira ihletetten és szuggesztíven táncol.

Még néhány érdekességről beszámolnék:

Itt, hol a hal áll, utolér a biztos halál – mondja az egyik szereplő, és az ember szinte nem hisz a fülének; ez annyira Mohácsi-idézetnek hallatszik.

Amikor a fiú megkapja a varázsgyűrűt, amelynek birtokában kérni lehet, Zboray Antónia hezitálni kezd, hogy mit is kérjen. Ételt? Italt? Gyűrűket? (!). Bevonná a döntésbe a nézőtér elejében, a földön ülő kisgyerekeket, ám ők nem nyilatkoznak.

Érdekes fordulat a későbbiekben, hogy a kígyó lányából elővarázsolódott aranyhajú királylány a folyóba pödri néhány hajszálát, és az ezt megtaláló herceg a vizes hajcsomó láttán beleszeret az ismeretlen nőbe. Végül is a szerelem útjai kifürkészhetetlenek.

Mese a varázsgyűrűről (Kalánanda Meseműhely)

Indiai „textilmese”

Előadók: Zboray Antónia, Vesztl Zsófia, Somi Panni

I. Major Feszt,Verőce, Lósi völgy, 2020. július 26., kb. 50 néző

Stuber Andrea