A vágy titokzatos trágya

Kroetz: A vágy (Radnóti Színház)

A Radnóti Tesla Laborjában olyan a bejárás A vágy előadásán a nézőtérre, hogy egyesével botladozunk be egy fóliasátorban lerakott deszkapallón. Lassú, nehézkes a bejutás, és rögtön ráhangolja a lelkiállapotunkat arra, hogy mi is ugyanúgy be leszünk zárva ide, mint Franz Xaver Kroetz hősei a maguk életébe.

Kálmán Eszter díszlete elbűvölő alapossággal teremti meg a sírkertészetet, amely magába foglalja Holdenriederék munkahelyét, otthonát, valamint jószerével a közönséget is. A temetőmenti virágkertészetet vivő családi cég házaspárjának hitvesi ágya többfunkciós: nemcsak aludni lehet rajta, hanem az igénytelen ágyneműt félretéve palántázni is. Egyik oldalról a falon koszorúkínálat keretezi a teret, a másik oldalon előzékenyen ajánlott szalagfeliratok közül lehet válogatni a Szívemben örökké élni fogsztól az Utolsó üdvözlettelig. Vastag pévécé-csíkfüggöny lóg a bejáraton, amitől rögtön érezni véljük a hideget. A meghitt, munkás rendetlenségben kerülgetni kell hol egy mintafejfát, hol egy próbasírhelyet – kár, hogy nem lehet ebbe lökni majd Mitzit –, hol a felstószolt virágföldzacskókat. Az utóbbiak… hát… még szexuális szerephez is jutnak, mindünk meglepetésére (a virágföldet is beleértve).

Az előadás úgy kezdődik, hogy beslattyog Hilde, a feleség, vagyis Kováts Adél – már a beslattyog igével szeretném jelezni, hogy olyan itt a színésznő, amilyennek valószínűleg sosem láttuk még. Kilép a papucsából, a kis zokniját le nem véve bebújik az ágyba, és gondosan betakargatja magát a pokróccal. Hamarosan jön az ura, Otto, vagyis Schneider Zoltán enyhén dülöngélve, alsógatyában, méretes mellkasát láttatva a kigombolt pizsamafelsőben. Lefekszik és lekapcsolja a villanyt. Sötét. Sötét. Még mindig sötét. Alföldi Róbert rendező ilyen abszurdan mulatságosan még nem kezdett előadást. A felvillanyozó nézőtéri kuncogás közepette egyszer csak rájövünk, hogy egy száraz, kietlen, menetrendszerű nemi aktusba csöppenünk. Illetve hát abból sem lesz semmi, mert a derekát fájlaló, fáradt asszony elhárítja a férj radikális közeledését. Mit van mit tenni, a ház ura kivonul a mellékhelyiségbe, hogy gerjedelmén önkezével legyen úrrá. Szó ne érje a ház elejét, papírtörölközővel szépen feltakarít mindent.   

A darab egy jóval későbbi pontján Kováts Adél Hildéje már egészen másként közelíti meg a közös ágyat. Rettenetesen szexi hálóingben jön, kirúzsozva, nyakán hosszú gyöngynyaklánccal, amely hibátlan poénlehetőséget is kínál az asszonyi attak során. Hilde elszánta magát, hogy tettleg visszahódítja máshoz kóborolt férjét.

A kettő között az történt, hogy a háziak befogadták Hilde öccsét, a börtönből frissen szabadult Fritzet (Vilmányi Benett), aki valami nem részletezett nemi cselekményért ült, és vágycsökkentő gyógyszereket kell szednie. Az ő egyébként teljesen szolid, visszafogott és normális jelenléte felcsigázza a kertészetiek fantáziáját, legalábbis Ottóét és Mitziét (Bata Éva), aki a cég egyetlen, szingli alkalmazottja. Mitzi is, Otto is hiába provokálja a fiatalembert, s nagy nekibuzdulásukban váratlanul egymásra találnak. Bata Éva bájosan eltúlozza kicsit az amerikai filmekből lesett femme fatale-pózokat, Schneider Zoltán pedig egy kisfiú engedelmességével, majd egy hódító férfi egyre dagadó kebelével veti magát a kapcsolatba. Mit tehet Kováts Adél megrémült, veszélybe került feleségként? Nos, könyörgést, fenyegetőzést, erőszakot is bevetve, sőt mintegy vágytól fűtötten kezdeményezve, harciasan visszaszerzi férjét.

Schneider Zoltán Ottója nagyhangú, nagytüdejű böhönye pasas – a színész e férfitípus ábrázolásában egyszerűen verhetetlen –, akivel szemben általában áll valaki, akiben emberére akad. A testi és hangereje mögött mindig felsejlik az esendőség. Kováts Adél Hildéje fából van; piszka- és satrafából is. De ez a gumicsizmás, törékeny, kifakult asszony alighanem okosabb a többieknél. Érti ő a kivirágzást, amikor a temető mellett sarjad az élet a virágcserepekből is. Meg lehet itt őrülni az élet meg a halál között – mondja. Pontosan tudja, hogyan kell a férjét kezelni. Egy vendéglő piroskockás asztalánál, söröskorsók mögött ülve elviseli némán, elvágyódó mártírarccal, ha a férfira rájön a hoppáré és részegen sajnálatos igazságokat kiabál ki a legintimebb ügyeikről. Ugyanakkor döntési helyzetben egyetlen durva mondattal helyre teszi Ottót. Persze általános vesztes Hilde is. De amikor csábító szirénnek öltözik be, sikerrel jár. És annak is megvan a foganatja, amikor a lehető legdrasztikusabban lép fel a férjét bitorló Mitzivel szemben. Kettősük beillene egy eldurvult Polly-Lucy szcénának a Koldusoperában. A nagy szerelem az, amikor valaki közösen alapít vállalkozást, együtt nevel gyereket, és meg van elégedve az életével – közli Hilde. Az a nagy szerelem, amiért valaki hajlandó mindent eldobni – feleli erre Mitzi.

Mindösszesen történt itt egy perifériális szerelmi dráma, amelyben korántsem az érzelmek játszottak szerepet. Legfeljebb a nemi vágy, a kiéhezettség, az egzisztenciális kényszer, meg a magánytól, az egyedülállástól mint párialéttől való rettegés. A primer lét szomorúsága az, ami úgy kicsordul a Radnóti Színház előadásából, hogy talán még a nézőkre is ráfröccsen.

Az osztrák drámaíró 1994-ben írta ezt a darabját, s az ősbemutatót maga rendezte a Münchener Kammerspeilben. A magyarországi nézők 1999-ben ismerhették meg az akkor népszínjátéknak nevezett művet: Ascher Tamás vitte színre a Thália Színház Stúdiójában, Csákányi Eszterrel, Lukáts Andorral, Láng Annamáriával és Kardos Róberttel. A szöveg annak idején Parti Nagy Lajos fordításában nem volt annyira trágár, mint most, de evvel a legkevésbé sem akarom azt állítani, hogy Perczel Enikő és Totth Benedek munkája nem volna teljesen helyénvaló. Az a 21 évvel ezelőtti emlékezetes előadás pontosan ugyanazt az erős, bizarr, kényelmetlen hatást keltette, mint a mostani markáns produkció. A néző megdöbbent, megütközött, megrázkódott, egyszerre támadt kedve röhögni és sírni. Olyan tehát, mintha sem a vágy, sem A vágy, sem a színház, sem a közönség, sem az élet nem változott volna semmit.

Stuber Andrea