S majd újra visszatér

A padlás

Vígszínház

A padlás mint a Vígszínház középkorú sikerszériája, egyedülálló a magyar színháztörténetben. (Először magyar drámatörténetet akartam írni, de az kicsit nagyotmondó lenne.) Esetleg kettenálló a magyar színháztörténetben, a Madách színházi Macskák társaságában. Persze ott van még egy prózai dobogó is, amelynek tetején Kern András áll a Vígszínházban 37 évvel ezelőtt színre került Játszd újra, Sam!-mel.

Mindenesetre nemzetközi viszonylatban is ritkaság az olyan bemutató, amely sok évtizeden át szerepel egy színház műsorán, időről időre megfiatalodó szereplőgárdával. A zenés műfajban inkább fordul elő ez (lásd pl.: Az Operaház fantomja, Az oroszlánkirály), de prózainak mutatóba ott a londoni Egérfogó a St. Martin Színházban és A kopasz énekesnő a párizsi Huchette Színházban.

Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter zenés mesejátékának ősbemutatóját 1988-ban tartotta a Vígszínház. A 999. előadást pedig a bezárt színházban, üres nézőtér előtt játszotta, s online közvetítését 44 ország közel tízezer nézője fogta. Ennél nagyobb virtuális padlás, ahol ennyien elfértek egyszerre – sajnálatos módon nem minden jegyvásárló fért be –, a világon nincs.

Az előadás elején, a szimpatikus bolygó szellemek érkeztét megelőzően tetszetős fényjáték borította be a díszlet mögötti-feletti tágas eget. Azt hiszem, ez a fénykíséret színesebb, csillogóbb és variábilisabb, mint amit eredetileg használt Marton László a rendezésében. Azt tanúsítja, hogy a színházi világítási eszközök sokat fejlődtek az elmúlt évtizedekben. Ezzel szemben a számítástechnika forradalmi újításait nem követte le a produkció, így Robinson továbbra is ugyanaz a barátságos, negyed padlást betöltő gép, mint volt, nem pedig egy gyufaskatulyányi pucuka. 

A jelenlegi szereplőgárda zöme nem is élt még az ősbemutató idején. Lehetnek köztük, akik kisgyerekként látták az előadást. Most tanúi voltunk annak, hogy a belépett fiatal színészek mások, mint elődeik, de méltók az utódlásra. A Rádióst játszó Wunderlich József mellett talán ott állt segítőleg Kaszás Attila is – erre a gondolatra jutottak a színészpartnerek (Wunderlich másnapi Facebook-bejegyzése szerint), amikor látták, hogy kollégájuk ügyetlenül nyúlt a tükörhöz, kis híján elejtette-összetörte, aztán az utolsó pillanatban mégis elkapta valahogy. Mindenképpen idekívánkozik a friss szereplők közül a Süniként fellépő Antóci Dorottya méltatása, aki nem pusztán hamvas és bájos. A tekintetével, az odaadásával, a figyelmével sikerült megteremtenie egy életesnek ható lányt ebben a történetben, amelyben az emberábrázolás támasztékai leginkább és legfeljebb a dalok.

A kedves, pisze Dobó Enikőnek eleve alapos érdeme, hogy énekesi képességeit és teljesítményét tekintve odaállítható az örök és felülmúlhatatlan Kölyök, Pápai Erika helyére. Telekes Péter tökéletesen szeretnivaló Herceg, Kőszegi Ákosnak pedig ugyancsak jól áll a gyűrött ballonkabátos nyomozó figurája. (Bár egyelőre kevesebb füst is elég lenne a kalapjában.) Különböző spirituális utakon és módokon, de a régiek is jelen vannak az előadásban. Az egykori Mamóka, Tábori Nóra például úgy, hogy szerepe örököse, Igó Éva – a korábbi Süni – azt a ruhát viseli, amely Tábori Nóra utolsó Mamóka-jelmezeként szolgált.

A 999. előadás szünetében kisfilmet láthattunk, amelyben az alkotók és az ős-szereplők beszéltek. Horváth Péter író és ötletadó említette, hogy ő a palacsintát hozta képbe mint kedvenc ételt, aztán Presser Gábor és Sztevanovity Dusán váratlanul a szilvásgombócról szóló dallal álltak elő. (Itt jegyzem meg, hogy a palacsinta sem rossz opció. A dalszöveg „Íme a föld” sora biztosan lelkes egyetértésre lelt volna a laposföld-hívőknél.) Hegedűs D. Géza ex-Barrabás szavai rávilágítottak arra, mi lehet A padlás sikerének titka. „Mintha a néző a maga fantáziájával teremtené meg újra és újra az előadást, együtt küzd a valós alakokkal és a szellemekkel, hogy elérjék azt a világot, ami valahol mindannyiunkra vár. Ott, a fényeken túl, ahol az örökre szépek élnek”.

Vannak a darabnak olyan momentumai, amelyek láttán a néző ma talán megütközik. Például hogy Témüller (Fesztbaum Béla) vén csatalónak nevezi Mamókát, és elmarad az azonnali rendreutasítása ezért. Viszont a Rádiós hamarosan lekever a tiszteletlen házmesternek egy pofont, amit legalább olyan nehéz elfogadni, mint a házmester sértő szavait. Hogy arról már ne is beszéljünk, milyen vékonyka a darab szövete. Ráadásul a második részre annyira elvékonyodik, hogy ott már szinte nincs is.

Ámde semmi jelentősége az ilyen kritikai észrevételeknek, mert A padláshoz fel nem érhetnek. A szeretet forrása valószínűleg onnan ered, hogy a Vígszínház elragadó Padlását gyerekként vagy gyerekkel kell először megnézni. És akkor a dolog egy életre, sőt örökíthetően megmarad.

Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A padlás (Vígszínház)

Szereplők: Wunderlich József, Antóci Dorottya, Igó Éva, Csapó Attila, Telekes Péter, Dobó Enikő, Tóth András, Horváth Szabolcs, Fesztbaum Béla, Kőszegi Ákos, Gyöngyösi Zoltán, Dolmány Attila

Dramaturg: Radnóti Zsuzsa

Díszlet: Fehér Miklós

Jelmez: Jánoskúti Márta

Koreográfus: Devecseri Veronika

Rendező: Marton László

Eszinhaz, 2020. november 14., sok ezer néző

Stuber Andrea