Ria, ria, lambéria

Schwechtje Mihály: Gina – Radnóti Színház, Tesla Labor

A GHB (gamma-hidroxi-butirát vagy gamma-hidroxi-vajsav, a köznyelvben: gina) szerves vegyület. Kis adagban izomnövelésre használják, nagyobb adagja euforikus állapotot idéz elő, még nagyobb mennyiségben altatásra is alkalmas. Veszélyes partidrog.

Schwechtje Mihály a színházi életbe az Örökség című darabjával köszönt be, amelyet a Jurányi Házban vitt színre tavaly. A produkció a napokban nyerte el a tatabányai MOST fesztiválon a legjobb stúdió-előadás díját. Maga a mű korábban már megkapta a Kortárs Magyar Dráma-díjat, amelyet Radnóti Zsuzsa alapított a 2018-ban átvett Kossuth-díja pénzjutalmából. A filmrendező belépője tehát olyan volt, hogy onnantól kezdve a kortársi színház iránt érdeklődő néző belépőt vált Schwechtjére.

A Radnóti Színház Tesla Laborja a mostani tetthely, ahol a Gina című produkció létrejött, hozott történetből, Schwechtje tolla és a színészek improvizációi nyomán. A Gina a vidéki Magyarországon játszódik, akárcsak az Örökség. Hogy valamiféle bűnügybe fogunk keveredni, azt már az elején gyaníthatjuk, mivel egy rendőrnyomozónő a narrátor, ő avat be bennünket az eseményekbe. Martin Márta játssza nagy életismerettel, lakonikus bölcsességgel, a tapasztaltság beletörődésével. Amikor az események lezárásakor kilép a nézőtérre és a törvények átírását említi, nem is részletezi. De hát ezt maguk nagyon jól tudják… – mondja. A rendőrnő további sorsának alakulását tudatva a bemutatón a színésznő szöveget tévesztett: a két lehetséges alternatívát ismertetve ugyanazt mondta el kétszer. Ez a kis gikszer mindenesetre adott némi utólagos kombinációs lehetőségeket a távozó nézőknek. Kedves pillanata volt a zárómonológnak, hogy amikor a rendőrnő kirámolta a munkahelyi öltözőszekrényét, akkor abból kilógott egy piros-fehér kordonszalag vége.

De hogy kerültünk a végére, amikor még az elején sem tartunk? Miről is van szó? Nos: a szereplők hétköznapi figurák, szinte ismerőseink. Egy házaspár, a még velük lakó fiatal felnőtt fiúgyermekkel. A férfi az ötvenes évei elején járó vállalkozó (László Zsolt), akit a tisztának nem, de szokásosnak mondható piaci körülmények között épp nem akarnak kifizetni, amíg a megbeszélt 10% visszacsorgatását nem ereszti bővebb, 40%-os lére. Az asszony (Török-Illyés Orsolya) tanárnő, igazgatóhelyettesi állást pályáz, környezettudatos, vegán és nem mellesleg gyönyörű. Látszik rajta valami szplínes elvágyódás, elégedetlenség. A legrosszabbul azt viseli, amikor férjéből kitör a macsó, kettesben, vagy a még macsóbb férfi társaságában. Ez utóbbit, Janit, a mintamacsót Schneider Zoltán hozza a maga dinamikus, hévgazdag módján. Jani régi barát, egyben a fiúgyermek vízilabdaedzője, pont olyan vezetői állásba került most, ahol nagyon is érdemesnek tűnik jóban lenni vele. (Van olyan pillanata az előadásnak, amikor mi, nézők vagyunk a vízilabdázók medencéje, vize.)

A bonyodalom a legváratlanabb módon üt be: a fiú, Ákos (Nagy Márk) a rendőrségen köt ki barátaival és csapattársaival együtt, mert egy buliba alighanem drogot vittek (erre utal a darab címe), beletették egy kiskorú lány italába, azután levetkőztették és fényképezgették őt – ha tovább nem mentek. Martin Márta ebben az ügyben nyomoz, s az eset mindenkit kibillent az eddigi, szabályszerű családi pozíciójából. Szeretet, bizalom, házasság, gyereknevelés kérdései merülnek fel hőseinkben hirtelen és megrendítően. László Zsolt kedves linknek mutatja Attilát, aki férjként és apaként eddig valószínűleg nem élt nagy lelki életet. Török-Illyés Orsolya tiszta szívű, méltányos és empatikus, de biztosan nem tudatosult benne eléggé, hogy a fia már felnőtt. Várhatóan nem lesz majd egy főnyeremény anyós a leendő menye számára. Nagy Márk keseszínű, erős fiatalemberét az a kamaszkori vonás jellemzi, hogy a vele egyívású srácok a referenciaközege, míg a szülei, akik szolid, önbizalomhiányos ifjúnak gondolják, nem is igazán ismerik. Később tanúi leszünk annak, hogy a vízlabdázó Ákos inkább csak testileg erős, de az igazi felelősségvállaláshoz gyenge.

A cselekmény egyvonalú, a színre vitt helyzetek nem különösebben bonyolultak vagy sokrétűek, de tanulságosak és átélhetőek. A színész alkotótársak bizonyára mindent megtettek annak érdekében, hogy közük is legyen a figurákhoz, megoldásaik is a helyzetekre. Hitelesen játszanak. Mélyenszántásra, aprólékos elemzésre ne számítson a néző, váratlan fordulatokra se. Mindazonáltal az egész rajzol ki meglehetősen sötét képet. Minden rosszul van itt: a család, a város. A férj és a feleség, a szülő és a gyerek, a barát és a kolléga. Korrupció, önzés, nyers önérdek. Illyés-Török Orsolya Krisztinája nem szereti a férjét. Sem akkor, amikor László Zsolt Attilája magabiztos és közeledik, sem akkor, amikor gyenge és kétségbeesett. Sok mindent rejtegethetnek egymás elől a redőnytokban és azon túl. A gyerek csak akkor van hangjánál, ha a haverjával beszél telefonon. Schneider Zoltán Janija a legnagyobb hóhányó, karrierjének egy későbbi pontján talán még polgármester is lesz, ki tudja.

Az előadás drámai csúcspontja, levegőmegállító jelenete az, amikor a homályos ügy áldozata, Bogi az édesanyjával beállít hőseinkhez, hogy Ákossal beszéljen. Tőle szeretné megtudni, mi is történt azon a bulin. Nem emlékszik semmire, csak a fényképeket ismeri, amelyeken magát látta meztelenül, ostoba arccal vigyorogni. Valamint a reakciókkal találkozott, a minősítésekkel, a kommentekkel, a közösség és az online közönség őt illető jelzőivel. Hajdu Lujza magába zárva, lassan, monotonon mondja el a magáét. Amikor végül kiborul, az édesanyja (Moldvai Kiss Andrea) zavartan vonszolja ki őt a házból. Török-Illyés Orsolya dermedten ül. László Zsolt tétován álldigál, és ragyogóan groteszk udvariassággal odébb tesz egy bútort, hogy a vendég anya a lehető legrövidebb úton húzhassa ki a szobából az összeomlott lányt.          

Izsák Lili lambériás díszletének erősebb a hivatali helyiség jellege, mint amennyire egy vállalkozó otthonának nézhető. A fiú szobája például kompromisszum annak érdekében, hogy zárkaként is szolgálhasson a színpadnak az a zuga. A mindent beborító lambéria talán még a nyolcvanas évekből maradt itt, vagy pusztán az indokolja a létét, hogy elfedjék vele a falak romlását, penészesedését. A magasban, már a nézőtér első sora fölött Magyarország hatályos címere lóg. Nem különösebben hangsúlyos elem, diszkrét a megvilágítása, de azért úgy van ott, hogy egy pillanatig sem feledkezhetünk meg arról, hol élünk.

Stuber Andrea