Megyeri Zoltán

Előfordul, hogy már a főiskolán/egyetemen meghatározó alakítást láttunk valakitől, meghatározó szerepben. Megyeri Zoltán esetében ilyen volt Kapás Dezső rendezésében Aljosa Karamazov. Szarvas József Dmitrijét és Lux Ádám Ivánját próbálta a maga szelíd módján istennek tetszőbb életre rábírni. Az a tiszta arcú, csodálkozó szemű, gyermeki figura felbukkant még Egerben is, amikor Megyeri Zoltán pályakezdő színészként a Gárdonyi Géza Színház formálódó társulatában például Chérubint játszotta a Figaró házasságában. Ugyanakkor hívta az alkata az olyan, masszívabb, drabálisabb férfihősöket is, mint például Rogozsin A félkegyelműben.

A kilencvenes években Nyíregyházán már érett férfiszínészként láthattuk változatosabb szerepekben: Szellemfiként és Titus Andronicusként, a Cseresznyéskert Lopahinjaként és a Bolha a fülbe féltékeny spanyoljaként. (Feledhetetlen pillanata, amikor félelmetes, indulatos, ámde fegyelmezett férjként tövig kifacsarta a markában szorongatott narancsot.) Nyíregyházán a Verebes-korszakban kóstolt bele a rendezésbe, s azóta különböző vidéki színházakban a megfelelő pillanatokban színre vitt egy-egy biztos közönségsikert. A Móricz Zsigmond színházi korszaka legemlékezetesebb alakításának alighanem Stanley Kowalskit tekinthetjük, a Szász János rendezte, szakmai díjakkal elhalmozott A vágy villamosában.

Az ezredforduló Zalaegerszegen találta – jellemző módon ő a mindent megoldó, vagány hóhányó Tizedes (a többiek mellett), majd szegedi korszak következett, egyebek közt Galóczaként, A padlás Barrabásaként, az Emigránsok XX szerepében, Tartuffe-ként vagy Bubnovként a Menedékhelyben. Voltak közben olyan évek, amikor nemigen hallottunk felőle, valószínűleg ilyenkor élt meg ismétlődőn nehéz időszakokat, a saját démonaival küzdve. Most már öt éve a tatabányai Jászai Mari Színházhoz tartozik, egy erős, színvonalas csapathoz. Úgy látszik, itt megtalálta a helyét és megtalálták azok a komoly, nagy szerepek, amelyeknek megformálására hivatott: Orgontól A mi osztályunk Władekjéig és tovább, tovább!