Lábujjhegyen

Hamupipőke (Vaskakas Bábszínház)

A problémadarab műfaját – amely különösen a skandináv gyerek- és ifjúsági színházban népszerű – modern találmánynak vélhetjük. De ha kicsit is belegondolunk némely klasszikus mesébe, rögtön rájövünk, hogy problémadarab ősibb az ősinél.

Például ha Hamupipőke történetét vesszük – amely sok száz éves mese, az eredetét keresve egészen az ókorig görgethetünk vissza –, akkor a máig élő, Charles Perrault-féle változatban ugyebár az a közismert szituáció, hogy egy kislánynak előbb meghal az édesanyja, majd az apja újranősül, aztán ő is meghal. Nem lehet nem felfigyelni arra, milyen drámai élethelyzet ez az elárvult kisgyermek számára. Függetlenül a mostohaanya gonosz mivoltától, amely mint mesei toposz, ugyancsak megérne egy misét, de ezt most csak a harangozás szintjén említem: egyáltalán nem csodálkoznék, ha a világ mostohaszülői szervezetileg fellépnének a megbélyegzésük ellen, miszerint bizonyos nyelveken már az elnevezésük is egy negatív jelző, a mesékben pedig kizárólag kegyetlen, számító, alávaló személyként ábrázolják őket.

A Vaskakas Bábszínház Hamupipőke-bemutatóján érződik, hogy a történet emberi viszonyait a szokásos Hamupipőke-sztorihoz képest árnyaltabban képzelik el az alkotók; Gimesi Dóra színpadra író, Nagy Orsolya dramaturg és Tengely Gábor rendező. Mindenekelőtt Markó-Valentyik Anna Mostoha-figurája megengedő a tekintetben, hogy a hősnő motivációjába belepillanthassunk. Ezen az asszonyon – akinek dekoratív külseje enyhén keleties beütésű – látszik, hogy a feladatot komolyan gondolta: nyugodt figyelemmel, békés határozottsággal, jó szándékkal közeledik a férje által rábízott lányhoz. (Engedjünk meg egy zárójellel elkönnyített, de nagyon is súlyos megállapítást: az apa az, aki felelőtlenül, előkészítetlenül ereszti össze a lányát és az új családját. Mind az asszonynak, mind a gyereknek a férj és apa közvetítői, összehangolói segítségére lenne szüksége, ő azonban könnyedén elhajózik. Ráadásul oda is vész, ami végképp megengedhetetlen. Gimesi Dóra annyit enyhít a Szúkenyik Tamás játszotta joviális apa drámai vétkén, hogy a férfi mégis színen marad a lánya mellett, mint afféle túlvilági szemtanú és segéderő.)

Az apa halálának híre a feleség és a gyerek számára is trauma, és e döntő pillanatban a kommunikációjuk szerencsétlenül alakul. Az egymást támogató, közös gyászmunka helyett felszikráznak az indulatok. A konfliktusból az asszony a hatalmi helyzet felé menekül ki, és érzelmi vállalkozását feladja. Nem sikerült realizálnia, hogy két önzés összecsapása esetén a felnőttéből kell engedni, mivel mindig a gyermek a kiszolgáltatott fél.

Markó-Valentyik Anna mostohájának nemcsak a szigorú, de korrekt alapállása méltányolható - ráadásnak a tánc is igen jól áll neki. Két lánya, a színes-cicomásba öltöztetett Gergely Rozália és Főglein Fruzsina szintén nem marasztalhatóak el: elevenek, vihogósak, és bakfisos veszekedéseik függetlenek az igazi vagy mostoha testvérség pozíciójától.

Tengely Gábor rendezése és Michac Gábor tervezése egyszerű, üres, letisztult térbe helyezi a mesét. Fehér textilborítás, érvényesülnek benne a fények és az árnyak, a színes világítás és az árnyalatok. Az előadás türelmes, az eszközök válogatottak. Nincs semmi túlhordva, túlbiztosítva, elhalmozva – az arányok bizonyos méltóságot adnak a produkciónak. Talán egyetlen akció nem helyénvaló: amikor Hamupipőke borsóválogatás címén nagy labdákat gurít ki a zsöllye szélére. A nézőgyerekek azonnal felugrálnak a helyükről, azt gondolván, hogy ha az ő térfelükre labdák érkeznek, akkor azokkal nekik dolguk lesz. De nem. Egy-két percig tartó funkcionális zavar támad a közönség soraiban.

Az előadás emlékezetes alapképe: tágas kékes térben egy vöröshajú, szemüveges lány egy nagykerekű, mesebeli biciklivel. (Mit tegyünk, a szemüveg már csak ilyen attribútum-féleség, erről ismernek egymásra a leendő szerelmesek: a nem hagyományos királyfi és nem hagyományos legkisebb lány.) Nagy Petra kalandkedvelő Hamupipőkéjének már a lapostalpús járásában is benne van a szabadság, ellentétben a két mostohatestvére konvenciókon alapuló egyformaságával. Hamupipőkénk olvasni és kalózosdit játszani szeret, nem a divat érdekli meg a fiúk.

Vitányi-Juhász István Királyfijának egészséges spontaneitását az fejezi ki, amilyen könnyedén rábízza Komornyikjára a dublőr szerepet. Delikát mellékkörülmény, hogy Kovács Domokos Komornyikja mintha a szomorú bohóc szerepére castingolt volna a királyi udvarban.

A produkció legszebb találmánya, hogy az üvegcipő annyira átlátszó, nincs is. Vagyis nem is látjuk, amikor az Apa előveszi és a kislány lábára húzza. Úgy létezik csak, hogy aki viseli, lábujjhegyen jár benne.

Gyorsan és megbízhatóan jól alakul az elveszett üvegcipő tulajdonosának felkutatása, majd feleségül vétele. A végén az ifjú királyi pár elbiciklizik az országból. Haza se térnek? – kérdezi aggódva a Komornyik. Talán jövőre – felelik. De erre senki ne vegyen mérget.

Grimm testvérek – Gimesi Dóra: Hamupipőke (Vaskakas Bábszínház)

Szereplők: Nagy Petra, Szúkenyik Tamás, Markó-Valentyik Anna, Gergely Rozália, Főglein Fruzsina, Vitányi-Juhász István, Kovács Domokos

Dramaturg: Nagy Orsolya

Tervező: Michac Gábor

Zene: Tarr Bernadett

Mozgás: Fejes Kitty

Rendező: Tengely Gábor

Győr, Vaskakas Bábszínház, 2018. május 29. 14 óra, 223 néző

Fotó: Orosz Sándor

Stuber Andrea