Stuber Andrea

Danis Lídia

Domján Edit-díj

laudáció

Színházi Társaság  2018. XII.

 

Danis Lídia

 

Danis Lídia egy olyan Hegedűs D. Géza-osztályban végzett a színiegyetemen, amely bővelkedett figyelemreméltó tehetségekben. Danis Lídia volt köztük a besorolhatatlan típusú, fekete hajú, kreolbőrű, áthatóan sötét szemű, titokzatos, szabálytalan szépség, aki a naivától a cserfes szolgálólányon és a díván át a görnyedt hátú anyósboszorkányig mindenféle karakter lehetőségét magában hordozta.

A Vígszínházban kezdett, A vörös postakocsi Esztellájaként. Az első évek fiatal lány szerepeiben a nézőtérről még kicsit merevnek és feszélyezettnek hatott talán, de a társulat már korán megláthatta benne a látnivalót – hamar elismerték Ruttkai Éva emlékgyűrűvel, Ajtay Andor emlékdíjjal. Játszotta Eszenyi Enikő lányát, Ányát a Cseresznyéskertben, emlékezetes volt a Körmagyar Takarítónőjeként, s virult a Figaró házassága Suzannájaként. Komoly szakmai sikert – POSZT-díjat – hozott számára Eszenyi Enikő Az ünnep-rendezése, Pia szerepe.

Sikeres vígszínházi színésznők ritkán szerződnek el vidékre, Danis Lídia azonban nem habozott a szegedi Nemzeti Színházhoz csatlakozni, amikor úgy hozta a sors. Az ott töltött három év alatt elhalmozták nagyszerű feladatokkal, Makrancos Katától Gyarmaky Rózán át Hedda Gablerig. Érdekes pillanat lehetett ezen belül, amikor egykori osztálytársa, a címszereplő Gidró Katalin megölte őt mint Vizynét az Édes Annában.

2014 óta a tatabányai Jászai Mari Színház szakmai műhelyében zajló munkában formálódik, érlelődik és jut csúcsokra Danis Lídia színészi pályája. A Vízkereszt Olíviája, a Sirály Másája, Elisabeth Proctor, a Tartuffe Dorine-ja (szintén POSZT-díjas alakítás), Stuart Mária, a Budapesten is látható A mi osztályunk Dorája mind egy-egy kilométerkő az úton, miközben egy tévésorozat az országos ismertséget és elismertséget is meghozta számára.

Most Nagypál Gábor Macbethje mellett a Ladyt játssza Tatabányán, feketében és bőrben, sötét, tragikus szenvedéllyel, letaglózó drámaisággal. És mennyi izgalmas feladat várhat még e rokonszenves színésznőre! A nézői jóérzések közül ez az egyik legörömtelibb: a kíváncsi várakozás, hogy mi minden áll még előtte és általa előttünk. Mert Danis Lídia ma is a besorolhatatlan típusú, fekete hajú, kreolbőrű, áthatóan világos szemű, titokzatos, szabálytalan szépség, aki a naivától a cserfes szolgálólányon és a díván át a görnyedt hátú anyósboszorkányig mindenféle karakter lehetőségét magában hordozza.

Stuber Andrea