Méregtelenítés

Shakespeare: Makrancos Kata

Amint a nézőtéren helyet foglalva meglátja az ember a nyitott színpadképet, rögtön arra gondol, hogy talán még nem építették újjá a tavalyi Rómeó és Júlia-bemutató lebombázott Vígszínházát. A Gothár Péter tervezte Makrancos Kata-díszlet nagyszabású színházi rendetlenséget mutat. Lesz az még nagyobb is, amikor – talán lomtalanítás gyanánt – díszletek, kellékek, jelmezek zuhannak színre a produkció elején. Színészek szivárognak be, mint a Rómeó és Júliában, de nemcsak az építmény állaga, hanem a teátristák helyzete is tovább romlott tavaly óta. Éppen kiselejtezik őket, akárcsak a tárgyakat. A Shakespeare-komédia (menetközben elfelejtett) keretjátékában ezúttal nem a részeg Kristóf megtréfálása zajlik, hanem szakmai hajbókolás folyik egy pénzesnek ígérkező úr előtt. Mégiscsak lehet neki játszani. Valami nem túl bonyit, vidámat és reményszerűt. Úgy kelnek útra a színészek az előadásban, mintha Bujdosó Nóra jelmezeiben bujdosni indulnának, batyut hordva az vállukon. Talán útilapu is van a talpukon, csak az nem látszik, mert rajta állnak.

Ezt tehát a Makrancos Kata-történet 2012-es közege a Vígszínházban, Gothár Péter rendezésében. Egyfelől trendiség – mint például a szöveg kortársi szlengje, vagy az anyaszültre vetkőztetés, vagy a testre tapadó textilekkel formázás, vagy a jelmezekben a korkeverés: archaikus fejfedő és házmesterkardigán sajátos egyvelege. Másfelől durva valóság: lepukkantság, érdek, kényszer, nyerseség. S mindenekelőtt és felett két összeillő ember: egy macsó színész (Petruchio, vagyis a nagy lendületű, eleven kedélyű Nagy Ervin), aki egy darabig nem is tudja még a szöveget, s ilyenkor szolgája, kollégája (Grumio, vagyis Molnár Áron, aki most látszik először színészileg egészségesen felszabadultnak a Vígben), valamint egy nagyszájú pincérnő (a decens küllemű „kattant Kata”, vagyis a verhetetlen Börcsök Enikő).

Varró Dániel fordítóként ezúttal igazán elemében lehetett. E vígjátékban helye van a költő könnyűkezű poénjainak, játékos szóleleményeinek, pazar rímeinek. (A toplista élére, privátim, talán a Baptista-habtiszta rímpárt tenném.) Külön figyelmesség Varrótól, hogy differenciált nyelvezettel állt elő például arra való tekintettel, hogy az úri álruhában fellépő szolga, Tranio – Mészáros Máté kiváló alakításában – igyekszik felvenni a megfelelő társalgási stílust. Csak hát nem mindig sikerül neki helyesen kifejeznie magát, amibe a színész ódon bájt kever. Közben ugyan megkérdezhetjük, hogy ugyan miféle szaloni elvárások lehetnek abban a házban, ahol az előadósorban lévő kisasszony (Bianca, vagyis a szép, szőke Réti Adrienn) is basszusozik. Persze lehet, hogy ez már a zenei képzésének eredménye.

Varró Dániel itt-ott szellemesen beleferdít a műbe más színdarabokból vett szövegeket is, ami színházi egy premieren mindig feltűnő sikert arat, mert az első közönség szereti hangosan jelezni, hogy felismeri ám az idézeteket.

Gothár Péter úgy vezet át bennünket a történeten, hogy közben láttat néhány erőteljes, talányos, borzongató képet. Például azt a házat, ahová új asszonyát viszi Petruchio. Kicsit olyan az a hely, mint egy (balesetveszélyes) elvarázsolt kastély. Ferde padlóval, lyukakkal, süllyedőkkel, törpe ajtónállóval, gyertyafejű, borjúlábfejű meg mosdófejű személyzettel. A rendező az előadás végén kihúzza a vígjáték méregfogát. Nem hagyja egy az egyben behódolni Katát. Sőt.

A Szent István körúti társulat idei Shakespeare-bemutatója jól pergő, energikus, szakértelmes vígszínházi komédiázás. Rutinosan, megbízható színvonalon működő előadás-gépezet. Itt-ott viharosan nekilódul, máskor piheg, tűnődik kicsit, s megvilágít egy-egy szép színészi momentumot. Tudhatna és mutathatna persze többet is talán. Arról például, hogy mi is ez a megzabolázási folyamat a két hős között. Szerelem? Megértetés? Megalázás? Játék, amit Petruchio és Kata maguknak vagy a darabbéli közönségüknek játszanak?

Hogy a boldog végből lesz-e majd boldog házassági kezdet és folytatás, az mindenesetre kérdés. Nagy Ervin alakításának van egy olyan pillanata, amikor érezhető, hogy ha Kata nem dacol, nem vitatkozik, nem ellenkezik, akkor Petruchio hirtelen nem is tudja, mihez kezdjen vele. Egy szófogadó Kata mellett meg fog halni az unalomtól. Az asszony pedig engedelmesen utánahal és majd boldogan nem élnek, amíg világ a világ és még két nap.

Stuber Andrea