„Honnan jövök be?”

– Olvastam mostanában egy interjúját, amelyben arról is beszélt, hogy jó lenne már kicsit hátrább vonulni, kevesebbet dolgozni. Gondolkodtam ezen, és rájöttem, hogy lehetetlen. Mivel Molnár Piroska nem helyettesíthető mással.

– Óóó…

– De tényleg így van! Nemzedéke egyetlen univerzális színésznője, aki ráadásul abszolút megbízható, és még senki nem látta rossznak színpadon – magától értetődik, hogy mindenhová hívják. Kritikában írtak valaha rosszat bármelyik alakításáról?

– Persze. Régebben. Egyszer például egy kőszegi előadás után Zappe László azt írta, hogy rutinból játszottam. Ettől kinyílt a bicska a zsebemben. Napokig fogalmazgattam magamban egy levelet, de aztán természetesen nem írtam meg és nem küldtem el.

– Ez tehát régebben történt. Általában véve: más volt-e a kritika régebben, mint most? Érzékelt valamifajta változást az elmúlt évtizedekben?

– Voltaképp ugyanaz a helyzet most is, mint korábban. Régen is volt néhány kritikus, akinek a véleményét komolyan vette az ember, most is van néhány ilyen. De úgy van ez, hogy én magam, aki a munkát elvégeztem, ismerek minden körülményt. Tudom a próbaidőszakot, a rendezőt, a szerepet, tudom, mi miért alakult úgy, ahogy. Ehhez számomra a kritikus már nem sok újat tud hozzátenni a véleményével.

– A szegedi Mágnás Miskából jön éppen. Szegeden kezdte a pályát egykor.

– Bizony. Meg is keresett most a szegedi próbaidőszakban egy kedves hölgy a színházból, amelyet épp felújítanak. Ez nyilván selejtezéssel is jár, s ő kihozott és nekem adott régi fényképeket olyan előadásokból, amelyekben kezdő színésznőként szerepeltem. A kollégáim csak úgy kapkodták ki a kezéből a fotókat. Voltak, akik felismertek, voltak, akik nem.

– A Nemzeti Színház Csongor és Tündéjében Mirigy szerepét próbálja most. Tengely Gábor bábrendező viszi színre a darabot. Bábelőadás lesz?

– Lesznek benne bábok. Néhány éve a Valló Péter rendezte Csongor és Tündében is játszottam a Nemzetiben, akkor az Éjt. Érdekes, hogy Ilma szerepével nem találkoztam soha, vagyis hogy annak idején nem, pedig az elég kézenfekvőnek tűnt volna. A Csongor és Tünde után a következő feladatom a társulat három fiatal színésze által készített musicalben lett volna, de az a premier jogi problémák miatt elmarad sajnos. Így olyan rendkívüli helyzet áll elő, hogy októbertől márciusig – amikor is Cigánymesék címmel zenés előadásba fogunk egy francia rendező vezetésével – nem próbálok. Egészen biztos, hogy ez idő alatt nem vállalhatok el új szerepet sem, mivel a futó darabokkal úgysem tudnának egyeztetni. Tíz produkcióban szerepelek – a Kolibri Bors nénijétől kezdve az Örkény színházi Macskajátékon, az Operettszínházon át Orlaiig, plusz öt régebbi bemutató a Nemzetiben. Októberben lesz öt egymás utáni nap, amikor nem játszom! El is megyek majd gyógyfürdőbe.

– Nem kevés kicsit az az öt nap?

– Megtanultam a szabadidőt maximálisan kihasználni, az utolsó csöppig kiélvezni. Intenzíven nem gondolok semmire ilyenkor, esetleg pötyögök a számítógépen, az is pihentető kikapcsolódás. Hosszabban úgysem lehetnék távol Pesttől, mert bábszínészeket tanítok a színiegyetemen művészi beszédre. Ebben a félévben heti egy délelőttbe sűrűsödnek az órák, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogok kétnaponta bejárni és elkapni a folyosón egy-egy növendéket.

– Ezt hogyan kell érteni?

– Újak jönnek most, elsősök, és az ő esetükben különösen fontos, hogy ne csak csoportos, teljes osztály jellegű órák legyenek. Mert egy elsős még gyakran gátlásos a többiek előtt, táplálni kell az önbizalmát, esetleg ellenkezőleg: megnyirbálni, és ehhez szükség van egyéni foglalkozásokra.

– Amikor fiatal rendezővel dolgozik, nem érzi úgy, hogy többet tud a feladatról, mint ő?

– Nem szoktam így érezni. Most itt van például Tengely Gábor, rendkívül felkészült, hihetetlenül sokat tud a Csongor és Tündéről. Legfeljebb annyit gondolok magamban ifjú rendezők esetén, de azt is igen elnézően, hogy néha kicsit türelmetlenek. Nem tudják még azt mondani egy-egy színészi megoldatlanság láttán, amit az idősebb, tapasztaltabb rendezők, hogy „majd a főpróbára meglesz”. Ugyanakkor – természetes módon – felesleges köröket is lefutnak. Nem baj. Sokféle módon lehet jól dolgozni a rendezővel. Alföldi Róbert például általában elég határozottan tudja, hogy mit akar. Így a színész néha kicsit lassabban teszi a magáévá, pontosabban később kezdi el a magáénak érezni a „kottát”, de sokszor ez is célravezető. Nekem azért az marad az igazi, a legigazibb, ahogy Ascher Tamással dolgoztunk. Nála nincs értelme olyan kérdést feltenni, hogy „Honnan jövök be?”, mert azt válaszolja, hogy ahonnan akarsz. Aztán abból majd kialakul, kiszemezi, hogyan menjünk tovább.

– Ezúttal A tanítónő-előadás id. Nagy Istvánné szerepével, a legjobb női mellékszereplő kategóriában lehet kritikusdíjas.

– A díjátadó egyik műsorvezetőjeként lépek fel azon az estén. Amikor elvállaltam, még nem tudtam, hogy jelöltként is részese vagyok az eseménynek. Kicsit kínosnak is érzem ezt az egybeesést, úgyhogy titkon drukkolok, ne én nyerjek. Már csak azért is, mert kiválóak a versenytársak: Kerekes Éva a Peer Gynttel, Takács Nóra Diána a Tarelkin halálával és Stefanovics Angéla a Kaisers Tv Ungarnnal.

– A tanítónő, amely darabbal szintén nem először találkozott, Novák Eszter rendezése, akivel viszont először találkozott.

– Jól sikerült munka lett, mindenki szereti. Valaha, kaposvári színésznő koromban szívesen játszottam volna el Tóth Flórát, de akkoriban Bródy Sándor nem volt divatban. Később azonban lehetőséget kaptam, hogy megrendezzem a drámát a kaposvári stúdióban, aztán az a produkció felkerült a nagyszínpadra, és ott is megért még vagy 40 előadást. Egyébként az első találkozásom A tanítónővel főiskolásként történt: láttam a Thália Színházban, ahol Dayka Margit adta Nagynét, Latinovits pedig az ifjú Nagyot. Lenyűgözve néztem Margitkát. Az ő Nagynéja lágyabb volt, mint az enyém. Én elszántan és határozottabban takargatom mindazt, amit ez a kemény asszony nem mutat. Azt az egy jelenetet leszámítva, amikor kettesben maradok a tanítókisasszonnyal. Ilyenkor néha kicsit meg is ijed tőlem a mi Flóránk, Szilágyi Csenge, ahogy az ölembe rántom vagy megcsípem. De nagyon érzékenyen reagál, remekül érzi a partnert. Tehetséges lány.

– Még én leragadtam annál, hogy milyen elképesztően sokat dolgozik. Volt már több mint kétszáz színpadi szerepe, és fáradhatatlanul fog újabbakba.

– Minden munkában van valami izgalmas.

– Sosem érzi úgy, hogy „ma este nincs kedvem színpadra menni”?

– Sosincs kedvem! Épp azért vannak az előkészületek, hogy megjöjjön. Bemegy az ember korán a színházba, megiszik egy kávét, akár szüksége van rá, akár nincs, aztán amikor megfújják a trombitát, megy a dolgára. Akkor már jó.

Stuber Andrea