Utazás életre-halálra

A Katona József Színház Csehovban világszám – ezt könnyen megállapíthatjuk, végignézve a társulat külföldi vendégjátékait felsoroló listát. Ascher Tamás 1986-os Három nővér-rendezése annak idején jószerével bejárta a Földet, de a turnék számát tekintve lassan már vetekszik vele a 2004-ben született Ivanov-produkció. Ez utóbbi Csehov-előadás – amely szintén Ascher munkája, Fekete Ernővel a címszerepben – január második felében Ausztráliába megy, hogy Sydneyben láthassa a közönség hat estén át.

- Hogyan hat egy produkcióra az, ha sokat utazik?

- Az Ivanov esetében egyenesen életben tartóan – feleli Máté Gábor, aki Sabelszkij grófot alakítja az előadásban. – Ezt a produkciót voltaképp azért játsszuk még mindig, mert folyton hívják vendégszerepelni. Itthon talán már el is fogyott volna a közönsége, elvégre nem fogadta igazán jól a publikum. Nehezen barátkoztak meg a nézők azzal, hogy nem „csehovias” az előadás közege, környezete. Itthon ritkán szerepel műsoron, most például azért hiányzik a repertoárról, mert a díszlet már vagy egy hónapja útra kelt, hogy időben odaérjen Sydneybe. Ámbár ez nincs mindig így. Amikor két évvel ezelőtt Bogotában léptünk fel, akkor a díszletszállítás súlyos költségeit úgy kerülték el a házigazdák, hogy helyben legyártatták a díszletet.

- Hogyan fest a siker külföldön?

- A közönség jóval hosszabban tapsol, mint szokott – általában ezt mondják nekünk a helyi viszonyok ismerői. A vastaps nyugaton nem divat, viszont gyakori a hangos bravózás, lelkes kiabálás. Feltűnő és jóleső, hogy megkülönböztetett tisztelettel fogadják az idős színészek játékát. Kun Vilmos és Olsavszky Éva mindig rendkívül nagy tapsot kapnak. Mindjárt első alkalommal, Szarajevóban szembesültünk ezzel – és szembesülhettek ők maguk is annak hatásával, hogy milyen nagyszerű teljesítményt nyújtanak. Ez a plusz figyelem és elismerés itthon sajnos nem jellemző. Talán egyedül a Koccanás előadásánál tapasztalom, hogy a publikum erősebb tapssal honorálja Máthé Erzsit és Kun Vilmost, akik végig színen vannak. Volt egyébként jóval szerényebb sikere is az Ivanovnak, történetesen Moszkvában. A Puskin Színházban játszottuk, s a publikum kissé mintha idegenkedett volna az előadás világától. Az mindig meghatározó, hogy milyen közönsége van annak a színháznak, amelyben fellépünk. Hiszen nálunk is úgy áll a dolog, hogy ha a Katonában vendégszerepel egy külföldi előadás, akkor azt legfeljebb a Katona közönsége nézi meg. Ugyanakkor például Párizsban vagy Strasbourgban a publikum a lehető legnagyobb természetességgel fogadta a várhatótól némiképp eltérő Ivanovunkat. Érezhetően úgy tekintettek rá, mint európai uniós polgárok az európai uniós polgárok produktumára. A pozitív fogadtatás részét képezi az is, hogy a távozásunk után szép kritikák jelennek meg, de bennünket színészeket olyan nagyon persze nem izgat, hogy mit írnak rólunk ismeretlen kritikusok.

- Milyen személyes sikert arat Sabelszkij grófként?

- Nyilvánvalóan szerényebbet, mint a címszereplő Fekete Ernő, a feleségét játszó Tóth Ildikó, vagy a menyasszonyát megformáló Jordán Adél. Sabelszkij nem szenvedélyes hős, hanem ironikus-cinikus figura, ezért erősen igényli a szerep, hogy értsék a szövegét a nézők. Nagyon sok függ tehát attól, hogy milyen minőségű a fordítás, de még attól is, hogy miképpen oldják meg a vendéglátók a tolmácsolást. Kivetítik-e, vagy fülbe súgják. Magam egyébként inkább a kivetítést kultiválom, nézőként is.

          - Ausztráliában alighanem járt már, A revizor Zsámbéki Gábor rendezte előadásával, 1992-ben.

          - Hát nem. Úgy alakult, hogy akkor családi problémák miatt nem mehettem el, ezért helyettes revizort állított a színház. Őszintén szólva most sem nagyon villanyoz fel az Ausztráliába utazás gondolata, mivel Sydney nagyon messze van, és én már-már nevetségesen félek a repüléstől. Ha csak lehet, a kocsimmal szoktam menni a külföldi vendégjátékokra, de ez Ausztrália esetében ugye nem megoldható. Abban az egyben bízom, hogy rettenetesen hosszú repülőútról van szó. Kétszer tizenhat órán keresztül csak nem lehet egyfolytában félni…!

Stuber Andrea