A vélelem bére

Heinrich Böll – Bereményi Géza: Katharina Blum elvesztett tisztessége

Pesti Színház

Egy huszonhét éves szabadfoglalkozású háztartási alkalmazott józan eltökéltséggel lelövi egy bulvárújság munkatársát. Heinrich Böll a bűnesetet megelőző és egyben előidéző négy napot írja le – ma szinte ironikusnak ható pedantériával – a Katharina Blum elvesztett tisztessége című fikciós kisregényében. Az előzmény az, hogy Katharina egy szolid házibuliban összejön egy férfival, vele tölti az éjszakát, majd hajnalban, amikor kiderül, hogy a rendőrség mint veszélyes bűnözőt üldözi kedvesét, szökni segíti őt.

A műből színpadi változatot készített Bereményi Géza, bemutatta a Katona József Színház a Kamrában 1992-ben. Rendezte Ascher Tamás, címszerepelte Básti Juli, megőrizte a nézői jóemlékezet.

Annak idején úgy voltunk vele, hogy amit látunk – Katharina tisztességének elveszejtése –, az megdöbbentő és felháborító. Azóta viszont tudjuk, hogy a dolgok nem egészen ilyenek, illetve még ilyenebbek. Most már egyáltalán nem gondolnánk, hogy az embernek bulvársajtómunkások likvidálására kellene adnia a fejét, bármit jelentessenek is meg róla a lapok. A tizenhat év alatt bekövetkezett társadalmi (és személyes) változásoknak annyiféle aspektusa van, hogy felsorolni is nehéz. De biztosan a lista első harmadában szerepelne az internet, amely a legteljesebb mértékben demokratizálta a nyilvánosságot. Ez pedig a számos pozitívum mellett avval is járt, hogy korábban elképzelhetetlen méretű szennyáradat zúdul ránk naponta, mind a „hivatásos” oldalról (bulvárlapok), mind pedig az általában anonim módon véleményt közlő civil felhasználóktól. Ma az interneten annyi a pocskondiázás, oly sok rosszat írnak le bárhol bárkiről, hogy óhatatlanul kialakult bennünk bizonyos keserű immunitás. A tapasztalat arra int, hogy óvatosan és újféle fenntartásokkal kell olvasni. Vagyis egy kortársi Katharina Blumnak talán nem feltétlenül illanna el a társadalmi megbecsültsége, amiért négy napon át kedvezőtlen színben tüntették fel őt a Zeitung címlapján. (Itt jegyezzük meg, az is biztos, hogy egy mai dr. Blorna ügyvéd nem állna szóba a Zeitung újságírójával, hanem – horribile dictu – csúf szavak hallatása közepette elhajtaná.) 

Akkor hát benne vagyunk máris a történetben, amely szikáran, jól szabottan és pörgősen elevenedik meg a Pesti Színházban. Csak hát nem üvölt és nem üt. Halk, jól nevelt marad, s nem váltja be saját jelentékenysége ígéretét.

Hegedűs D. Géza rendezése nem köti helyhez és időhöz a drámát. Az előadásmód meghatározó vonása a filmszerűség, ennek jegyében snittszerűen jönnek a képek egymás mellett/után. Bagossy Levente  fekete falat szeletelt elénk a színpadra a függöny helyére. A sávok redőnyként járnak fel-alá (korántsem hangtalanul suhanva), és képkivágatokat tárnak elénk, amelyekben a szereplők megmutatkoznak. Egy sáv nyílása egyszemélyes látványt nyújt – esetleg ha többen is bezsúfolódnak, akkor jól elmegy egy lift belsejének –, öt sáv pedig szinte szélesvásznú filmet tesz láthatóvá: tipikusan a kihallgatási jelenetek ilyenek.

A megoldás frappáns és látványos – ügyesen él a rendezés a világítási lehetőségekkel is, szépek a hátsó fények, a sziluettek –, ugyanakkor vannak hátrányai. Egyrészt lemond a tér dimenziójáról, egyetlen síkot alkalmazva csupán, amivel nemegyszer összekuszálja az irányokat. (Például amikor Else és Konrad egészen máshová bámulva „nézi” a Ludwig Göttennel táncoló Katharinát, mint ahol a pár valójában táncol.) Másrészt – restellkedve bár, de megjegyezzük – kedvezőtlen helyzetbe hozza a közönség egy részét. Hogy mást ne mondjunk: akadnak olyan nézők, akik egyetlen pillantást sem vethetnek az előadásban a Londiner kicsi, de fontos szerepét játszó Kis Domonkos Márkra. Ő ugyanis a kép jobb szélén áll a jelenetében, és speciel a 2. sor 1. székéből teljességgel láthatatlan marad.

 Az előadás szigorú formai világa keretek és korlátok közé helyezi a színészi játékot. Talán ez magyarázza, hogy jobbára egyetlen tartást, modort és magaviseletet visz végig a produkción a Katharina Blumot játszó nagyszerű színésznő, Börcsök Enikő. (Jóllehet a regény főhősnője még különböző lelkiállapotokat élt meg a négy nap során.) Börcsök Katharinája mindvégig egyenes, szilárd, kemény és kényes. Fizikailag finnyás, viszolyog az emberek testi közelségétől. (Kissé zavarba ejtően ellentmond az efféle reakcióinak az a majdnem meghitt mozdulat, ahogyan sálat kerít gazdája, dr. Blorna nyaka köré.) Kihallgatói kérdéseire precízen válaszol, drága Ludwigjára lágyan emlékezik. Látjuk az előadás elején az ominózus esten lejtett táncukat, bár ettől persze éppúgy nem kapunk magyarázatot a terrorista és a házvezetőnő váratlan, teljes és fenntartások nélküli egymásra találására, mint ahogy a rendőrök sem. (A Göttent játszó, férfias Sarádi Zsolt a tánc közben ritmusra végzett arcizommozgatásával jelzi, hogy a „szerelem első látásra” villámcsapásán túl őt esetleg másféle feszültségek is érintik.) Börcsök rendíthetetlen Katharinájában nem könnyű felfedezni azt a nőies védtelenséget és sérülékenységet, amely miatt a kedvesen izgága dr. Blornát játszó Gálffi László és a zavaróan hússzínű kesztyűt hordó, sprőd Blornánét adó Hegyi Barbara annyira aggódik érte. Katharina asszonyi vonzerejének hiányossága valamelyest felróható Jánoskúti Márta jelmeztervezőnek is, aki a fekete, kisvirágmintás ruhával mintha egy vidéki takarítónő szerény ünneplőjébe öltöztetné a főhősnőt.  

Katharinát hűvös és okos teremtésnek mondják, s mi is annak látjuk, valóban. Nemigen ér el hozzánk a fájdalma, a megaláztatása és a bosszúvágya. Szerethetőségét még leginkább az a féltő aggodalom közvetíti felénk, amelyet Kútvölgyi Erzsébet Elséje oly szépen, érzékenyen megjelenít, Rajhona Ádám hibátlan asszisztenciája mellett. S itt méltatnák Reviczky Gábort is, aki elsőrangúan fél és izzad Alois szerepében, s talán még némi együttérzést is képes kelteni bennünk a tolakodó iparmágnás iránt.

Az előadás legintenzívebb, leghatásosabb és legélvezetesebb jelenetei a totálok: a kihallgatási szcénák. Itt minden szereplő minden értelemben a helyén van. Az ember kedvére pásztázhat: ragyogó az a Rezes Judit-os míszség, amellyel Kovács Martina vakon gépelve vezeti a jegyzőkönyvet. Impozáns Fesztbaum Béla szigorú, szűkszavú szakszerűsége az államügyészi szerepben, kedves Juhász István esetlen és óvatos buzgalma, s legfőképpen parádés Epres Attila alakítása Beizemenne bűnügyi tanácsosként. Minden bizonnyal így vezetik a kihallgatást a legjobbak is, ahogy ő, legyen szó akár rendőrtisztekről, akár őket játszó hollywoodi filmcsillagokról.

Az előadás vége az, hogy befut a Gyuriska János játszotta gátlástalan firkász. (Akinek szakmai képzettsége hagyhat maga után némi kívánnivalót, ha riportnak nevezi az interjút.) Lövést kap, elesik, s csak a feje marad a képben, rózsával a szájában. Katharina pedig újra kitűzi hajába a Götten-esti virágszálját. De semmi nem hervadhatatlan.            

Stuber Andrea