Sivárványsín

Búss Gábor Olivér – Hársing Hilda – Rudolf Péter: Keleti pu.

Új Színház

Síndarab – írták a cím alá a Keleti pu. szerzői, Búss Gábor Olivér, Hársing Hilda és Rudolf Péter. Jól tették. Egyrészt mert szellemes ez a meghatározás, másrészt mert e nélkül úgysem tudnánk eldöntetni, hogy a Keleti pu. micsoda. Ahhoz, hogy igazi színdarab legyen, nem csak egy z hiányzik.

A Keleti pu. amolyan kortársi kollázs. Szórakoztató dokumentum(szín)játék. Vasúti csomóponti kanavász. Forgatókönyv a Keleti pályaudvar forgószínpadára.

A közlekedési helyszín – akárcsak Spiró György Koccanásánál vagy Tasnádi István Tranzit című egyfelvonásosában – arra biztosan jó, hogy sokféle ember összefusson itt. A kijelölt színtéren jó eséllyel előforduló emberek köszönnek be a Paulay Ede utcába, tipikus problémáikkal és eseteikkel. Lehet találgatni, kik jöhetnek szóba és színre: hajléktalanok, prostik, zsebtolvajok, taxisok, gengszterek, futballdrukkerek, rendőrök, romák, diákok, vendéglátósok, vasutasok – és semmi jó nem történik velük. Nyilvánvalóan nem a társadalmi hierarchia csúcsa mutatkozik meg, vagy ha mégis, reprezentánsai legfeljebb véletlenül járnak erre. (Mint például Pálfi Kata fehér ruhás, nem éppen a terephez öltözött, tényfeltáró híradósa, akit a hajléktalanok világnapja kapcsán sodort ide a munkarend. Vagy a Takács Katalin játszotta ügyvédnő, aki ötperces igazgatót, vagyis két lábon járó érvényes személyi igazolványt keres homeless körökben, cégalapításhoz.)

A színészek, akik ebben a mozgó, élő panoptikumban fellépnek s lelépnek különböző alakokban, leginkább helyzetgyakorlatokat végeznek a peronon. Amely peron egyébként, a körülötte látható falakkal, ívekkel, ablakokkal, feliratokkal, portálokkal tökéletesen felidézi az igazi Keletit. (Kicsit kínos észrevételezni, de tény, hogy a lendületes díszletmozgások közepette egyetlen elem marad végig a helyén, és azon történetesen egy bankreklám látható. Ami arra enged következtetni, hogy ez a hirdetés nem a pályaudvar biznisze, hanem a színházé.)

A Keleti pályaudvarról lévén szó, óhatatlanul felmerül a kérdés: „mennek innen vonatok egyáltalán?” Rögtön eszünkbe jut – bár maga az előadás nem utal rá, pedig éppenséggel meg is tehetné –, hogy Bereményi Géza és Cseh Tamás Frontátvonulásának ugyanez a helyszíne. Az egyszemélyes zenés monológ volt, a maga nemében mégis drámaszerűbbnek és teátrálisabbnak bizonyult, mint az Új Színház sokszereplős forgataga. Ha van valami baja a Rudolf Péter rendezte produkciónak – de ez kérdés, amit majd fel kell még tennünk –, akkor az éppen az, hogy jószerével egy lépéssel sem jut túl a szürke hétköznapokból ellesett vagy kikövetkeztetett, apró-cseprő realitásokon. Itt mintha magát az életet vitték volna színre, nem pedig annak visszatükrözését; sűrített vagy stilizált, koncepcionált vagy ihletett, egyszóval művészinek mondható ábrázolását.

Meg kell azonban jegyezni, hogy a teljesítménnyel a közönség rendkívül elégedettnek látszik. Feladva a leckét a kritikusnak, aki maga is gyakran találkozik ama nézői állásponttal, hogy az élet épp elég nehéz és nyomasztó, ne jöjjön a színház is avval. Inkább adjon könnyű feledést, üdítő kikapcsolódást. Ugyanakkor az Új Színházban zsúfolt házak élvezik, hogy mennyire igazi és valóságos a pályaudvar homlokzata, a hajléktalanok koszos dzsekije, a jósolni akaró cigányasszony nyomulása, a féklakatos proletáröntudata és a politikus testőrének esernyője. Mi több, az egyik esti közönség publicisztikai, ha ugyan nem egyenesen forradalmi hangot is kihall az előadásból, és lelkesen megtapsolja Vass György vasutas “Le a rendszerrel!” felkiáltását. Amiből látszik, hogy bár a szerzők érezhetően kerülték mind a szélsőségeket, mind a konkrét aktualizálást – de még a trágárságban is viszonylag visszafogottak; nem lépik túl a szükséges és elengedhetetlen mértéket, amit a magam részéről köszönettel fogadok –, a publikum bármikor magára ránthatja az előadást.

A siker egyik titka feltehetőleg az, hogy a darabtól és a játéktól nem idegen a humor. Erre bizonyság, hogy számos mondat poénként működik, és nevetést vált ki azon kétestés teszten, amit elvégeztem az Új Színházban. Maga a produkció, bár kicsit talán elnyúló, de színes, villódzó, mozgalmas és – főleg a második részben – ügyesen szövődnek benne mind komplettebb történetkék. Színészileg merő gyorsöltözés az este. Karakteres jelmezek, karakteres figurák, változatos lehetőségek. Nem állítható, hogy hatalmas színészi ambíciók fűtik az előadást, sziporkázásról nincs szó, de az összes játszó több figurát formál meg, s mind talált köztük olyat, akit kedvvel rajzol meg vagy el. Pokorny Lia pocakoska szexuális szolgáltatóként és aranyblúzos roma jósnőként is ragyogó. Takács Kati és Fodor Annamária a resti-képben a legjobbak, ugyanitt Bánsági Ildikó ősorosz ősözvegy. Hirtling István unalmas antikvárius férjéhez az előadás egyik legszebb pillanata kötődik: amikor megszereli és visszaadja a felesége elromlott, elhajított öngyújtóját. Derzsi János és Almási Sándor a hajléktalan soron tarolnak. Botos Évában és Nagy-Kálózy Eszterben az a gyönyörű, ahogy egy vasúti kocsis jelenetet végigülnek úgy, hogy csak a szép, átvetett lábuk látszik, finoman rázkódva a vonat virtuális zakatolásától. Pálfi Kata az est legemlékezetesebb alakítását nyújtja a politikusként fellépő Huszár Zsolt asszisztensének szerepében. Az ember nem bírja levenni róla a szemét, ahogy áll büszkén, felelősségteljesen és aggódón, minden kecses rezdülésével odaadón követve főnöke szónoklatát.

Nagy Marinak csodát köszönhetünk. Amikor már véget kellett volna érnie az első résznek, egyszer csak előkerül egy vidéki haknira induló balett-táncos csoport. Vezetőjük, mesterük Nagy Mari, szakszavakkal felmond egy pas de trios-t. Rudolf Péter rendező is segít – megemeli zenével, fényekkel a jelenetet ‑, s itt váratlanul néhány perc színház születik a boldogtalan életfelhozatal kellős közepén.

Stuber Andrea

Búss Gábor Olivér – Hársing Hilda – Rudolf Péter: Keleti pu. (Új Színház)

Díszlet: Zeke Edit. Jelmez: Balla Ildikó. Dramaturg: Hársing Hilda. Mozgás: Huszár Zsolt. Rendező: Rudolf Péter.

Szereplők: Bánsági Ildikó, Botos Éva, Fodor Annamária, Nagy-Kálózy Eszter, Nagy Mari, Pálfi Kata, Pokorny Lia, Takács Katalin, Almási Sándor, Derzsi János, Hirtling István, Huszár Zsolt, Kovács Krisztián, Nagy Zoltán, Széll Attila, Vass György, Berzy Tamás.