Shakespeare krónika 2., Gyula

Megpihenünk, megpihenünk – mondhatná a Ványa bácsi Szonyájával a színházi fesztiválozó Gyulán. Mondhatná, de nem volna stílszerű, mert Gyulán Shakespeare fesztivál van, nem pedig Csehov.

A POSZT-hoz és a határon túli magyar színházak kisvárdai találkozójához képest a gyulai fesztivál jótékonyan kíméletes. A napi egy-két színházi előadás vagy filmvetítés mellett hagy időt a fesztiválozónak aludni, bambulni, sétálni, netán a Várfürdő hullámmedencéjében ringatózni-rángatózni. A Gyulai Várszínház 45. évada zajlik idén nyáron, s az összművészeti fesztivál majd’ másfél hónapos eseménysorozata gazdag, változatos programot kínál. Ennek csak egy része – egyre rangosabb és vonzóbb része – az immár negyedik alkalommal megrendezett Shakespeare fesztivál.

A ráhangolódás a Várszínház irodájának és kamaratermének épületében elkezdődik, ahol az OSZMI anyagából összeállított plakátkiállítás fogadja a betérőket. A messzi színháztörténeti múltba visznek a Shakesperae-előadások hirdetményei. Látható Törzs Jenő III. Richárdként 1937-ből – négy-öt lépés távolságból még könnyű összetéveszteni egy Majmok bolygója-plakáttal –, s elismeréssel bólinthatunk arra az egyszerű, néhány vonallal felskiccelt férfi-nő portréra, amely alá elég volt annyit nyomtatni: Antonius és Cleopatra, Bajor * Timár. Különösen bájos példány az az 1964-es veszprémi Othello-plakát, amelyen a dátumot átragasztották. Feltételezhető, hogy a produkció nem készült el a munkásosztály nemzetközi ünnepére, ezért került az 1964. május mögé fölülírva a 3. A régebbi plakátok tervezőinek kiléte csak ritkán derül ki, az utóbbi évtizedek munkáinál azonban megtudhatjuk az alkotók nevét. Konstatálhatjuk tehát, hogy a kilencvenes évek elején Kentaurnak volt jelentős plakáttervezői korszaka a Vígszínházban, míg az utóbbi időkben alighanem Bagossy Levente a legfoglalkoztatottabb plakáttervező – nem véletlenül.

A plakátok udvariasan összébb húzódnak, ha kell, hogy átadják a helyiséget játszóknak és nézőknek. A kamarateremben lépett fel a Berze csoport a Mmmbeth című produkcióval. A Berzeviczy Gergely Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Külkereskedelmi Szakközépiskola színjátszóiról van szó, akik angol nyelven előadtak egy rövid és fiatalos, Macbeth-szerű dolgot. Némiképp felvezetés gyanánt, hiszen másnap lépett fel a fesztiválon a Meno Fortas, a híres litván társulat, amely immár visszatérő vendég itt. Első alkalommal a Hamletet hozták, tavaly az Othellót, s most a Macbethtel kiteljesítették a trilógiát a gyulai közönség számára. Nekrosius rendezése ezúttal is nagy utazás, gyötrelmes vándorlás sötét belső tájakon, a bűntudat útvesztőiben.

Könnyedebb, szívderítőbb színházi élményeket kínáltak a szabadtéri előadások: például a londoni Globe Theatre Rómeó és Júliája, amelyet a Tószínpadon szaladgált el nyolc fiatal angol színész. Egy kis kék-fehér mikrobusz szolgált variábilis díszletül – Júlia erkélye és hálószobája a tetőre telepedett –, s hozzátették az élményhez a magukét az ég minden seregi: susogó fák, csivitelő madarak, a színpad elé érdeklődőn beúszó vadkacsák, valamint a háttérben vizibicikliző nyaralóvendégek.

Ideiglenesen a közönség is (Tó)színpadra léphetett másnap, amikor ott kaptak helyet a nézői széksorok a Szabadkai Gyermekszínház bábos Hamlet-előadásán. A dán királyfi történetének elbeszélését változatos bábtechnika szolgálta – a bibábtól az „embermarionettig” –, s különösen szép pillanatok születtek Ophelia sajnálatos halálából. Szloboda Tibor gyönyörűen énekelt siratódalára a kócos hajú lánybáb tehetetlenül hánykolódott a röpködő nejlonfólia-tengeren, miközben hátul valahol várta megelevenedését a rizsporos parókás báb-Hamlet, aki arcán mintha Shakespeare vonásait viselte volna.

Vasárnap este egy japán Téli rege-előadással zárul az idei Shakespeare fesztivál. Aki oda tart, ne tespedjen estig a strandon, hanem szánjon másfél órát a gyulavári Wenckheim–Almássy kastély meglátogatására. Uff!

Stuber Andrea