Stuber Andrea

Meztelenül a színpadon

jegyzet

CompLex Magazin 2007. VI.

 

Meztelenül a színpadon

 

Amióta művészet létezik – és hát nem tegnap kezdődött a dolog –, azóta része az emberábrázolásnak a meztelenség. Visszamehetnénk példákért az ókori görög szobrászatig vagy a reneszánsz festészetig, de nem tesszük, hiszen egy speciális művészeti ágra fókuszálunk: a színházra. A színház a maga jelenidejűsége miatt meghatározóan különbözik a képzőművészettől vagy a filmművészettől, amely utóbbiban szintén hosszú története van a csupasz emberi test megmutatásának. Amikor a színpadon valaki levetkőzik előttünk, nézők előtt, akkor ott vagyunk vele egy térben és egy időben. Ez tehát különösen kényes helyzet, amelyet korszakonként más-más aura vesz körül, nem függetlenül a prüdériai együtthatóktól.

A meztelenség a magyar színpadokon eleve csak a huszadik század második felétől említhető, hiszen korábban a polgári jómodor tiltotta. A szocializmus évtizedei alatt, amikor az egypárt kultúrpolitikusai húzták meg a határokat, szintén nem volt szokás a csupaszkodás. Sértette volna a közízlést, s talán politikai szempontból is kifogásolhatónak vélték az illetékesek. (A meztelenség szimbólum is lehet: kiszolgáltatottságé, áldozatiságé, alávetettségé – csupa veszélyes tartalom.)

Az egyik első emlékezetes színpadi ruhátlanság Witold Gombrowicz Operett című darabjának 1978-as vígszínházi bemutatójához kötődik. Az Albertinka nevű szereplő megkerülhetetlen pőreségét oly módon láttatta Valló Péter rendező, hogy valahol a színpad legmélyén, hosszú, kebleket takaró hajjal megjelent a szép, fiatal színésznő, Peremartoni Krisztina. (A derékig érő hajú parókát sokáig szívesen alkalmazták Az ember tragédiája esetében is, ahol a paradicsomi szín Évájának öltöztetése szokta feladni a leckét.)

Az iménti bekezdésben felbukkant „megkerülhetetlen” szó valószínűleg kulcseleme a problematikának. A vetkőzésre felszólított színésznő és a szemérmesebb nézők számára akkor elfogadható a színpadi meztelenség, ha súllyal, hitelességgel, dramaturgiai vagy szituációs funkcióval bír. Ha nem esztétikai vagy erotikus élményt kínál a fedetlen test, hanem olyasmit fejez ki, ami más módon ki nem fejezhető.

Az elmúlt évtizedekben gyakoribbá vált, hogy a játszók a színpadon nem lepleznek semmit. Eleinte inkább csak egy-egy női mell szabadult ki a ruhából, utóbb aztán hozzászokhattunk nemcsak a színésznők, de a színészek alkalmankénti teljes meztelenséghez is. Ismert jelenség az olyan rendező, aki gyakran talál okot arra, hogy fiatal, csinos színésznőket ruhátlanul küldjön színpadra. (Gothár Péter például az idei munkáiban több, most végző színinövendéket is lemeztelenített.) De férfiak is mind sűrűbben kerülnek olyan színpadi helyzetbe, amelyben mindent megmutatnak. Hegedűs D. Gézát például már 1985-ben, a Találkozás című Nádas Péter-dráma előadásában is láthattuk anyaszülten, majd ismételhettünk belőle előbb a 2001-es vígszínházi Nórán, majd a 2006-os A kék madáron. Az utóbbi produkciót Zsótér Sándor rendezte, aki ma az egyik legnagyobb vetkőztető, s kétségkívül ért hozzá, hogy színészeivel hatásosan alkalmaztassa a testi és lelki lemeztelenedést. Olykor középkorú vagy öregebb férfiaktokat is szívesen alkalmaz statisztaként, avagy sokatmondó díszletelem gyanánt.

A „legbelemenősebbnek” a Krétakör kitűnő társulata bizonyult. Schilling Árpád színészcsapatának majd’ minden tagját jól ismerjük ruhátlanul. De nem lehet egy rossz szavunk sem, ha az olimpiai doppingvizsgálaton, ahol pisilni kell, előkerül a hímtag (Nagy Zsolt, Feketeország), vagy ha egy orosz prostituált pucéran fog hozzá az aktuális üzlet lebonyolításához (Péterfy Bori, A jég).

Nem ritka az olyan eset, amikor a színpadi meztelenség fölöslegesnek és indokolatlannak tűnik, s csupán a „közönségcsábítás” a célja. De az is előfordul néha, hogy a vetkőzés elmarad, és épp ez teszi érvénytelenné a színpadi helyzetet. Például amikor a Vidám Színpad Closer című előadásában Bánfalvi Eszter sztriptíztáncosnőként nem viszi végig a vetkőzőszámát. Vagy amikor a zalaegerszegi Pillantás a hídról-produkcióban Ilyés Róbert Eddie Carbonéja – aki Rodolpho szőkeségét mesterségesnek gyanítja – leráncigálja a ruhát a megalázni vágyott fiatalemberről, ám az alsónadrágot végül rajta hagyja Szemenyei Jánoson.

Stuber Andrea