Kétirányú forgalom

A tapasztalat azt mutatja, hogy van átjárás a színház meg a film műfaja között innen oda és onnan ide. Eleinte az volt a jellemző eljárás, hogy filmes változatot készítettek a jól bevált színdarabokból. (Nyilván az sem véletlen, hogy a mozinak filmszínház a „leánykori” neve.) A drámatörténet legjelentősebb műveit szinte kivétel nélkül vászonra vitték. Itt most egyetlen példát hozunk csak, Shakespeare Hamlet című tragédiáját, hiszen az végigvonul jószerével az egész filmtörténeten. Az első moziváltozata még a némafilm-korszakban született, amikor 1921-ben a dán Asta Nielsen úgy érezte, hogy el kell játszania a dán királyfit. Hamlet ugyanis nem herceg az egykori sztárszínésznő elképzelésében, hanem fiúruhában rejtőzködő hercegnő. A következő híres feldolgozás a brit színészóriás, Laurence Olivier nevéhez fűződik, aki 1948-ban rendezte meg és játszotta el a leghíresebb Shakespeare-hőst. Az 1964-es év igazi Hamlet-boomot hozott. Ekkor készült a műből egy angol tévéfilm Christopher Plummerrel, valamint John Gielgud filmre vitte a Broadway-előadást, amelyben Richard Burton játszotta a királyfit. Ugyanekkor mutatták be a világ másik felén Grigorij Kozincev rendezésében azt a fekete-fehér szovjet filmet, amely sokak szerint máig a legjobb feldolgozás. (Ebben Innokentyij Szmoktunovszkij alakította a címszerepet.) 1990-ben nem csupán a Zeffirelli-féle, Mel Gibson-Hamlet került a mozikba, hanem Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című színdarabjának filmváltozata is, amely szintén a Shakespeare-műnek egy sajátos szemszögű verziója. (Még ez előtt, 1982-ben mi Magyarországon megismerkedhettünk egy hazai feldolgozással is, amelyet Bódy Gábor rendezett, Cserhalmi Györggyel a címszerepben.) Természetesen a Royal Shakespeare Company egykori színészéből filmrendezővé és hollywoodi sztárrá avanzsált Kenneth Branagh pályájából sem maradhatott ki a nagy mű. (Már csak azért sem, mert Branagh kamaszként látta színházban Derek Jacobi Hamletjét, s ettől kapott kedvet a színészi pályához.) Branagh előbb egy Hamletet játszó színészt játszott el a Hamlet, vagy amit akartok című, általa rendezett 1995-ös filmben, majd egy évre rá filmre vitte magát az igazi Hamletet is. Jelenleg itt tartunk a „Hamlet a vásznon” történetben.

A másik irányú műfaji mozgás az, amikor a színházi alkotók sikeres filmet adaptálnak színpadra. Ennek persze megvannak a maga korlátai – mondjuk egy kiváló spagettiwestern vagy egy nagyszabású háborús film nehezen valósítható meg színházi körülmények között –, de még így is bőven találkozhatunk eredményes kísérletekkel. (És persze kevésbé eredményesekkel is.) Példának okáért ott van, illetve itt lesz Koltai Róbert Sose halunk meg! című első – és általa máig felül nem múlt – filmje, amelynek színpadi bemutatójára a József Attila Színház kerít sort április 14-én. Igaz, ez kipróbált verzió, hiszen a produkciót először a szolnoki Szigligeti Színházban mutatták be, s az ottani alkotók, illetve szereplők nagy része egyszerűn átvonul Angyalföldre.

Az 1993-ban készült film – amelyet Koltai Róbert nemcsak rendezett, de el is játszotta benne a főszerepet, voltaképp a saját nagybátyját, a vállfaárus Gyuszi bácsit – ezúttal zenésebb formában elevenedik meg színpadon. A film örökzölddé lett slágerét, a Nagy utazást szerző Dés László újabb számokat komponált ehhez a változathoz. (A dalszövegeket Nemes István írta, a tánckar munkáját Bodor Johanna koreográfus irányítja.) Mivel színházban az nemigen oldható meg, hogy a rendező főszerepeljen is – hiányozna ugyanis a rendezői szeme a nézőtérről, amíg színészként a színpadon időz –, ezért a színrevitel ezúttal is Szabó Máté dolga lesz, akárcsak Szolnokon. Érdekessége a produkciónak, hogy egy kis szerepben vendégként fellép benne az a Szabados Mihály is, aki a filmen Gyuszi bácsi unokaöccsét, vagyis magát az ifjú Koltai Róbertet játszotta. Rajta kívül például Szabó Kimmel Tamást, Vándor Évát, Tompos Kátyát, Fehér Annát láthatjuk majd Koltai Róbert partnereként.

Stuber Andrea