A kényelmes szék titka

Sepsiszentgyörgy hozta a megváltást Máté Gábornak

   – Nyilván nem én vagyok az első mentegető-magyarázkodó, akitől azt hallja, hogy nem volt szerencséje az idei zsűrinek..

   – Igen, mindenki mondja, és meg is értem – van ilyen. Az egyik évad jobban sikerül, a másik kevésbé. Amikor a fesztivál előtt néhány nappal megkaptam a műsort, már az is keltett bennem egy csöppnyi rossz érzést. Végigbogarásztam, milyen darabokat látunk majd. És nehezen tudtam felfedezni annak ígéretét, hogy fontos, progresszív, elevenbe vágó produkciók várnak ránk. Az is meglepett némiképp, hogy az off-programok keretében nem afféle alternatív, kísérletező jellegű, különös előadások szerepelnek, hanem kommersz produkciók. Persze nincs kifogásom az ellen, hogy a kisvárdai közönséget könnyű műfajjal, bulvárkomédiával, zenés darabbal szórakoztatják. Csak hát ezek engem személy szerint nem vonzanak. Egyáltalán nem érdekel például a Ketten a neten vagy a Csókos asszony. Ahogy Pesten sem nézném meg, úgy itt sem voltam kapható rá.

   – Tehát csak a versenyprodukciókra szorítkozott? Nem mondom, az is épp elég. Nem könnyű kilenc nap alatt tizenöt előadást végignézni.

   – Tegnap még elmentem, versenyen kívül, az újvidékiek vizsgaelőadására, a Negyedik nővérre, és végtelenül jólesett a fesztivál zárásaként épp ezt a friss, eleven, boldogító produkciót látni. De már az előző napon eljött a megváltás, amikor a sepsiszentgyörgyi társulat lépett fel A nyugati világ bajnokával. Az az este jótékonyan megváltoztatta az addig kialakult képet. Egy másik fesztivált mutatott, nem azt, aminek részesei voltunk. Ez a nagyszerű előadás lett a mustra vége, ettől fogunk szépen emlékezni a kisvárdai napokra. Természetesen az addigi előadásokban is felfedeztem értékeket, jó színészeket, szép pillanatokat. De összességében az volt a benyomásom, mintha a színházak kicsit visszamentek volna az időben. Egyáltalán nem érzékeltem, hogy a mához kívánnak hozzászólni. Talán csak a komáromiak Macskabaj-előadásáról mondható, hogy semmiféle avíttságot nem mutatott. Ők nyilvánvalóan megpróbáltak más módon kommunikálni a közönséggel. Az a benyomásom, hogy a Macskabaj esetében rendkívül szerencsésen találkozott a darab, a rendező és a színház szándéka. Úgy hiszem, a társulatnak hasznára válhatott a Lukáts Andorral folytatott munka, amely remélhetőleg egy termékeny munkakapcsolat első szép eredménye. A többi színháznak is előnyös lenne, ha erősebb, markánsabb rendezőket fogadhatna Magyarországról.

   – Sokat szenvedett?

   – Hát biztosan kevésbé lennék elcsigázott, ha jobbnak találtam volna a programot. Amikor az utolsó versenynapon A nyugati világ bajnokát néztük, akkor egyszer csak elfelejtettem, hogy fáradt vagyok. Még a nézőtéri ülés kényelmetlensége is egy csapásra megszűnt! De azt hangsúlyoznám, hogy a többi előadást sem néztem hiába.

   – Fedezett fel magának színészt? Rendezőként támadt kedve valakihez?

   – Kitűnő színészeket láttam. Mindenekelőtt Karna Margit nyűgözött le, már a Tangóban is, s aztán utóbb a Molière-ben. Lelkesültségemben oda is mentem hozzá, bemutatkoztam, s ekkor kiderült, hogy mi valamikor a nyolcvanas években játszottunk egyszer együtt Gyulán, csak én ezt szégyenszemre elfelejtettem. Különleges élményt jelentett a sepsiszentgyörgyiek játéka. A nyugati világ bajnokának jószerével minden szereplőjét fel kell sorolnom – Péter Hildától Pálffy Tiboron, Bicskei Zsuzsannán és Szabó Tiboron át Nemes Leventéig –, ha a jelentős színészi alakításokat emlegetem. És mindenképpen szeretném szóba hozni Ördög Miklós Leventét, akit az Alvajáró románcban csodáltam meg. Boldog lennék egy ilyen színésszel a közelemben. Az Alvajáró románc előadását létrehozó Yorick Stúdiót egyébként is nagyon rokonszenvesnek találtam. Még azt is, amilyen szenvedélyességgel védték magukat a szakmai beszélgetésen.

   – Öt napig vezette a szakmai beszélgetéseket, és remekül csinálta. Szakszerűen, szellemesen, kollegiálisan, empatikusan. Még ha a megbántódásokat nem is mindig lehetett elkerülni. Vállalna ilyet máskor is?

   – Talán nem ennyire zsúfolt, nehéz és fárasztó évad után, mint amilyet most fejeztem be. De egyszer majd biztosan visszajövök, hogy reálisabb képet kapjak a határon túli színházakról.

Stuber Andrea