Kísértet járja be

Noël Coward: Vidám kísértet

Tatabányai Jászai Színház, Vidám Színpad

A Vidám kísértet viszonylag szellemes darab, bár leginkább abban az értelemben, hogy jól öltözött másvilági alakok társalognak benne.  Van ennek a Noël Coward-vígjátéknak valami avíttas bája, ami nem is csoda, hiszen a mű 1941-es születésű, vagyis épp egy véres-verítékes-könnyes háborús évben szórakoztatta a szerző a londoni publikumot a brit hölgyek-urak életével és főként halálával. Történelmi levegője nem lévén a műnek, kortalannak mondható egyfelől, másfelől viszont mintha korhatárossá vált volna mára. Gyermeki, morbid humora leginkább talán a 6-12 éveseket mulattathatja. Feltéve persze, hogy a mozik és a tévécsatornák nem rontották el teljesen a kiskorúak naiv derűjét, és beérik az olyasfajta izgalmakkal, amiket bájos elhalt feleségek csöppet sem kísérteties szellemjárásai kínálnak.

Noel Coward komédiájának színhelye egy író lakása, ami általában nem kívánt erőfeszítésre kényszeríti a magyar színházakat. Muszáj ugyanis előrukkolniuk egy, ha nem is feltétlenül fényűző, de legalább szolidan elegáns angol szalonnal (angol szalonna nem elég). Esetleg fel kell mutatniuk egy jól felszerelt könyvtárszobát. Most, amikor két színház is műsorra tűzte a Vidám kísértetet, megállapíthatjuk, hogy lehetőségeikhez mérten viszonylag nagyvonalú színpadképpel álltak elő az alkotók mindkét helyen. Tatabányán a Jászai Mari Színházban Iszlai Zoltán hozott össze faburkolatot, kandallót és medvebőrt. A Vidám Színpad előadásához Horesnyi Balázs tervezett már-már impozáns enteriőrt a Condomine házaspár számára. A Horesnyi által gazdagon ellátott házigazda egészen tekintélyes félkönyvgyűjteménnyel rendelkezik. (Nyilván helytakarékossági okokból van így, de a kis mélységű könyvespolcokba beépített változatos színű és nagyságú kötetek csak csonkok. Ebből egyébként támad némi kedves zavar, amikor a Charles Condomine-t játszó Schlanger András levesz egy odakészített, valódi könyvet a polcról, majd nem találván meg az eredeti helyét, sehová nem képes visszatenni, mivel egyetlen keskeny műkönyv mellé sem fér be az igazi könyvpéldány.) Elismerően bólinthatunk minden olyasmire, amit ebben a közegben elvárhatónak ítélünk. Például hogy a Vidám Színpadon a megfelelő poharakból isszák a betevő kortyokat. Schlangerék tartanak a zsúrkocsin martinis poharat a martinihoz, konyakosat a konyakhoz, viszkiset a viszkihez. Sőt, háztartásuk részét képezi egy olyan kis fém szerszám is, amellyel reggelinél leverhetik a lágytojás tetejét.

Öltözködésben ugyancsak normakövető mindkét produkció.  Tatabányán is, Pesten is röpdöső, világos alkalmi ruhát visel a másvilágról váratlanul visszatérő halott asszony. A Jászai Mari Színházban Federits Zsófi nagyjából hagyományosan ruházta fel Coward hőseit, míg a Vidám Színpadon Balla Ildikó itt-ott megenged némi extravaganciát. A fővárosban Schlanger András számára mintha Condomine úr bársony házikabátjából varrtak volna zakót a szmokinghoz, de erről úgyis elvonja a figyelmet az az aszimmetrikus, már-már zsebessé redőződő, isteni piros ruha, amelyet Bede-Fazekas Anna visel a ház asszonyaként. Emellett az is szemet szúró, hogy Magyar Attila (dr. Bradman) milyen nett embernek látszik egy jól vasalt öltönyben. A jelmeztervező számára a legjobb lehetőséget bizonnyal a tiszta spiritiszta Madame Arcati figurája adja.  A médiumasszony ziccerszerepében fellépő két színésznő – Margitai Ági és Básti Juli – teljesen eltérően fest Tatabányán, illetve a Vidám Színpadon. Ez a szerepfelfogásuk különbözőségéből adódik, amit a későbbiekben majd igyekszünk kifejteni.

Coward hatvanöt éves, könnyed, helyenként kissé hányaveti szövege feltehetően gondozásra szorult. A feladatot el is végezték avatott szakemberek. Úgy tűnik, mind a Révay utcai verzió dramaturgja, Faragó Zsuzsa, mind pedig a tatabányai  változatot jegyző Kárpáti Péter fáradozott a fityegő szálak el-elvarrogatásával. S magától értetődik, hogy mindkét helyen ötleteltek bele a darabba új, friss meg másodlagos frissességű poénokat a résztvevők.

          A tatabányai előadást Harsányi Sulyom László rendezte, nyilván szem előtt tartva egyrészt a közönségigényt, másrészt az egészséges önmérsékletet. Mármint hogy nem árt,  ha egy direktor hagyja a dagadt ruhát és a lila önmegvalósítást másra, és ő maga inkább a tisztes iparosmunkát végzi el. Viszont a Vidám Színpad vezetője, Puskás Tamás egyszer már abszolválta a Vidám kísértetet (Miskolcon), így ő vendéget hívott a próbákat irányítani.  Szervét Tibor színész érkezett az invitálásra, aki az utóbbi években létrehozott néhány közepes előadást  kopottas komédiákból, amit – mint rendezői ambíciót – én a magam részéről meglehetősen értetlenül fogadok.

          A tatabányai és a vidám színpadi bemutatóról egyaránt kijelenthetjük, hogy elfogadható szórakozást nyújt. Korrekt rendezői és színészi munka, nem ízléstelen, nem kellemetlen, viszont nem is emlékezetes egy csöppet sem. Természetesen a színészi teljesítmények változatosak – hogy ne mondjuk: egyenetlenek –, de mindkét előadásban találhatóak értékek, csúcsok, nagyszerűségek, meg a másik véglet is. Tatabányán Egyed Attila az est fénypontja, aki Charles Condomine szerepében nem csupán könnyed és feltűnően elegáns – még a legmélyebb feldúltsága is meglepő mód finom és jól szabott –, hanem az önirónián túl még valami fékezhetetlen életöröm is bugyog benne. Lehet, hogy ez a napsugaras pasas kicsit ki is lóg a ködös Albionból. A feleségei közül egyik merevebbnek hat, mint a másik. A Ruth-ot játszó Moldvai Kiss Andreában eleve rejlik bizonyos esendőséggel párosuló esetlenség, amit olykor mesterkéltségnek érzékelhet a néző. M. Simon Andrea itt most egyértelműbb eset: ritkán sikerül Elviraként természetes hangon megszólalnia. Ugyanakkor ebben a különös szerelmi háromszögben tisztán kirajzolódnak a viszonyok. Felsejlik előttünk, hogy Egyed és Moldvai Kiss házassága gyenge alapokon áll. Nem lehet jó vége.

Vlahovics Edit izgulékony, kíváncsi Mrs. Bradmanjéhez jól illik Honti György szkeptikus, fáradt doktora. Margitai Ági Madame Arcatija sajátos jelenség: kockás nadrágszoknyakosztümjében mintha a skóciai erdőkből érkezett volna valamely lidércfamília vagy vészmanó-dinasztia tagjaként, hogy nagy elánnal, kiváló fizikummal és sportos elszántsággal részt vegyen egy bohókás gyerekelőadásban. Transzban kattog és recseg. Igazi mesefigura. A pesti varázsló-kolléganőt Básti Juli máshonnan közelíti meg. Az ő enyhén keleties ruhákat viselő Madame Arcatija teljes mértékben szakmai alapokon áll.  Hivatása rabja.  Feltehetőleg eredményesen vezet egy szellemidéző szolgáltató betéti társaságot, de valószínűleg munkaidőn túl, otthon, a konyhájában is bármikor készen áll, hogy két darab meghámozandó burgonyában felfedezze egy néhai krumplibogár materializálódni vágyó kísértetét.

          Schlanger András Charles Condomine-ja kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk. Nem meglepő, ha rossz hatással van rá Bede-Fazekas Anna némiképp szálkás Ruth-ja – a színésznő alakítását kifogástalan technikai megoldások színezik –, és Létay Dóra bájosan nyafogó, ugatva síró Elvirája, aki hisztérikusságában az elviselhetetlenség határáig elmegy néha. (Közben súlyos megfontolnivalók elé állít. Például hogy ha őt mások nem látják, akkor ő miért látja magát a tükörben, amely előtt gyakran pipiskedik.)

Írásba foglalt szeretetteljes mosollyal nyugtáznám még azt az egyszerre irigy és élvezkedő elevenséget, amellyel Borbás Gabi Mrs. Bradmanja sűrű „Őrülök meg!”-ek közepette együtt él az eseményekkel. Miközben a színésznő a legnagyobb tisztelettel és a legkollegiálisabb odaadással nézi, hogy a kedvvel komédiázó Básti Juli learatja, joggal, a Révay utca Madame Arcatijának termesztett babérokat.

Stuber Andrea