Győztes csapaton ne változtass!

A Fenyő Miklós, Tasnádi István és Méhes László alkotta alkalmi szerzői csoportosulás már magáénak mondhat egy bombasikert. Ez a Made in Hungária című produkció, amelyet ötödik éve néz változatlan lelkesedéssel a József Attila Színház közönsége. Nem csoda, ha újabb közös vállalkozás készülődik, amely ismét Fenyő Miklós zenéjére, Tasnádi István jól használható humorára és Méhes László rendezői szakszerűségére alapoz. Ha mindehhez még hozzáteszek két kulcsszót: foci és aranycsapat, máris lehet indulni a fogadóirodákba. Az új zenés darabra biztosan hosszú sikerszéria vár. Az Aranycsapat műfaji megjelölése: viharos gólöröm két nagyiramú félidőben.

– Az Aranycsapat voltaképp egy barátság története – meséli Méhes László az olvasópróba elején a József Attila Színház csaknem teljes társulatának. (Színészek, statiszták, tánckar – alig fér el a tekintélyes létszámú gárda a színház emeleti próbatermében.) Ebben a barátságban nemcsak a futball szeretete meghatározó. A történelem és a politika is beleszól – túl a szokásos szerelmi bonyodalmakon.

A darab két idősíkja közé több mint ötven év ékelődik. A stadionbeli jelenetek egyik része 1954-ben játszódik, amikor is a magyar válogatott épp legyőzi 7:1-re az angolokat. A jelenbeli képekben pedig történetesen a lichtensteini nemzeti tizeneggyel küzdenek meg a mieink. A tribünön szurkolnak ugyanazok, akik már fél évszázaddal korábban is ott szotyoláztak: Stopli bácsi (Bodrogi Gyula), Elegáns úr (Sztankay István) és Kalap, a fruttiárus (Andorai Péter.) Történetük, múltjuk fokozatosan bontakozik ki előttünk, hogy végül felismerjük azonosságukat az 1954-es zűrös, nőért vetélkedős, szakítós sztori hőseivel: Zöld Csaba Stoplijával és Miller Zoltán Angyal Gyurijával.

Méhes László bemutatja az olvasópróbán Kovács Yvette Alida jelmeztervezőt a társulatnak, majd hosszasan elbabrál a kis makettel, amely a leendő színpadképet, Rózsa István díszlettervező munkáját ábrázolja. Amennyire kivehető, nagy, hálós kapu keretezi majd a színpadot, a lelátó forogni fog, hátul pedig vetítővászon kerül a falra. A rendező nagy hangsúlyt kíván helyezni a korabeli hangulat felidézésére. A színészeket azonban e pillanatban jobban érdeklik a szerepek: lelkesen és jókedvűen állnak neki felolvasni a művet. (Méhes kiváló hadaróteljesítménnyel veti közbe a helyszínleírásokat, a szerzői instrukciókat.) Az ifjú színésznők, Lévay Viktória és Tompos Kátya bugyborékoló nevetések közepette ismerkednek az általuk megformálandó Winkler testvérpár szavaival. (Emlegetik még Szukics Magdát is, de ő a szöveg szerint éppen forgat.) A játszók idősebb generációja halkabb, megfontoltabb. Esztergályos Cecília nagy figyelemmel koncentrál arra az egy, zárt jelenetére, ahol kacér nőiességből válthat majd anyai tragédiába.

A hátsó sorokban ülő táncosok alig várják, hogy a műszaki személyzet beadja a zenét. Régi és új Fenyő Miklós-számok hangzanak el, s e hallgatóságnak a széksorokban összezsúfolódva is rögtön mozdul a keze, a lába a ritmusra. Fenyő Miklós elégedett lehet, ha körülnéz, bár ő maga most tulajdonképpen nem zeneszerzői minőségben van jelen. Szerepe szerint ugyanis mint sportriporter vesz részt az előadásban. Ő lesz az, aki rádiósként közvetíti a darabbeli nevezetes mérkőzéseket. Egészen pontosan Szepesi György archív szövegeit süvölti el autentikus modorban, már az olvasópróbán is kitetsző felkészültséggel. (Az Aranycsapat sporttörténeti vonatkozásainak korrektségére ügyel a produkció konzultánsaként jegyzett Hegyi Iván futballszakíró.)

Az új zenés darab enyhén melankolikus és kissé bizarr heppienddel zárul. A végén az 1954. július 4-i, elveszített világbajnoki döntőt közvetíti Fenyő Miklós. A tényeknek nem egészen megfelelően. Végtére is az nem volna emberséges eljárás, ha a játszóknak a várható több száz estén meg kellene hallgatniuk azt a borzalmas, 3:2-es vereséget…

Stuber Andrea