A kerek asztal társasága

Bulgakov: A Mester és Margarita

Oskaras Korsunovas Színház

          Ha figyelembe vesszük, hogy a rendezői és tervezői fantázia határa a csillagos ég, megkockáztathatjuk a kijelentést: egy színdarabot nagyjából bármilyen díszletben el lehet játszani. Bulgakov A Mester és Margarita című regényének adaptációjához jó helyszín a budapesti Nemzeti Színházban a moszkvai metró, de épp így megfelelő lehet az a színpadkép is, amelyet egyetlen kerek asztalra alapozott Jūratė Paulėkaitė litván tervező. Hát még, ha az az asztal annyi mindet tud, mint a vilniusziak előadásában, Oskaras Korsunovas rendezésében!

         Az asztal forog, fed, rejteget, kitálal. Lehet sétatér, ravatal, ülésterem, mikor, mi kell. A közepén lyuk tud tátongani – abba hal bele Berlioz (Vaidotas Martinaitis), utóbb pedig a feje is kézenfekvően feltálalható tálcán, alulról. Ebben az asztalközépi résben terem meg, innen nő ki Margarita egy szál sárga virággal a kezében. Ez a bútordarab végigteker a hősök történetén, s befejezésül, mint egy tömegsír, magába fogadja majd a szereplőket. Fölötte nagy, kerek csillár – kosztümös, verekedős filmek kocsmáiban látni ilyet –, gyertyák helyett reflektorokkal teletűzdelve. A világítás meghatározó színe a vörös.

         Az asztal mögött, szemben velünk, fehér vászon feszül. Erre egyrészt vetítenek (például a tájat, háttér gyanánt a széken ülve repülő, mezítelen Margarita mögé), másrészt árnyjátékra használják. Hontalan Iván a lepedő mögött Jézussá válik – miközben fehérköpenyes ideggyógyásza Pilátussá lényegül –, s a Sátán báljának vad orgiája is árnyfigurák tombolásaként rajzolódik ki a nézők előtt.

          Az előadás ráhangolással kezdődik: míg a közönség gyülekezik, a színpadi rádióból korabeli diadaljelentések harsognak oroszul; győzelmek a munka frontján, épül-szépül a szocializmus. A díszlet már említett elemeit függönyök fogják közre. A bal hátsó lepel mögött Sztálin-porté rejtőzik, egy-egy jelenetben olykor kikukkant, vigyázó szemeit Moszkvánkra veti. Jobboldalon egy könyvekkel bútorozott szoba képe bukkan elő néha – talán Bulgakov dolgozója. A színpad baloldalán zongora terpeszkedik. Kiváló, szakállas figura ül előtte, Petras Geniušas, aki egyrészt zenével kíséri a színdarabot (maga a muzsika Gintaras Sodeika érdeme), másrészt élénk érdeklődéssel és kedves élvezettel figyeli a játékot. Mindezeken túl, amerre a szem ellát, kisebb-nagyobb Lenin-fej szobrocskák hevernek a földön, mint megannyi gomba az erdőben. (Lehet, hogy akad ott egy-két Marx is, de az láthatóan másik faj.)

          A kerek asztalnál szigorú arcú emberek társasága a mű megismerésére készül. Kézről kézre járnak a papírlapok, rajtuk az Írás. (Hontalan, a Mester, vagy akár Bulgakov sorai.) Az egymásnak átadott lapok zizegő, egyre gyorsuló körtánca – a mozgáskoreográfia fontos eleme Korsunovas rendezésének – az előadás végén megismétlődik, keretbe foglalva a történetet. Amelynek voltaképp nem csupán mi vagyunk kíváncsi, kívülálló nézői, hanem az egyik szereplő is. Aki az előadás elején bőszen takarít a színen – dicséretes gondossággal önti bele a lapátjára söpört szemetet a zongorába –, a későbbiekben pedig személyzetként tesz különböző szolgálatokat: ápolónő a diliházban, siratóasszony, gyászhuszárnő. Járkál szorgosan, karakteresen rossz tartással, elszabott kosztümben, és közben egyfolytában mondja a magáét oroszul. Tüsténkedik és dödög, sertepertél és dohog. Egy nagyszerű, nézőt a székhez szögező típusú színésznő játssza Eglė Mikulionytė személyében. (Mondanám, hogy érdemes megjegyezni a nevét, de nehéz.)

          Az előadás másik emlékezetes alakja Dainius Gavenonis Hontalan Ivánja. Történetesen övé a nagyobb erő. Rytis Saladžius Mestere – kinek fekete sapkájára gondos női kezek M betűt hímeztek –, irodalomban is, színjátékban is inkább csak másodhegedűs lehet Gavenonis mellett. Margaritát a kecses, elgyötört arcú Aldona Bendoriūtė formálja meg, egyszerre elomló lágysággal és kislányos daccal.

          A litvánok Bulgakov-adaptációja szolid világsikernek mondható. A létrejöttét nemzetközi összefogás kísérte; a premierre az avignoni színházi fesztiválon került sor 2000 nyarán. Azóta vendégszerepeltek a vilniusziak Lengyelországban és Németországban, megjárták a szarajevói MESS Fesztivált, Belgiumot, Antwerpent, Stockholmot. Legutóbb Torinóban láthatta a produkciót színikritikusok nagyobb csapata a nemzetközi kritikusszövetség XXII. kongresszusához kapcsolódó színházi program keretében. Az előadás ott is helyt állt a jó híréért. Korsunovas rendezése – amelyen természetesen nem kérhető számon a regény egésze, összes rétege, teljes komplexitása – lendületes, szellemes, eleven színházi estét kerít Bulgakov művéből. A Mester és Margarita korrajzából, társadalmi viszonyaiból, helyi színezetéből, szűrt levegőjéből nem sokat érzékít meg a játék. (Meglehet, egyszerűbb is ez így – a világnak ama felén vendégszerepelve, ahol ezek talán kevesebbet mondanak a nézőknek.) De mindaz, ami a könyvben szürreális, ott van a színpadon és életre kel.

Stuber Andrea