Sok minden pereg le

Goethe: Faust

Egri Gárdonyi Géza Színház

J.W. Goethe: Faust (egri Gárdonyi Géza Színház)

Fordító: Márton László. Díszlet: Csanádi Judit. Jelmez: Nagy Fruzsina. Zene: Melis László. Dramaturg: Jónás Péter. Rendező: Csizmadia Tibor.

Szereplők: Kaszás Gergő, Vajda Milán, Mészáros Sára, Bozó Andrea, Csendes László, Nagy András, Blaskó Balázs, Várhelyi Dénes, Horváth Ferenc, Fekete Györgyi, Ivády Erika, Lisztóczki Péter, Tóth Levente

A világirodalom számos jelentős alkotójáról és művéről írtak össze könyvtárnyi tanulmányt. Ha ezeket a képzeletbeli könyvtárakat nagyság szerint sorba állítanánk, könnyen lehet, hogy Goethe és az ő Faustja kerülne fiktív tornasorunk elejére. Mármost ha a Faust színházi bemutatójáról kell beszámolnia az erre szakosodott egyénnek, akkor heroikusan ráveti magát a sok bölcs gondolatra, amelyet e mű kapcsán az elmúlt évszázadokban papírra vetettek. Mindezeket áttekinteni, visszaadni, összefoglalni igen nehéz. Hozzátenni bármi újat meg szinte lehetetlen.

Ilyen körülmények között célszerűnek látszik választani magunknak valami megnyugtató hatású idézetet. Legyen ez néhány sor Goethétől, titkárának, Johann Peter Eckermannak címezve. „Jönnek hozzám és kérdezik: miféle eszmét igyekeztem megtestesíteni Faustomban? Minthogyha magam tudnám és kifejezhetném! A mennyországból a földi világon át a pokolba – ez úgy ahogy megjárná, de ez sem eszme, hanem tartalom és cselekmény.”

A következő lépés az lehetne, hogy találjuk meg a dráma sok ezer sorából azt a részletet, amely mottójául szolgálhatna az egri Faust-bemutatónak. Szerencsénk van. A Csizmadia Tibor rendezte előadásnak mindjárt az előjátékában feltűnik Csendes László, s színigazgatóként nemcsak a weimari színház egykori intendánsa, Johann Wolfgang Goethe álláspontját látszik képviselni, hanem Csizmadia Tibor egri színigazgatóét is:

De főleg, történjék is valami!

Hisz nézni is kell, nemcsak hallani!

Ha a szem előtt sok minden pereg le,

S a tömeg bámul és föl sem neszel,

Akkor az ügyed máris meg van nyerve.

Ugyanebben a prológusban saját magát jelentheti a Komédiás szerepében Vajda Milán, amint a közönségre cinkosan kinézve, szemmel barátian cimborálva Mephisthophelest játszani készülődik, egyelőre az öltözői sárga frottírköpenyét viselve. A harmadik színrelépő a kapucnis Nagy András, aki hóna alatt szövegpéldányt szorongató szerzőként bármikor képes beleesni a színpadi díszletlyukba.

De térjünk vissza Csizmadiához, aki egy távoli, hatalmas, hosszú, széles és mély művet – amelynek már a címét is önkéntelen áhítattal ejtjük ki – megpróbál közelebb hozni hozzánk. A többé-kevésbé lendületes, látványos egri előadás minden rokonszenves igyekezete ellenére sem perdöntő bizonyíték amellett, hogy a Faust színpadra való. (A Gárdonyi Géza Színházban a drámai költemény első része látható, amelyet évtizedekig cizellált a szerző, anélkül, hogy színházi bemutatóra gondolt volna. Ezt jelzi az is, hogy a felvonásokra osztással is csak a jóval későbbi második rész esetében foglalkozott.)

Csizmadia rendezése igen keveset képes megérzékíteni a Faust bonyolult és nehézkes filozófiai tartalmaiból (vagy annak arányos részéiből), viszont a cselekményt úgy játszatja el, mintha az ma is bárkivel megeshetnék. Ilyenformán az egri Faust-premier egyfelől szerény, másfelől így is méretes vállalkozás. A legjobb esetben az lehet az eredménye, hogy megsejtet, ízelítőt ad, kedvet csinál. Elképzelhetünk fogékonyabb nézőket, akik az előadás után kézbe veszik a Goethe-kötetet, hogy megmártózzanak a szövegben. Ez a tiszta haszon. De lehet, hogy nagyobb rendezői bátorság esetén ennél többre – vagyis primerebb élményhez – is juthattunk volna. Abból gondolhatni ezt, hogy az egri bemutatónak talán a legerősebb jelenete, amikor a Walpurgis éj után kamera követi a veszekedő Faustot és Mephistophelest, s mi a függönyön filmként látjuk, amint a főszereplők a színház előterében, folyosóin, a kulisszák mögött kiabálva futkosnak. Ez merész, váratlan és hatásos rendezői megoldás. Csizmadia egyébként is változatos eszközöket használ. Azt például szintén filmről látjuk, nagyban kivetítve, ahogy a mackómintás hálóruhát viselő Margaréta (Mészáros Sára) megtalálja ágya mellett az ékszeres ládikát. Hangulatos pillanatok ezek, amikor így beleshetünk a lányszoba titkaiba. Alkalmaz a rendező árnyjátékot (a fekete uszkár a vetítővászon mögött árnyként nő meg és válik Mephistophelesszé), sci-fis elemeket (Kaszás Gergő Faustja a saját, elmaszkírozott, eltorzított, megöregített arcát látja a vásznon, amikor a Szellem beszél hozzá), képzőművészeti szemelvényeket (gyönyörű a Margarétára vetített magzat képe) és revüsített tömegjeleneteket. Az Auerbach-pincében ezúttal mintha motoros találkozó résztvevői gyűltek volna össze – csupa fekete bőrruhás fickó ül tompán az asztal körül. A vásári forgatagban egy egészen friss, mai leánykanemzedék bukkan fel az iskolából jövet, színes miniszoknyában és plüssállat-hátizsákkal. A boszorkánykonyha valami eldugott szépségszalon lehet, esetleg plasztikai zugsebészet, ahol számlát biztosan nem szívesen adnak szolgáltatásaikról. Kert, erdő, barlang kevéssé plasztikus Csanádi Judit praktikus, árkádos díszletében – urbánus kaland ez, amelyet megél a laptopos Faust Henrik magiszter. (A doktori címnél alacsonyabb tudományos fokozat volt ez.) A köteles tiszteletre való tekintettel nem Goethének, hanem Csizmadiának rójuk fel, hogy a történetvezetés nem hibátlan. Akadnak a cselekménynek fontos mozzanatai, amelyek könnyen elsikkadhatnak az egyszeri néző számára. (Például Margaréta anyjának megmérgezése három rövid sor összesen.) A szereplők közti interperszonális kapcsolatok sem alakulnak elég meggyőzően.

Csizmadia Tibor igyekszik nem túlságosan misztifikálni a mesét. Erre következtethetünk abból, hogy Mephistopheles közördögöt a kicsit sem sátáni, sőt nagyon is evilági, napsugaras, tenyeres-talpas Vajda Milán játssza. A fiatal színész inkább tűnik Balga jellegű kísérőnek Kaszás Gergő Faustja mellett, mint a Pokol megbízásos üzletkötőjének. (Nem egészen véletlenül hoztuk szóba Vörösmarty Csongor és Tündéjét. A két mű kezdete hasonló: útvégi pillanatfelvétel a főhősről. Csongor is, Faust is kiábrándult ember, aki épp leszámol eddigi kutatómunkájával. Kaszás Faustja történetesen halálos belövésre készül.) Vajda Milán Mephistophelese nemigen felel meg annak a képnek, amelyet Margaréta fest róla a darabban Faust számára. De hát végül is Mészáros Sára tapasztalatlan, naiv bakfisa láttán nyugodtan megkérdőjelezhetjük a lány ítélőképességét.

A Vajda Milán Mephistójáénál több ördögi vonást tudnánk felfedezni Kaszás Gergő Faustjában, akit szplínes, megcsömörlött, szellemileg kielégületlen intellektusnak nézünk. (Erős felütés, ahogy Kaszás Faustja egy padon gubbaszt, háttal nekünk, s maga elé – illetve alighanem mikroportba – mormogja el az indító nagymonológot.) Kaszás játékában olykor modorosságba fordul Faust rosszkedvének ábrázolása – az a sok, homlokhoz nyúló mozdulat! –, viszont színesedik a kép, amikor a későbbiekben a címszereplő beleveti magát a Mephistopheles felkínálta életbe. (Nagy Fruzsina jelmeztervező már-már stricisen öltözteti Faustunkat, amikor a férfi Margarétának kíván tetszeni.)

Márton László színházbarát Faust-fordításának interpretálása jelentős létszámú színészcsapatot követel úgy is, hogy a címszereplőn kívül mindenki több kis szerepet formál meg. A figurafelhozatalból elsősorban Bozó Andrea Mártája emelhető ki. A színésznő nagy rutinnal, edzetten állítja elénk az életrevaló szomszédasszonyt, aki minden helyzetben felismeri a maga jól felfogott érdekeit. Emlékezetesnek mondható az is, ahogy Fekete Györgyi pink parókában, alighanem takarítónővé átképzett kurtizánként áll és figyeli az eseményeket az Auerbach-pincében. Ez volt egyébként az a jelenet, amelynek során az előadás végképp magáévá tette Goethe Faustját. Mephistopheles csodatenni készült; tetszőleges bort varázsolni a poharakba, a társaság kívánsága szerint. Zöldbéka (Blaskó Balázs) rendelése így szólt:

Legyen bikavér, ha már lehet akármi.

A legjobbat mindig a hazai termi.

Amely mondás Egerben igazán kifogástalannak tekinthető.

Stuber Andrea