A szerző gyötrésére kijelölt személy

A dramaturg voltaképp olyan, mint a szabómester. Rendelkezésére áll a konfekció – maga a hatalmas irodalom –, s ennek egy részéből testre szabja a darabot a színházi előadás számára. A dramaturgnak kicsit orvosnak is kell lennie, hiszen kortárs művek esetében élő szervezetekkel dolgozik – szerzővel mindenekelőtt, s szövegtesttel –, tehát nagy empátiát, tapintatot és érzékenységet követel a munkája. A legideálisabb dramaturg a jó futballbíróhoz hasonlít  –  fel sem tűnik a nézőknek  a működése.

Duró Győző lassan harminc éve dramaturg, s ez idő alatt hozzávetőleg 150 színházi előadás létrejötténél bábáskodott. Rezignáltan, sőt enyhe malíciával mondja – nem személy szerint nekem, hanem vagy húsz teatrológushallgatónak, illetve dramaturgnövendéknek –, hogy a dramaturgot senki nem szereti. A rendező úgy véli, hogy mindig csak akadékoskodik, a szerző viszont egyenesen az ő gyötrésére kijelölt személynek tekinti. Munkája majdnem az egész világ számára láthatatlan – voltaképpen csak a többi dramaturgok képesek felmérni és értékelni, mivelhogy ők általában ismerik az alapanyagot.  A lehető legnagyobb, legmámorítóbb szakmai sikernek az tekinthető, ha a drámaíró így szól a művét megmunkáló dramaturghoz: „Na, nem is tudtam, hogy ilyen jó darabot írtam!” S hogy egy újabb plasztikus Duró Győző-i képpel illusztráljam a tevékenység lényegét: a dramaturg ott fekszik egy lépcső alsó fokán, amely lépcsőn a drámaírót és művét kell felsegítenie a magasba.

Duró Győző egyébként igen régi vendég Kisvárdán, hiszen a kilencvenes években sorozatosan zsűrizett a fesztiválon, s dramaturgiai kurzust is vezetett. Azután hosszabb időre kimaradt az életéből ez a nyári program, mígnem a múlt évben újra zsűritagnak hívták. Boldogan jött, megragadva a lehetőséget, hogy ismét rálátása lehet valamelyest a határon túli színjátszásra. Így utólag azt is elárulja, hogy szerencséje volt a zsűri összetételével. Magafajta emberek társasága jött össze; szövegközpontúnak bizonyultak valamennyien. Ő – érthető módon talán – nemigen kedveli azt a színházat, amely a látványra alapoz, s nem törődik a szavakkal.  Kifejezetten haragszik a posztmodern színházra, amely a szöveg lebontásán fáradozik, s nem a műegész megkomponálására törekszik, hanem a pillanatnyi hatást tekinti legfontosabbnak. A posztmodern színház egy jó poénért bármikor elad egy egész jelenetet, s egy szójátékért odadob egy dialógust – mondja rokonszenves vehemenciával.

A zsűrizés mellett Duró Győző egy kisebb kurzust is tartott tavaly, idén pedig teljesebb, nyolcnapos workshopra vállalkozott. Ennek keretében Színpadi szövegelések címszó alatt foglalkoznak a résztvevők kortárs magyar drámákkal. Terítékre kerül az idei Nyílt Fórum rendezvényen szerepelt három mű: Erdős Virág Mara halála, Kiss Noémi Trans, Lackfi János És a busz megy című darabja.  Szó lesz Mohácsi Árpád „kétharmados készültségű” Kannibálok babazsúron című munkájáról. És természetes kivesézik majd a délután kettőkor kezdődő üléseken a fesztivál kortárs magyar drámabemutatóit. Remélhetőleg magukkal a szerzőkkel is mód lesz konzultálni, hiszen Mohácsi Árpádot éppúgy idevárják, mint Háy Jánost, akinek két színdarabja is szerepel az idei kisvárdai fesztivál versenyprogramjában. (A Senákot a szatmárnémetiek, a Pityu bácsi fiát a beregszásziak játsszák el.).

Hogy személy szerint Durónak mi a jó ebben a kurzusban? A kontaktus. A párbeszéd a fiatal, avagy leendő kollégákkal. Végtére is ő már huszonhét éve oktat – a leendő (és persze a lett, vagyis hát a már jó ideje működő) díszlet- és jelmeztervezők színház- és drámaelméletet, valamint színház- és drámatörténetet tanulnak tőle a Képzőművészeti Egyetemen –, és mindig is az együtt gondolkodás érdekelte a tanár-diák viszonylatban. A helyzetet nehezíti, hogy a dramaturgia nem olyan diszciplína, amelynek anyaga tételesen megfogalmazható. A fő kérdés az, mennyire tudja a kurzusvezető kinyitogatni a résztvevőket. Azon fog fáradozni, hogy belőlük jöjjenek elő tartalmas gondolatok.  Voltaképp a szerzőkkel és rendezőkkel is épp így dolgozik: előhív, terelget, inspirál. Ha az író helyett ő maga találna ki valamit a készülő darabba, az idegen testként, avagy oda nem illő protézisként hatna. Ilyen durva beavatkozást egy jó orvos nem csinál. (Hogy a szabómestert vagy a futballbírót már ne is említsük.)

Stuber Andrea