A kiskésit

Három nővér az Asbóth utcában

Három nővér szűkölködik az Asbóth utcai stúdióteremben. Mármint hogy nincs túl sok helyük. Az ebédlőasztaluknak hol csak az egyik vége fér be a színre, hol csak a másik. Részletekben kapjuk az otthonukat. (Mint Mása a boldogságot.) De ízlésesnek és hangulatosnak látszik ez a ház a halvány, kecses, hajlított tekervényű fémbútorokkal. Szürke minden – a díszletek és a jelmezek –, ám a ruhák mégis rengeteg árnyalatot, trükköt, bohóságot, díszt mutatnak. Szürkében tán senki nem volt még ilyen színes, mint a produkció látványvilágáért felelős Pintér Réka. (Külön mondatban szeretném méltányolni azt a melegséget ébresztő fekete oszlopot, amelyet a tervező kályhacsőnek nevezett ki, s a szereplők olykor kéjesen átölelik.)

Az előadáshoz mellékelt információk szerint a Kamaraszínház Három nővér-bemutatójának alapját a dramaturg adta – az ő Csehov-értelmezése szolgált kiindulási pontként. Hozzávetőleg úgy történhetett ez, hogy Kálloy Molnár Péter élvezettel elolvasta Bognár László szórakoztató elemzését, majd nevetve lerakta a könyvet, s jókedvében rendezett egy flott, feszes, felületes Három nővért. (Amelyben egy-két ponton azért utal az écaadó alkotótárs sajátos elképzeléseire.)

Bognár László A Három nővér cselekménye című, 2004-ben megjelent munkájában a darab eredeti orosz szövegét tanulmányozta végig, s imponáló leleményességgel találta meg a szavak olyan magyarázatát, amely szerint egy véres rémdráma bontakozik ki a mű hátterében. Még felsorolni is nehéz azokat a tényállásokat – mérgezéseket, zsarolásokat, gyilkossági kísérleteket és szándékos emberöléseket –, amelyeket Bognár a háttérben váratlanul felfedezni vélt. (Személy szerint nekem az a kedvenc bognári ötletem, hogy Irina a névnapjára önvédelmi célból kap kiskést Fedotyiktól, aki a lánynak cinkosa, s lakását Csebutikin gyújtja fel abból a célból, hogy a tűzben megsemmisüljenek az Irina valódi származását bizonyító iratok.)

Bognár László interpretációja olvasatnak szellemes, játszatként viszont nagyjából megvalósíthatatlan. Komolyan vevés esetén is képtelenség lenne az eltitkolt véres eseményeket a színpadon megjeleníteni (illetve azt Csehov neve alatt talán mégse), de legalább érzékeltetni. Hiszen nem láthatunk bele mondjuk Olga fejébe, ahol Bognár szerint épp az forog az első felvonás alatt, hogy miként lehetne megakadályozni Irina és Tuzenbach eljegyzését. Meg hát nem kárhoztathatjuk a színészeket sem amiatt, hogy maradnak a bevált csehovi figuráknál. Például Zámbori Soma szívesebben játssza el a testben-lélekben elhájasodó Andrej Prozorovot, mint az Olga által felfogadott bérgyilkost, aki a darab előtti időkben eltette láb alól Prozorov tábornokot, s most álnéven él a házban. Az sem csoda, ha Kerekes József Kuliginként inkább a keserűen öregedő, megcsalt férjet éli meg, mint hogy Natasa szeretőjének és Szofocska balkézrőli apjának érezze magát a színen. És Kaszás Attilának is jobban áll ez a kedves, kispályás Donzsuán, mint egy pedofil Versinyin, aki már Moszkvában kikezdett Másával, amikor a lány legfeljebb 11 éves volt. (I tak dalse, i tak dalse.)

Kálloy Molnár Péter rendezése tehát végül is marad az ismert történetnél, s ezen belül igyekszik a helyzetek tartalmát és a kapcsolatok lényegét eljátszatni, fogékonyan az iróniára és a komikumra. Ez utóbbiban alighanem Kaszás Attila a legjobb partnere, aki bizonyos suta szolgálatkészséggel és kedves teszetoszasággal ruházza fel Versinyint. Udvarias társasági ember ő, aki kicsit időigényes: Mása alig tudja kivárja, hogy a férfi elcsábítsa őt. És amikor végre nekifog, akkor valaki mindig bejön és megzavarja őket. Kaszás Versinyinjéről a búcsú napján kiderül, hogy nagyon megfelelt volna neki szeretőnek a kevésbé problémás Olga is, ha tudta volna, hogy az idősebb nővérben megvan a hajlandóság iránta. Most aztán bosszankodhat, hogy rossz lóra tett és hoppon maradt a beteljesületlen viszonyával. S kétségkívül illenek ehhez a kamaszos jellegű, kevés kézzel fogható eredményt hozó liezonhoz Bacsa Ildikó Másájának bakfislányos nevetései.

A kamaraszínházi előadásban a férfivonal érdekesebb a nőinél. Ezt támasztja alá Zámbori Soma is, aki egy alapjában véve markáns, öntudatos Andrejt ábrázol. (Például igen határozott fellépéssel fékezi meg a második felvonásban az egymásra rontó Csebutikint és Szoljonijt.) Hogy végül is mitől válik összeroppant, hátra nyalt hajú, piros szemealjú papucsférjjé a negyedik felvonásra, arról legfeljebb a Prozorov-házat mindinkább eluraló matrjoskamotívum árulkodik, amely Natasa térnyerését szimbolizálja. Natasát Stefanovics Angéla adja abban az egyszerre elragadóan és tenyérbemászóan nyafka modorban, amit már többször láthattunk a feltűnően tehetséges fiatal színésznőtől. S amelynek mostani ismétlődését valószínűleg csak úgy kerülhettük volna el, ha Stefanovics ebben az előadásban nem Natasát játssza, hanem Irinát. Ezt a magam részéről szívesen fogadtam volna. Ami persze nem jelenti azt, hogy Szabó Margaréta Irinája nem megfelelő. Neki is akadnak szép pillanatai. A lányok közül mégis Nagy Enikő mutat a legtöbbet, akinek alakításából kiérződik Olga családszeretete, felelősségérzete, aggodalma, puha asszonyisága, sőt még némi vibráló nőiesség is, ami „másás” vonás benne.

Csebutikin szerepében a vendég Blaskó Péter azt a katonaorvost játssza el, amelyiket bármely Három nővérben előadna. Nem erősíti meg és nem cáfolja ama Bognár László-i feltevést, hogy valójában ő Irina apja. (A két idősebb Prozorov-lány, Nagy Enikő és Bacsa Ildikó mindenesetre aggódóan összenéz a szamovárajándékozási jelenetben, nehogy az öreg doktor túl sokat fecsegjen.) Karácsonyi Zoltán talányosan megkötött nyakkendőjű, nagy pofaszakállú Tuzenbachja a szerep hagyományai szerinti ragaszkodást tárja elénk. Kerekes József szépen zuttyan össze az utolsó felvonásban, hogy azután majd újrapumpálja magát a házassága „nem történt semmi” jellegű folytatásához. És van még Dolmány Attila feszes Szoljonija, aki nagyon, de nagyon tud nézni.

Stuber Andrea