Az álom álom

Mrożek – Gyarmati: 3 éj

Stúdió K

Slawomir Mrożek: 3 éj (Stúdió K)

Fordító: Kerényi Grácia. Átdolgozta: Gyarmati Kata. Rendező: Czajlik József

Szereplők: Hannus Zoltán, Tamási Zoltán, Nyakó Júlia.

 Slawomir Mrożek Czarowna noc (Bűbájos éj, illetve Csodás éjszaka, vagyis Varázsos éj) című egyfelvonásosról elmondhatjuk, hogy ha csekély lendülettel is, de keresi a helyét és ideális textusát a magyar színpadokon. Ritkán játsszák, de akkor szinte mindig újabb változatban. Először a kaposvári közönség láthatta, mégpedig az első magyarországi Mrożek-bemutató keretében. 1965 volt a nevezetes esztendő, amikor is egy estén belül rácsodálkozhatott a publikum a fiatal lengyel szerző három művére: a Nyílt tengeren, a Károly és a Bűbájos éj címűre. A Magyar Nemzet cikke ekképpen üdvözölte a premiert. „Kétségkívül van abban bizonyos merészség, hogy a kaposvári Csiky Gergely Színház elővette Mrożek egyfelvonásosait. Itt elsősorban nem is politikai bátorságra gondolunk, hiszen – minden tévedéssel ellentétben – Mrożeknek szinte minden sorában félreérthetetlenül a szocialista humanizmus eszméi élnek. A bátorság ahhoz kellett, hogy a közönséggel ezt a viszonylag bonyolultabb, áttételesebb, s mélyebb gondolkodásra késztető drámai stílust megismertessék.” (Azóta a szocialista humanizmus alighanem szakkifejezésként és ismérvként is kimúlt Mrożekből, már ha tényleg benne volt.)

Az ősbemutatót létrehozóknak meglehettek a maguk előzetes kételyei a fogadtatást illetően. A rendező Giricz Mátyás így nyilatkozott a Somogy megyei Néplapban: „Én híve vagyok a közönségsikernek. Azonban ebben az esetben naivitás lenne nagy közönségsikert várni.” És valóban, az alkotók várakozásainak megfelelő visszhangja volt a premiernek. „A szereplők teljesítményén lelkesedést éreztünk, az újdonság varázsa mégsem hozott kiemelkedő színészi alakítást – állapította meg a helyi újság. – Elsietett vállalkozás volt bemutatni ezeket a vígjátékokat. A közönség nem kaphatott választ ezernyi kérdésére.”

Legközelebb a budapesti Thália Színház nézői foglalkozhattak a kérdésfeltevéssel 1966-ban, amikor ugyanez a három mű került színre Léner Péter elképzelése szerint. Az őszt már nem érte meg az áprilisi bemutató. Csak a kritika méltányolta, a publikum nem. Két évre rá lengyel vendégrendező, Marek Okupinski érkezett Debrecenbe, hogy interpretálja a Kerényi Grácia fordításában megismert Bűbájos éjt, amely ez alkalommal az Ohey Péter mártíromsága társaságában mutatkozott a színpadon. Okupinski munkalátogatását Giricz Mátyás főrendező a következő évadban viszonozta Poznanban.

1999-ben Bodolay Géza fordításában bukkant fel az egyfelvonásos; a kecskeméti színház játszotta el Varázsos éj címen, Ádám Tamás rendezésében. Most pedig egy még frissebb változathoz van szerencsénk a Stúdió K-ban, ahol az évad végén állt elő a társulat a Kerényi Grácia fordítása nyomán Gyarmati Kata által írt 3 éj című darab előadásával.

          A 3 éj szerkezeti modellje kétségkívül ismerős annak, akinek volt már dolga Mrożekkel. A szerző drámái általában kétféle úton szoktak közlekedni. Vagy abszurd alaphelyzetből indulnak ki, majd következetesen realista módon alakul és bonyolódik a cselekményük, vagy pedig fordítva. Esetünkben a kezdő szituáció tűnik alapjában véve valósnak, feltételezhetőnek, sőt szinte minuciózusan konkrétnak. Két férfi, egymásnak munkatársai, vidéki kiszálláson tartózkodnak, s közös szállodai szobában alszanak. (Van némi „szocialista nagyvállalati kiküldetés” stichje az együttlétüknek; összehangoltan spórolhatnak az ellátmánnyal.) Viszonyuk éppen csak jelzett – enyhe alárendeltség érződik a Doktor úr és a Mérnök úr között –, dialógusuk zömmel készségeskedésből, formális udvariaskodásból áll. Ki válasszon ágyat, ki menjen előbb mosakodni, ki oltsa el a villanyt. A Mrożek-daraboknak nem szokása feltűnően könnyű helyzetbe hozni a színészeket. (A nézőket sem. Ennyiből már gyaníthatjuk, hogy a rendezőjüknek is nehéz.) A Mrożek-szerepek ritkán kínálják fel a játszóknak a jellemábrázolás színes, gazdag, tág lehetőségét. A figurateremtését is csak módjával. S hogy a színészek mibe kapaszkodhatnak olyankor, amikor – mint a 3 éj esetében – realista társalkodásuk keretében voltaképp rákészülnek az abszurditás végső kitüremkedésére, az nyilván rendezői elhatározás kérdése.

          Czajlik József a Stúdió K otthonos szobaszínpadán minimális felszereltséggel helyezte el az előadást. Két ágy, ajtó, ablak, tükör, kép a falon. Tárgyi környezetként ennyi áll az egyformán szürke öltönyt, fehér inget, nyakkendőt és fekete táskát hordó két szereplő, Hannus Zoltán és Tamási Zoltán rendelkezésére. Titoktalan térbe lépnek be. Hátul a sarokban a Harmadik személyt játszó Nyakó Júlia ül sudáran, elegánsan, finom leplekbe öltözötten, akárha trónuson. Megemeltségével egyelőre kiválik a hotelhelyszínből; úgy van ott, hogy nincs jelen. Miközben – igen jótékonyan – néznünk engedik a színésznő nemes vonalú profilját.

          A Kolléga (Doktor úr) és a Kedves kolléga (Mérnök úr) párbeszéde repetitív jellegű és spirálisan halad előre. Vagyis csöppet sem célirányosan, hanem lassan és tekervényesen, egyre nagyobb köröket ír le. Amikor Hannus és Tamási először bonyolítják le szolid vitájukat arról, hogy melyik fekhely megfelelőbb, és hogy vajon orgona vagy ibolya illatú a fürdőszobában talált szappan, akkor ez valamelyest informál bennünket kettejükről és a kapcsolatukról. Szerény mértékben az is tájékoztat bennünket, hogy egymás háta mögött arcot váltanak: ilyenkor kicsinyesnek és irigynek láthatjuk őket. Feltehetőleg rendezői szándék eredménye, hogy Hannus és Tamási a fedett, palástolt összetűzésekben nem karakterizálnak élesen. A két színész ellentétes alkatából könnyedén adódhatna, hogy kontrasztosnak lássuk a párosukat. Azonban a játszók mintha ódzkodnának attól, hogy élesen, markánsan, vagy pláne a parodisztikusságig elmenően megkülönböztessék egymástól a két alakot. Amit egyfelől indokolt visszafogottságként értékelhetünk, másrészt viszont isszuk a levét. A szöveg ismétlődései révén a két figura mindinkább egybemosódik, szinte felcserélhetővé válik. Ez a folyamat nem mond ellent magának a színdarabnak – hiszen a végén úgysem tudni, hogy az élet álom-e vagy az álom élet-e –, viszont nemigen tartja ébren a nézői érdeklődést. Ha ugyan el nem altatja egyenest. Amikor Hannus Zoltán először fekszik le gyanús ágyára körülményes óvatossággal, az megér egy mosolyt. Amikor másodszor teszi, azért jár a nevetés. Egy azonos hangsúllyal megismételt mondat vagy egy pontosan rekonstruált mozdulatsor mindig komikus hatást kelt a színpadon. A harmadik próbálkozás a vízválasztó. Vagy túléli a poén, vagy nem.

Az első éjszakát követően komótosan és fokozatosan bővülget a két férfi felszínes eszmecseréje, túl az újra elmondott szövegrészeken. (A szappanszagolgatást éppúgy saját zenei motívum kíséri, mint a reggeli gyorsöltözést.) Füttyallergiával, voyeur hajlammal bővülnek ismereteink a két férfiról. Miközben a legtöbbet mégis a hátsó traktusban monologizáló asszonyról tudjuk meg. Ő szeret, szenved, szemrehány, analizál, emlékezik és tervez. A harmadik éjszakán aztán belép a két férfi szobájába-terébe, s megkörnyékezi őket. Kötődik valamelyikükhöz, de nem tudni, kihez. Dolga van, elintézendője, elcsábítanivalója, épp csak szenvedélye tárgya azonosíthatatlan. Nyakó Júlia tehát szép odaadással eljátszik egy vágyódó asszonyt, aki mintha levegőből lévő férfiak után kapdosna. És ezen a ponton Czajlik József elereszti a gyeplőt. A két férfiból nagy erővel tör elő a rémisztő bizonytalanság, az értetlenség, a kétségbeesés. Ha ez álom, akkor ki álmodik itt kit? A férfiak a nőket, a nő a férfiakat? (Feltéve, hogy nem én álmodom mindhármukat.) Akit álmodnak, az van egyáltalán? Avagy kinek a tudatából vizsgáljuk most a többieket? „Hogyan bizonyosodunk meg arról, hogy két álmodott személy egymás számára kölcsönösen közvetlenül is létezik, nem csupán az álmodó személy közvetítésével?” – kérdi Tamási Zoltán, a higgadtságához ragaszkodó Mérnök úr. „Ki vagyok én, kedves kolléga, kicsoda?” – kiált fel zaklatottan Hannus Zoltán, az átizzadt pizsamájú Doktor úr.

Ebben a kitáguló és feljajduló jelenetben a kissé fád, halkan pihegő, lassan csordogáló előadás hirtelen hullámot vet és örvényt kavar. Szinte beleszédül a néző, ha belenéz.

Stuber Andrea