Stuber Andrea

Rendezői változat

Shakespeare: Othello

szolnoki Szigligeti Színház

színikritika

Criticai Lapok 2005.VI.

 

Rendezői változat

Shakespeare: Othello

Szolnoki Szigligeti Színház

 

Számos jel arra mutat a szolnoki Szigligeti Színház Othello-előadásában, hogy a rendező gondolt egyet és mást Shakespeare tragédiájáról. Zömmel olyasmit, amit maga a szerző nem úgy írt meg. Mindenekelőtt a produkció három főszereplőjének kora, habitusa, mentalitása különbözik attól, ami a színdarab szövegéből kiolvasható, így hát nyilván itt kell keresgélnünk Telihay Péter rendezésének kulcsát. Aztán vagy megtaláljuk, vagy nem.

Shakespeare-nél az Othello címszereplője egy korosodó tábornok, kinek évei völgynek lejtenek, s vérének ifjonti tüze már hamvadóban. Ifjú felesége, Desdemona lánynak félénk volt, halk, szelíd lelkű, elpirult a vágy gondolatára. Jago huszonnyolc éves, becsvágyó katona, akit nem a gonoszság hajt, inkább a féltékenység, amikor bosszúhadjáratot indít az övéi ellen. Vagyis parancsnoka (Othello), nőideálja (Desdemona), harcostársa és riválisa (Cassio), valamint a saját asszonya (Emilia) – ellen.

A szolnoki előadásban minden eléggé másképp van. Bár azt nem állíthatjuk, hogy a féltékenység motívuma ne jelenne meg Alföldi Róbert Jago-alakításában. Alföldi voltaképp Othello históriáját követi le Jago történetében. Éppúgy szétdúlta őt egy megcsalattatási hipotézis, mint a mórt. Gyanú ébredt benne a tekintetben, hogy a felesége, Emilia és Othello összeszűrték a levet, s ez a rosszhiszem tönkretette a házasságát. Bizonyságot nem talál, nem is keres, mindenesetre a tettek mezejére lép, s közben Alföldi nem hagy kétséget zaklatott lelkiállapotú hőse egyetlen érzeménye iránt sem.

Meghatározhatatlanul fest a színész a Zeke Edit tervezte fekete jelmezben. (A választékos eleganciájú Fülig Jimmyre emlékeztet.) Derékon alul a kommandósok bő, fekete, zsebes nadrágját hordja. Felsőtestén kétsoros, fémgombos zakó, akárha tengerésztiszt volna. Fején meg olyasféle fekete sapka, amilyet a portások viselnek. Alföldi Jagója korántsem feszít ebben a sajátos, hajóportási(?) egyenruhában. Úgy áll, előre szegett fejjel, hátravont könyökkel, enyhén rogyasztott térddel, mint egy készséges hivatalsegéd. S oly erőteljesen kitett modorban intrikál, akár a gyermekdarabok legnegatívabb hősei. (Csak dolgozz, méreg, dolgozz! – hörgi el Othello feje fölött, pincemélybe eresztett hangon.) Egy fiatal, nagyra hivatott hadvezérrel van dolga. Czapkó Antal félmeztelenül mutatkozik először a színen, mert Telihaynak gondja van arra, hogy megmutassa, micsoda fizikumú színészt talált a szerepre. Czapkó kétségtelenül impozáns jelenség, fél-egy fejjel magasabb mindenkinél. Kisportolt alkat, kidolgozott izomzat. Önmagában az szívszorító színpadi hatás lehet, ahogy a karjaiba vesz egy pici, törékeny nőt, vagy lapát kezei közé fogja Desdemona arcát. (E szempontból igazán kár, hogy Gubík Ági inkább hat soványnak és inasnak, mint kicsinek és puha csontúnak.) Othello figurája ezúttal a rendkívüli testre és e test fiatalos, lendületes, dinamikus mozgására alapozódik. Czapkó mórja a megszólalásig hasonlít egy olyan férfira, aki egészen konkrétan fölötte áll a többieknek. A gondok a megszólalás után kezdődnek. Mindabból, ami ezen a fenséges korpuszon túl van – orgánum, intonálás, beszédtechnika és főleg a szöveg értelme-értelmezése – hiányozni látszik a mélység, a nagyság, a megélt és megélhető tartalom. Nincs mit szemére hányni a pályakezdő színésznek. Nem tehet arról, ha sem lelkileg, sem technikailag nem érett még Othello szerepére.

Mindazonáltal a Gubík Ági játszotta Desdemona a főszereplőhármas leginkább zavarbaejtő tagja. Ő ugyanis erős kétségeket ébreszt a nézőben a tragédia amaz alapvetésével kapcsolatban, miszerint Desdemona ártatlan áldozata Jago cselszövésének. A mór asszonya már első pillantásra – amikor meglátjuk lángoló hajával, virító fehérneműben – olyan nőnek látszik, aki a maga nőiségét folyamatosan demonstrálja abból a célból, hogy a férfiak figyelmét felhívja magára. Viselkedése több mint fesztelen Dévai Balázs átejthető Cassiójával szemben (is): mozdulatai, simításai hangsúlyosan bizalmasak, nézése – már amennyire én ezt nő létemre meg tudom ítélni – hívogatóan erotikus. Gubík Desdemonája nagyobb férfitársaságban (vagyis amikor a velenceiek megérkeznek) még lengébben öltözködik, mint egyébként. Vállát és hátát teljesen szabadon hagyja a mellénykéje. (Az őt térdeléséből felemelő Jago tenyere óhatatlanul rá is ragad a csupasz női testfelületre.) Ebbe a képbe az is beleillik, hogy amikor utolsó éjszakája előtt Desdemona a rivaldánál félmeztelenül mosakodik, inkább a törülközőt behozó férfiszemélyzet jön zavarba, mint ő maga. Csak épp a színdarabbal nehéz összehoznunk ezt a frivol teremtést.

Összegezve tehát: van egy külsőségesen ármánykodó, mindvégig magas hőfokon égő Jagónk. Egy belsőleg nem eléggé robusztus Othellónk, valamint egy érzékien közönséges Desdemonánk, aki jószerével már a megjelenésével kihívja maga ellen a sorsot. Hárman háromfelől indulnak, és talán csak a végtelenben találkoznak, akár a párhuzamosok. Mint például a sínpár, amely keresztbeszeli a színpadot. (Vágány, fémtraverzek, fémlépcsők, plexilapok. Eleinte úgy tetszik, hogy ezúttal egy vasútállomás nyílt területén játszódik a darab. Később inkább csak a színpadi közhelyek tárának bizonyul Menczel Róbert díszlete. Nem nélkülözi az ugyancsak divatos vizet sem – piros falú medence rikít a rivalda előtt, lehet pancsolni.)

Nem kizárt egyébként, hogy a produkció legjobb, vagy legalábbis mindent megvilágító jelenetei azok voltak, amelyekből szinte semmit nem láttam a Thália Színházban. A nézőtér azon részében ültem ugyanis, ahová hat reflektor irányult időnként a színpadról, hogy előbb-utóbb kisüsse a publikum szemét.

Stuber Andrea