Osztálytabló

Négy vizsgaelőadás az Ódry Színpadon

Bartsch Kata, Czapkó Antal, Csonka Szilvia, Danis Lídia, Géczi Zoltán, Gidró Katalin, Hajduk Károly, Herczeg Adrienn, Janicsek Péter, Kedvek Richard, Keresztes Tamás, Kovalik Ágnes, Lajos András, Papp Dániel, Pető Kata, Tóth Orsolya

Egy obligát kérdést mellőzhetünk. Nevezetesen azt, hogy itt és most miért vették elő ezt vagy azt a színdarabot. A válasz kézenfekvő. Azért, hogy egy végzős színészosztály minél több tagja minél többféle módon megmutatkozhasson. Hegedűs D. Géza osztályvezető tanár gondosságára vall, hogy idén diplomázó hallgatóinak négy vizsgaelőadása is látható az Ódry Színpadon ezen a télen.

A darabválasztást valószínűleg inkább a felkért rendező oeuvre-je határozta meg, mint a rendelkezésre álló szereplőgárda – gondolhatjuk abból, hogy az osztályfőnök kivételével mindenki olyan művet vitt színre, amelyet itt-ott egyszer-kétszer már megcsinált. Csiszár Imre A tribádok éjszakáját, Ács János az Amphitryont, Zsótér Sándor Az ügynök halálát. A három, kis személyzetű műben együttvéve épphogy akad annyi szerep, ahány fős az osztály. Így aztán Hegedűs D.Gézára maradt a feladat, hogy összehozzon egy olyan produkciót, amelyben mind a tizenhat tanítványa felléphet: ez lett a Dosztojevszkij – Wesker szerzőpáros neve alatt futó Lakodalom. Egy ilyen „Ereszd el a hajamat!” típusú nagycsoportos játék – amikor ki-ki kedvére karikírozhat – ki is jár a mindenkori végzősöknek.

Természetesen a feladatok soha nem tudnak arányosan eloszlani. Többen is vannak, akik csupán a Lakodalom forgatagában bukkanak fel, ezért aztán az érdeklődő színigazgatóknak ajánlatos a főiskolán innen és túl is végzősnéző körutat tenni. Szerencsére számos lehetőség áll rendelkezésükre. Pető Kata például Molière szobalányszerepben látható Szolnokon, Keresztes Tamás a Nemzeti Színház Györgyikéjében másodszereposztású Tersánszky Laci, Tóth Orsolyát Mundruczó Kornél Szép napok című filmjében lehet szemügyre venni, a Vígszínház házi színpadi Ovidiusában Csonka Szilvia, Gidró Katalin, Papp Dániel és Kedvek Richard teszi odaadó becsületességgel a dolgát, miközben a nagyszínpadon Danis Lídia A vörös postakocsi Esztelláját játssza karcos hangon, dacosan, a monotóniáig lefojtva. Lajos András ugyanitt az Egy csók és más semmiben lép fel, Géczi Zoltán az Új Színházban a Csak bűnök és bűnökben, valamint a Hazug képzeletben tanúsít tisztes helytállást, Kovalik Ágnes szintén a Paulay Ede utcában hívja fel magára a figyelmet Roberto Zucco barátnőjeként, és folytathatnám a sort, mert például a Katonában szereplő Hajduk Károlyról még szót sem ejtettem, pedig róla aztán van mit mesélni, hiszen már évekkel ezelőtt, az Attack bemutatásakor is remek volt, és ha a Koccanás Hajléktalanjaként most nem is tűnik ki, de a Motelben meg igen.

A négy vizsgaelőadásból kiviláglik, hogy az osztály – ahogy kell – a legkülönbözőbb és egyben legjellemzőbb típusokat vonultatja fel. (Új arcok láttán az ember hajlamos mindjárt mintát keresni és tipizálni. Talán az is, aki a főiskolai felvételi vizsgán ül, és válogat a színésznek jelentkező fiatalok közül.) Van tiszta, ártatlan kislány az apró termetű, szőke, eleven Csonka Szilvia személyében. Van puha, cicás, nőies nagylány – mindjárt kettő is: a szőke Bartsch Kata és a fekete Gidró Katalin. Van a szálas, Varga Mária-hangú, tragikának beillő Herczeg Adrienn, továbbá a beolvadóbb Tóth Orsolya, a sokfélének elképzelhető Pető Kata és az izgalmasan szabálytalan Danis Lídia. A férfiszakasz – tökéletes elosztású az osztály, fifty-fifty a nemek aránya – hasonlóan változatos. Fiúszerepre ott a jó mozgású Géczi Zoltán, valamint Lajos András, pelyhedző legénytollal az állán. A markánsabb férfiak megformálása a zömök Papp Dánielnek és a mokány Kedvek Richardnak juthat. Valamelyest még hasonlítanak is egymásra, ami igazán jól jön az Amphitryon előadásában. Kedvek a címszerepet, Papp Dániel Jupitert formálja meg, s egyáltalán nem lehetetlen összetéveszteni őket. Klasszikus karakterszínész benyomását kelti a hosszúra nyúlt, kissé merevnek ható Czapkó Antal, s hogy a lazább és nyüzügébb Hajduk Károlyt sem bonvivánszerepekben fogjuk majd viszontlátni, az igen valószínű. Keresztes Tamást és főként Janicsek Pétert a jól használható, kész színészek kategóriájába sorolnám. Janicsek – a Tribádok Strinbergje alapján – olyannak mutatkozik, mint aki kitanulta a szakmát és bármit meg tud csinálni. Sejtetni viszont nem enged semmit, titkokat nem látszik tartogatni.

A négy produkció közül elsőként az Ács János rendezte Amphitryonhoz volt szerencsém a Vass utcai tanintézet harmadik emeletén. A kétágú létrákból összerótt várfalak előtt amolyan klasszikus görög tragédiai életérzéseket próbáltak kelteni a Heinrich von Kleist írta identitászavar-történet előadásával a hallgatók. Természetesnek nem hatottak elég természetesnek, csináltnak meg nem voltak elég eredetiek. Kevés kedv bugyogott az estében, tán csak a Jupiter szolgáját, Mercurt játszó Géczi Zoltánnak telt némi élvezete a létrákon bemutatott tornagyakorlatokban és az olykor szemtelenül modorosra vett beszédében. (Mindazonáltal nem tesz semmit, ha egy vizsagelőadás szerény élvezeti értékkel bír. Ettől még nagyon is lehet hasznos. A diákok megismerkednek egy aktív rendezővel, a próbafolyamat során sokat tanulhatnak tőle színházcsinálásról, munkamódszerről, de magáról a darabról is, amelyet az illető – Ács, Csiszár, Zsótér – jól ismer.)

Bizonyára több öröm forrása mind a játszók, mind a nézők számára a Lakodalom előadása. Egy kültelki menyegző fáradságos mulatozásába csöppenünk, hozzávetőleg a hetvenes évekbe. (Nagyjából ide lőném be a produkció jelenidejét a zenék és az öltözékek alapján. Egyfelől Gedeon bácsi meg Harangozó Teri néni, másfelől a Magyar Néphadsereg kiskatona-egyenruhája, fehér pamut cicanadrág, nagypöttyös blúz. Jó, hát Pizza Hut-os hátú dzseki is van valakin, de minden nem stimmelhet.) Végtelenül sivár a lagzi, amelybe belezavarog a vőlegény (és a többiek) főnöke, aki miatt még gazsulálni és udvariaskodni is kell. Legalábbis addig, míg a társaság egy ártatlannak induló játék keretében cipőkkel agyon nem veri a hívatlan vendéget.

Az „úgyis elszabadul a pokol” jegyében a színinövendékek bátran és lelkesen karakterizálnak, túloznak és rajzolnak el. Aki csámpás, annak majdnem szembeáll egymással a két lábfeje. Aki pezsgősüveg kinyitásán fáradozik, az hosszú percekig erőlködik vörösödő fejjel. Kedvesen, leleményesen – és persze itt-ott közhelyesen – állítanak elő jellegzetes alakokat. Kovalik Ágnes fehérre meszelt arcú, vékony szájúra rúzsozott, hűvös menedzserasszisztens-típust. Danis Lídia a városiak között idegenül mozgó, zárt tartású, szájszélet törölgető, vinnyogú sírású, bánatos örömanyát. Hajduk Károly görnyedt hátú, lyukasodó kardigánú, szemüveges, elfeledett öregapót. Csonka Szilvia nyüzsgő, mindenkinek kevére tenni akaró, született háziasszonyt. Herczeg Adrienn sprőd, magát többre tartó, emancipált nőt. Pető Kata nagyszerűeket vihog egy közönséges külsejű, lila szemfestékű, piros miniszoknyát és kék melegítőfelsőt viselő kacér lány képében. Engem legjobban Bartsch Kata nyűgöz le mint szemüveges, pálmafafrizurájú, sunyi kislány, aki pogácsát tömve a szájába, béna odafordulásokkal figyel mindenkire, és még a szeme sem áll jól, amit sandán rajta tart a vendégeken. (Ismertem egyszer egy pont ilyen lányt.)

          A tribádok éjszakája előadásán finomabban, pepecselőbben rajzolnak figurákat a színésztanoncok. Bartsch Kata eleinte szobadísz típusú nőnek látszik Siri von Essenként – gödröcskés, durcás szájú, selymes –, de azután egyre hihetőbbé teszi színésznői, sőt színigazgatói karrierjét. Ügyesen vegyíti a női arroganciát a malíciával, a nyafkaságot a gúnnyal. Szerelmi partnereként Danis Lídia amolyan Georges Sand-os jelmezben maga a fölényes kimértség, a tökéletes, ámbár fájdalmas nyugalom, miközben ott lappang benne a végzetes alkoholbetegség, amint azt a járása jelzi alig észrevehetően. Czapkó Antal ezúttal hősszerelmesként érkezik hófehér öltönyben, de – talán a nyakigláb emberek kedves sutasága folytán – a fogas felé repített kalapja elszáll a cél mellett, és fehér sálja sem úgy landol, ahogy kellene. Amitől az ember a szívébe zárhatja ugyan Viggo Schiwét, de komolyan nem veheti, és ez a színdarab vonatkozásában így is van rendjén. Janicsek Péter Stindbergje rajzolatlan arcú, mindenféle robusztusságot nélkülöző, hivatalnok típusú embernek látszik, de a növendék szorgalmas és kitartó aprómunkája révén végül is a hős erőre, szenvedélyre, lendületre tesz szert, s az eleinte kissé kétkedő néző idővel megszokja és elfogadja Janicseket a dühödt svéd író szerepében.

          Az ügynök halála előadása – Fejének belseje címen –mindenekelőtt arról tanúskodik, hogy Zsótér Sándor pályájának ama korszakánál tartunk, amikor a rendező a nézőtéri széksorokhoz kötődik erősen. A közönség a színpadon ül, a játszók pedig a publikum helyén – a székek között, fölött, alatt – mászkálnak, bujkálnak, tornásznak, fekszenek, egyensúlyoznak. (Főként a fiúk, mert például a Linda Lomant játszó Gidró Katalin – aki valamilyen felismerés örömével mosolyog és nevetgél mindvégig – jobbára ülhet.) A sajátos elhelyezésnek van két kétségtelen előnye. Egyrészt így Zsótérnak nem nagyon kellett bíbelődnie a többszereplős, csoportos jelenetek beállításával, formai megkomponálásával. Másrészt kiderül a Willyt játszó Hajduk Károlyról, hogy ha nagyjából nyakig benyomják a tizenegyedik sor közepébe, akkor onnan is kinő. Jelen esetben arra leszünk figyelmesek, hogy ez a fiatalember nagyon szépen beszél, igen kellemes az orgánuma, és végtelenül megnyugtató érzés hallgatni őt, amint értelmesen, értelmezőn, szikáran és mégis erős belső meggyőződéssel előadja a közveszélyes öncsaló, Willy Loman szólamát. Igen, a Hegedűs D.-osztály most induló színészei közül Hajduk Károlyra fogadnék a legnagyobb téttel.

Stuber Andrea

Utóutóirat: a fenti cikk sajnos téves közlést tartalmaz: Pető Kata nem a szobalány szerepét játszotta Szolnokon a Molière-darabban.