Dzsekicsen

Kárpáti Péter: Tótferi

Vajdasági Tanyaszínház – Kisvárdai Várszínház

fsz Varga Tamás, Huszta Dániel, Elor Emina, Sirmer Zoltán, Soltis Lehel, Pongó Gábor, Ferencz Ágota, Mikes Imre, Béres Mária

dr Gyarmati Kata k Bóbis László j Ferenc Jutka, Juhász Valéria d r Puskás Zoltán

Fogvacogató júliusi estén, zuhogó esőben, sárban tocsogva, pocsolyákat kerülgetve vonul a közönség a kisvárdai Várszínházba, hogy megnézze a Vajdasági Tanyaszínház Tótferi című előadását. Ez az első csoda. A második csoda a darabban esik meg: felbukkan szerény körünkben Atyám Teremtőm és Szempétör. Előbb éneklő koldusként lépnek fel, majd nem fogadják el a Szögén asszontól az utolsó forintját, pedig az „kegyetlen jó szűvvel” adta. Ezután megszállnak a nincstelen nőnél, vacsorát varázsolnak a semmiből, s még a ház rég eltűnt urát is előkerítik. Mindösszesen pedig addig-úgy sertepertélnek a szentnek talán nehezen nevezhető család körül, míg a Megváltó-aspiráns Tótferi sajnálatosan lekési a saját születését.

A Puskás Zoltán rendezte újvidéki produkcióban a nagy horderejű első találkozás a felek között úgy esik meg, hogy az amerikai csillagos lobogós mellénybe és szakadt farmerba öltözött isteni személyek közé bebiciklizik a helyi divatot nyilván elszántan követő, szőke parókás, susogós szabadidőruhás Szögén asszony. Gyönyörű paláver támad közöttük, amelyben inkább az asszonyt játszó lendületes, ízes és izgága Elor Emina viszi a prímet, mint a kissé merev Varga Tamás Atyám Teremtője, vagy a Szempétört megformáló természetesebb modorú, precíz Huszta Dániel.

A szőke paróka és a rózsaszín zizimelegítő már árulkodik is arról, hogy a rendező nem a népies szálon gombolyítja fel Kárpáti Péter misztériumjátékát. (Mindazonáltal a szereplők becsülettel és szerzői előírás szerint tájszólnak.) Puskásnál nem falusi zsánerképbe pottyannak a „Pencelvéniábul” jövő, világhőst kereső vendégek, hanem igazi gagyi konzumvilágban találják magukat. A színek és a fények majdhogynem kereskedelmi televíziós stúdiót idéznek. Az isteni előteremtésre felsorakozó sertések karát dekoratív disznógörlök és plázakocák alkotják. Maga Tótferi is – miután megjelent előttünk pelenkában, csecsemőmezben –, úgy küzd elemekkel és emberekkel, mint egy növendék-Dzsekicsen, vagy mintha valami számítógépes játék megelevenedett győztes hőse volna. (Tótferit a figyelemre méltó Soltis Lehel játssza mint afféle örökös. Az ő édesapja, Soltis Lajos volt ugyanis az, aki a Vajdasági Tanyaszínházat megalapította huszonhat évvel ezelőtt.)

A mindent elsöprő zenei aláfestés a Grease-től a Csillagok háborújáig terjed, az előadás gyors ritmusa is már-már az erőszak alapú akciófilmek világába visz bennünket. Volna tehát mitől megváltódni itten. Ha Tótferi és az őt világra segítendő Dokter (Pongó Gábor) nem világtalankodnák el a dolgot. Aminek következtében a sárga estélyiben esztétikusan vajúdó Elor Emina nem főhősünket, hanem az érdekes hangú Ferenc Ágota által megformált Julikát szüli meg.

Az előadás színpadképét – a rendező terve alapján – egyszerű pódium alkotja. Az alatt vízes medence rejtőzik, és valahol bele van építve a díszletbe a Tanyaszínház jellegzetes, pirosas színű ekhós szekere is, amellyel a színésztrupp a Vajdaságot járja nyaranta. (Ebben a szezonban Kárpáti Péter darabjával huszonegy településen fordult meg a mindenkori főiskolásokból álló társulat.) Magaslati pontként kiemelkedik a szín közepén egy háromszög alakú, fémes építmény, amely lehet galambdúc, lehet padlás (ahová a vándorok megpihenni behúzódnak), vagy lehet éppenséggel a szentháromság szimbóluma. Nyugodtan odaképzelhetjük Isten szemét is, amely mindent lát, ezt a mi vircsaftunkat is. Meg a szertelen csikócsapatot, amely olykor kuszán, zavarosan, néha kifejezetten érthetetlenül (már ami a szövegmondást illeti), mégis elragadó igyekezettel, lendülettel, alázattal és persze fel-felvillanó tehetséggel derűssé és elégedetté tett egy várszínháznyi nézőt.

Stuber Andrea