Időn túli dobás

Takács Katalinnak volt már dolga a Három nővérben, úgy harminc évvel ezelőtt, néhány előadás erejéig. Megilletődött főiskolásként beszaladt a színpadra a cselédlány szerepében, amikor a Natasát játszó Béres Ilona kiabálni kezdett: “Ki hagyta a padon ezt a villát?” Azt a régi, vígszínházi produkciót – Békés Ritával, Ruttkaival, Darvassal! – Horvai István rendezte. Az ő egyik tanítványa, Alföldi Róbert viszi most színre ugyanezt a Csehov-darabot az Új Színházban. Olga szerepét szintén volt Horvai-növendék, Takács Katalin játssza.

– Hát nem gondoltam, hogy találkozom még a Három nővérrel – mondja a színésznő. – De Alföldi Róbert elképzelésében Prozorov ezredes lányai voltaképp visszaidézik a fiatalságukat. Húgaimmal, Bánsági Ildikó Másájával és Nagy Mari Irinájával amolyan flashback Három nővért játszunk tehát. Erősen húzott a szöveg, de ahogy a próbákon eljutottunk a darab végére, megismertük a rendezői elgondolást, számomra összeállt a kép. Alföldi így képzeli el a Három nővért, és engem meggyőzött. Olga szerepéről nem mondhatom, hogy valaha is különösebben közel állt volna hozzám, de ahogy haladunk a bemutató felé, mindinkább csökken a távolság kettőnk közt. E pillanatban talán már félúton vagyok. Olga nagyon tud tűrni, hallgatni. Zárt, figyelő ember, titka van. Nehéz megmutatni, hogy valaki mindenáron férjhez menne, de nem tud. Amit a szövegében elhallgat, azt kell eljátszani. A mi esetünkben extra nehézség, hogy a nővérek az előadás teljes hosszában a színpadon lesznek. Alföldi Róberttel most dolgozom először, és eszembe jutott a Sirály-rendezése, amelyet sok évvel ezelőtt láttam. Merész, kihívó előadás volt, azt mondtam utána Robinak, hogy szívesen megnéznék tőle egy Csehovot tíz év múlva, amikor kicsit már „meggyalulta” őt az élet. Hát most itt van. Örülök, hogy nemcsak nézem, hanem részt is veszek benne. Alföldiben érdekesen keveredik a színész meg a rendező. Nagyon egzaktan ad instrukciót, jó érzékkel vezeti a színészt a kívánt irányba. Jópofán, szellemesen és megértően, de határozottan kéri számon a lényeget: a teljesítést. Ez nagyon fontos rendezői erény. Ahhoz, hogy képesek legyünk a saját sablonjainktól elszakadni, szükség van kontrollra, külső szemre. Az elmúlt évadban olyan előadásokban vettem részt, amelyekben hangsúlyos volt a forma, a szerkezet, a pontosság. De a megszabott koordinátarendszeren belül természetesen szabadságot élveztünk. A Jiří Menzel rendezte Még egyszer hátulról című bohózatban kilencen úgy dolgozunk, mint egy cirkuszi mutatványban. Nagy figyelemmel kell lennünk egymás iránt. Ez összekovácsol. De ehhez hasonló volt a Taub Jánossal való munka is, vagy a költői szerkezetű Szentivánéji álom, amelyet Szergej Maszlobojscsikov vitt színre. A legkedvesebb szerepemet a Roberto Zuccóban játszom, Vidnyászky Attila rendezésében. Mostanában inkább karakterszerepek jutnak nekem, mint főszerepek, de jó zamatú feladatok, jóízű csapatmunkák ezek. Megtalálom bennük az örömömet.

A Három nővér bemutatója november 27-én lesz az Új Színházban.

Stuber Andrea