Bábeli ballada

Fahim afgán orvos, tizenöt éve él Szegeden, és Lőrinczy Attila találta ki őt, hogy menekültdrámája címszereplőjévé tegye. Fahim az, aki nem menekül. Ő annak kapcsán keveredik az illegálisan Ausztriába készülő afgán csoport történetébe, hogy éjszaka titokzatosan lába kél az embercsempészek díjazására szánt húszezer dollárnak...

– Ha úgy vesszük, az Oidipusz király vagy A kaukázusi krétakör is menekültdráma – mondja Lőrinczy Attila, a Fahim szerzője. – Persze az Európai Színházi Konvenció a mi korunk menekültjeire gondol, amikor a témának színházi fesztivált szentel május elején Szlovéniában. Ott fogja a Csiky Gergely Színház társulata először eljátszani a Fahimot, s csak ezután kerül sor a kaposvári bemutatóra. Amúgy a mű végső soron tragédia. Megpróbáltam halványan felidézni a görög sorstragédiák mintáját – már amennyire a mi málló korunkban ilyesmiről szó lehet. Mindenesetre a hallgatás, a felejtés, a múlttal való szembe nem nézés következményei sújtják a hősöket.

– Ebben a színdarabban a szereplők elég sokat beszélnek idegen nyelven. Nem lesz ez zavarba ejtő a közönség számára?

– Igyekeztem megtalálni a mértéket, hogy ne terheljem túl az előadást. A menekültek és a magyarok közötti párbeszédek szerény szókincsű angol nyelven folynak. Kalkulálok azzal, hogy nálunk az ötvenévesnél fiatalabbak tettek két-három kísérletet életükben arra, hogy megtanuljanak angolul. Nyilván többször is eljutottak már addig a száz-százötven szóig, amit a szereplők a maguk egyszerű mondataikban használnak. A menekültek egymás között a saját nyelvükön beszélnek, ez nem lehet másként. Egy afgán növénygenetikus professzor végezte el a fordítást, és ő segített abban is, hogy a szövegek helyesen hangozzanak el dári nyelven. (Ez Afganisztán egyik hivatalos nyelve, a másik a pastu.) Egyenként foglalkozott a csoportos színészekkel, s büszkén állítja, hogy ma már akcentus nélkül mondják a magukét dáriul. Tökéletesen hitelesen jelenítenek meg tizenhárom afgán menekültet; mindegyikük megéli a maga külön sorsát – ezt bámulom, ezt a fantasztikus színészi odaadást és megszállottságot, amivel ma már jószerével csak a kaposvári színházban találkozhat az ember.

– A Balta a fejbe című színdarabját is játszották Kaposváron, s azt éppúgy Réthly Attila rendezte, mint ezt.

– Több közös munka érlelte ki a jól működő kapcsolatot. Ott ülök a próbákon, s igyekszem színházszerűen viselkedni. Tehát: nem belebeszélni, nem instruálni a színészeket a rendező háta mögött, és bizakodó légkört árasztani. Ami könnyen megy, hiszen örömmel és érdeklődéssel figyelem, hogy olyasmit is kitalálnak a színrevivők, ami nekem eszembe sem jutott. Jólesik nézni a szereplőket – Nyári Oszkárt, Csapó Virágot, Sarkadi Kiss Jánost, Végh Zsoltot, Gyuricza Istvánt, Nyári Szilviát, Kelemen Józsefet és a többieket –, s hallgatni Kiss Erzsit (őt világszámnak tartom!), aki végig jelen van az előadásban, s a maga fiktív nyelvű dalolásával követi az eseményeket. Mint valami balladai énekmondó, elsiratja hőseimet.

Bemutató május 7-én a kaposvári Csiky Gergely Színházban.

Stuber Andrea