Stuber Andrea

Alacsonyan száll

Csehov: Sirály

székesfehérvári Vörösmarty Színház

színikritika

Zsöllye 2002.V.

 

Alacsonyan száll

Csehov: Sirály

Vörösmarty Színház

 

d: Perlaki Róbert  j: Tordai Hajnal  r: Kozák András

fsz: Drahota Andrea, Kuna Károly, Szabó Gyula, Szűcs Krisztina, Bata János, Zsurzs Katalin, Závodszky Noémi, Matus György, Téri Sándor, Juhász Illés

 

Üres rutin – mondja anyja színművészetéről a székesfehérvári Trepljov, akinek noname fordító adja szájába Csehov szavait. Üres rutin – mondhatnánk mi is, már ami az előadást illeti. Kozák András művészeti vezető rendezésében Sirályt játszik a társulat, valószínűleg inkább műsorpolitikai illedelemből, mint elfojthatatlan közlési vágyból vagy telitalálatos szereposztási szelvény birtokában. Maga a közönség is mintha csak udvariasságból időzne a nézőtéren; sehogysem akar lenyűgöződni. Legalábbis erre utal az április 18-iki publikum hihetetlen köhögéssűrűsége.

A forma rendben van. Perlaki Róbert díszlete készséges. Helyet ad bármilyen megközelítésnek, de a rendező nem jön. Muzsikát küld. Minden fontosabb színpadi kettőst eláraszt zenével, ahogy a szappanoperák előzeteseinél szokás. Kozák még a kulcsjelenetbe – a Trepljov-darab előadásába – sem avatkozik bele. Ennek következtében az új színházi formákat hirdető ifjú írónak békésen tűrnie kell, hogy Nyina amatőr szavalóest keretében felmondja az ő avantgárd művét. (A gondosan összekalapált színpadot, a félrehajlítható függönyt sem használják semmire.)

Az első két felvonás kint játszódik a szabadban, kétféle nézetét adva a háznak, a kertnek és a nádas mögé bújó tónak. A harmadik és negyedik felvonás egyéni ízlésű nappalit mutat; vörös színű falak és szép, régi ikonok. Ami kicsit meghökkentő, mert egy ikon valószínűleg több a több ikonnál, s azt az egyet is könnyebb a hálószoba falán elképzelni, mint a szalonban. Ugyanakkor e vallási tárgyú képek láttán váratlanul eszünkbe juthat az is, hogy Csehov darabjaiban mennyire nem jut hely semmiféle istennek. Emberek vannak. Illetve szerepek. Némelyik ezúttal nem talált megfelelő gazdára, vagy a gazda bánásmódja kifogásolható. Míg Zsurzs Katalin érzékeny Polinát formál meg, férjeként Bata János többrendbeli fülsértést követ el. Závodszky Noémi minden sápasztási igyekezet ellenére sokkal nőiesebb és huncutabb szemű, mint hogy meggyőző lehetne a száraz, lemondó Mása szerepében. Drahota Andrea Arkagyináján viszont éppen az a diadalmas asszonyiság és primadonnai magabiztosság nem érződik, amivel fölébe kerekedik családjának, társának és vetélytársának. Jó nézni Szabó Gyulát, akit ugyan inkább muzsiknak öltöztettek, mint nyugalmazott államtanácsosnak, de meg lehet csodálni, hogy játékában egyszerre van jelen a nemes tradíció és valami friss, eleven íz.

Tordai Hajnal jelmezei egyébként igen szépek. Nyina, vagyis az energikus Szűcs Krisztina halványkék kosztümje egyenesen gyönyörű. Trepljov mellényes, zsebórás öltönye már túl szép is ahhoz képest, hogy a színésznő mama – mint azt a szövegből tudjuk – nem költ a gyerekre. Talán a finom ruha teszi, de Kuna Károly Trepljovja nemigen rí ki a társaságból. Kuna színészetét régebben lehengerlő dinamizmus, vibráló, már-már őrült intenzitás jellemezte. Most azonban, amikor legalább három felvonást nyugodtan végigfortyoghatna, széles, ámbár keserű mosolyokkal, lagymatagon belesimul a szalonba. Hová lett Kunából a tűz? – kérdem magamtól, s kitérő választ adok. Az előadás legfájóbb hiányának úgyis azt érzem, hogy nincs benne Kozák András mint Trigorin. Mert Matus György ugyan korrekt, sőt elegáns a befutott író szerepében, mégis milyen kár, hogy nem járt arra egy rendező, aki a színház művészeti vezetőjét tette volna bele a darabba!

Kozák mindig is izgalmas színész volt. Erről bárki meggyőződhet, aki megnézni őt fiatalon mondjuk a Pillangó című tévéjátékban, amelyet a Filmmúzeum (avagy Prokop Dóra a hasára üt) csatorna szokott sugározni. Érdekes színpadi jelenség ma is, tanúsítja a fehérvári Hegedűs a háztetőn. Kozák Andrásnak az egy Lopahinon kívül nem akadt dolga Csehovval. Pedig pályája elején valószínűleg rejtett magában egy őszinte, kirobbanóan tehetséges, lobogó Trepljovot. Most meg ott állhat benne készen egy megbölcsült és megkeseredett, kiégett, de még felparázslani képes, hódító Trigorin. Azt szeretném látni!

 

Stuber Andrea