Földön és egen

A mai magyar színháznak népmesei vonása, hogy van is elég rendező meg nincs is. Mert számosan rendelkeznek ugyan diplomával és számosan visznek színre darabokat, közülük mégis kevesen mondhatók igazi rendezőnek. (A nem igazi rendező egyebek mellett arról ismerszik meg, hogy jobbára csak a közlekedési rendőr funkcióját tölti be; irányítja a színpadi forgalmat: ki honnan hová menjen.) A jelenlegi – mit jelenlegi? jó ideje tartó – rendezőhiány relatív: csupán a szuverén gondolkodású, egyéni fantáziájú és biztos szakmai tudású színházi rendezőkben nem bővelkedünk. Ezért aztán a színművészeti főiskola végzős rendezőit úgy várja a színházi szakma, mint sok kicsi fiók-Messiást. Hátha ők hoznak majd új színt, új stílust, új időknek új dalait.

Az Ódry Színpad közönsége most két Babarczy-növendék munkájával ismerkedhet meg. Az egyik fiú, a másik lány. (Pedig a két előadás láttán az ember inkább arra tippelne, hogy a másik a fiú és az egyik a lány.)

Almási-Tóth András a 264 éves szerelmi szakíróhoz, Marivaux-hoz fordult; az ő egyik légiesen kecses, érzelmes vígjátékát vitte színre. Rövidítette, szabatosította a komédiát, s a korábbinál még ügyetlenebb, Véletlen és szerelem játéka címmel tűzte a főiskolai színház műsorára.

Almási-Tóth szimpla díszletet használ – festett, rosszarcú puttó a magasban, egy nagy képkeret, két, forgóajtóként használható tükör – és kedves, egyszerű játékossággal szervezi meg a darab szerelmes maszkabálját. A szereplők "felnőttek" (Blaskó Péter, Selmeczi Roland, Oberfrank Pál) és diákok (Gryllus Dorka, Nagyváradi Viktor, Kecskés Karina) vegyesen. Jókedvűek, de nem nagyon. Már csak azért sem, mert a rendező némiképp büchneresre formálja a befejezést. A főszereplők az álruhás csalafintáskodás után egymásra találnak. Mindent elkövettek, hogy saját jószántukból, szívük szerint házasodjanak, és ennek eredményeként végül pont azzal lépnek frigyre, aki társadalmilag és családilag kijelöltetett számukra. Ettől kicsit elszontyolodnak, hogy Almási-Tóth fontoskodón elénk tárhassa a boldog vég kétértelműségét.

Révész Ágota rendezőnövendék a román Caragiale masszív komédiájával, a Viharos éjszakával vizsgázik. A színitanonc sáros bohózatot játszat realista díszletben, realista stílusban. Ötletei kicsik,. de szerteágazóak: a Galócza kellékeitől a Csupasz pisztoly poénjaiig terjednek. (De van itt meghökkentő, ámbár a darab földhözragadt világától nem idegen geg is: például hogy Dumitrache ténsúr házában a frissen vágott disznó kimosott belét óvszernek használják.) A szereplőgárda itt is kevert. A legízesebb alakítást alighanem Ujvári Csaba mv. nyújtja a rendőrbiztos szerepében. (Ami az ízét illeti, az disznótorra emlékeztet egy sivár falu szélén.)

Mindkét vizsgaprodukció többé-kevésbé szolid és tisztesnek mondható. Ami erény is meg nem is. Mert a korrekt színrevitel ugyan érdem, de egy (két) rendezőnövendék törhetne többre is. Hát ki akarjon nagyot, ki ragadtassa el magát, ki essen akár túlzásokba is, ha nem az, aki most indul megváltani a (színházi) világot?

Stuber Andrea