Stuber Andrea:   Ákácos út

Szép: Lila ákác

Szegedi Nemzeti Színház, debreceni Csokonai Színház

színikritika

Criticai Lapok 1997. II.

 

Ákácos út

 

Szép Ernő: Lila ákác

Szegedi Nemzeti Színház, debreceni Csokonai Színház

 

       "Milyen szép, Milyen szép, Milyen szép virággal a reggel, Milyen kár, Milyen kár, Milyen kár, hogy sose kelek fel." – írta Szép Ernő az egyik versében. (Lila tintával. De tényleg.) Jó kis strófa ez. Nemcsak a szépernős repeső ujjongás foglaltatik benne, hanem az önirónia, a szkepszis és a lustaság is. Jelzi, hogy az "ibolyacsokor szívű" költő a saját tényleges életét kevesebb lelkesültséggel, naivitással és átszellemültséggel élte, mint hősei a magukét. Pedig Szép Ernő biztosan nagyon szeretett volna bolondos, könnyed, "butonc" Szép Ernő-hős lenni. De nem tudott. Némiképp erről szólnak önéletrajzi ihletettségű regényei, az Ádámcsutka és az 1919-ben megjelent Lila ákác.

Persze mire az utóbbiból színpadi változat lett Bárdos Artúr kérésére, s bemutattatott 1923-ban a Renaissance Színházban, addigra édes-könnyes, érzelmes mesévé alakult. Mosolyogtató, szívfájdító szerelmes históriává. Egyetlen nosztalgikus sóhaj az egész. Búcsúintés meg-megremegő kézzel az elszállt ifjúság felé. Máig jólesik a nézők szívének. Kedves figyelmesség a színházaktól, hogy ezekben a finomságban és finomkodásban szűkölködő időkben ezt kínálják a közönségnek. Debrecenben és Szegeden egyaránt.

Bármilyen sorrendben nézzük is meg a két Lila ákác-előadást – már ha ez a heppünk, hogy megnézzük mindkettőt –, a majdhogynem siralmasnak mondható debreceni produkció mindenképpen felértékeli a sokkal jobb szegedit. Szikora János kétségkívül valami szépet akart mutatni a publikumnak. Rózsa Istvánnal odaterveztette a nézők elé a budapesti Városliget teljes flóráját és faunáját. Lenyűgöző a színpadkép. (Nem tehetek róla, de engem mindig boldog, gyermeki ámulattal tölt el, ha színpadra varázsolják a természetet a maga természetes szépségében és élethűségében. Szikora egyszer már elbűvölt ilyesmivel, amikor Weingarten Nyár című művéhez egész kertet telepített a pécsi stúdiószínházba.) Rózsa első képében tehát ott látható a városligeti tó (vizinövényzetestől), kis híd, fák, bokrok, a tóparti padok és a háttérben egy vendéglő hangulatos terasza. (Egy képpel később rájövünk, hogy ez maga a Casino.) S a színpadi Városliget éli megszokott életét. Fiatalok kergetőznek, cselédlányok flangálnak, úrinők sétáltatnak kutyát. (Az illető tacskó be van avatva: alakítása arra is kiterjed, hogy a műfák tövét rendesen körbeszaglássza, kutyakollégák szagnyomát keresve.)

Ez a tér alkalmas arra a kedves, derűs játékra, amit Csacsinszky Pali elbolondozik Tóth Manci "varonesszel". Bacsa Ildikó Mancija olyan üde, mint egy friss virágszál. És olyan huncut, mint egy vásott diáklány. (Éppenséggel polgáristának is lehetne nézni őt a Schäffer Judit tervezte kék szoknyában, fehér blúzban, kék szalagos kalapban.) Bacsa hitelesen boldog és őszintén boldogtalan. Kizárólag a nevetései rosszak. Kifigyeltem már korábban is: Bacsa színpadi kacajaiban majdnem mindig van valami görcsös, oda nem illő kétségbeesettség. Quintus Konrád Csacsinszky Palija könnyed, elegáns, vonzó, fensőbbségesen pimasz és mértékletesen szenvedélyes. Helyes párost alkot Bacsa Tóth Mancijával. Kettősük már az első képben megtalálja a közös hangot: a lágy Szép Ernő-i mollt. Míg a többi szereplő – főként Minusz és Majmóczy fiatalurak, azaz Kancsár József és Mészáros Tamás – harsányan parodisztikus hangot üt meg.

A második képben a díszlet váratlan fordulatot vesz. Elénk tárul a Casino, melyet kívülről már volt szerencsénk látni, most viszont a belsejét vehetjük szemügyre. A tér rászűkült a buján vörös, barokkos díszítésű chambre séparée-ra, de az ablakon keresztül még mindig kileshetünk a ligetre, ahol változatlan buzgalommal sétáltatják a tacskót. Bent is buzgólkodnak: minden szereplő erősen forszírozza a kedélyt, mégis hangulattalan marad a Casino éjszakai élete. Müller Júlia (Hédi) hisztérikusan sok, Rácz Tibor (Bizonyos úr) vészesen kevés. A fiatalok némiképp elsikkadnak, ugyanakkor Fekete Gizi affektált, üresen bájolgó, közönséges Bizonyosnéja korántsem kárpótol bennünket Csacsinszky és Tóth Manci háttérbe szorulásáért. (Viszont sűrű az a néhány pillanat, amelyet Hőgye Zsuzsa teremt meg Mili, a virágárusnő alakjában.)

A következő – szintén a Városligetben játszódó – képben Fekete Gizi kezéből kicsúszik részint Csacsinszky Pali, részint a jelenet, viszont ez után elérkezünk az előadás csúcspontjához. Ismét a ligeti padnál vagyunk (negyedik kép), ahová Manci és Pali újra elvetődnek. Csupa tavasz, csupa bizsergés a játékuk. Évődnek, huzakodnak, vallanak. Pedig nincsenek is édes kettesben. Velük van egy igazi kacsa, "akire" külön ki kell térnem. Nem tudom, volt-e válogatás, de Szikora mindenesetre tökéletesen színpadképes kacsát talált a kacsa szerepére. Ez a jószág kifogástalan alakítást nyújt. Ha kell, szemérmesen elfordul, intelligensen hallgat, máskor viszont dramaturgiailag indokoltan belehápog a dialógusba. Egyébiránt egész magatartásából süt a női szolidaritás, érezni, hogy ő Manci pártján áll, neki drukkol. (Bizonyára nőkacsa, kacsanő az illető.) Kétségkívül kiveszi a részét a jelenet magával ragadó bájosságából. És amikor az idill már fokozhatatlan, akkor kitör a vihar a Városliget felett. Dörög és villámlik, jön a zuhé. (Én még ilyen pazar esőt színházban nem láttam. Itt egy csepp, ott egy csepp a vizen, egyre szaporábban. Komolyan felmerül a gyanú, hogy tényleg beúszott egy esőfelhő a színház zsinórpadlására.) És nemcsak az égi áldás lepi meg a szerelmi idillt, hanem a rideg valóság is. A jelenet végén Pali egyszercsak észrevesz valamit az egyik félreeső zugban. Kupac, falevekkel borítva. Pali odamegy, belekotor, felfordítja. Egy alvó férfi az, egy hajléktalan ember. (Nem sok látszik ki belőle, de – a színlap szerint – Váry Károly játssza. Nagy színpadi fegyelemmel és alázattal.) Pali felfedezése meghökkentő és zavarba ejtő. A fiatalok egy pillanatra megállnak, talán szégyellik magukat – velem együtt. Annyira el vagyunk foglalva velük (magunkkal), hogy közben jelenethossziglan (élethossziglan) észre sem vesszük, mi van körülöttünk!

Engem ez a kis, jelenetvégi kitérő, ez a mellbevágó kontraszt egészen megrendített. Ugyanakkor kellő lelki előkészítésül szolgált az utolsó szcénához. Abban Szikora végképp szakít az idillel. Rózsa díszlete is merőben más környezetet teremt a befejezéshez, mint a történet eddigi színhelyei. Angelusz papát (Király Levente) egy pincehelyiségben találjuk, ahová kongó, zörgő-nyikorgó lift viszi le a látogatókat. S a döngésekbe-dörgésekbe mintha már a közeli háború zaja is belehallatszana. Manci búcsúja majdnem dráma, majdnem tragédia. (Itt Müller Júlia is erőteljes, érzékeny partner Hédiként.) Pali hiába jön vissza Manciért, a lányt már nem leli. Quintus egyedül marad a színen. Megáll a tükör előtt, ahol Angelusz papa növendékei a pas de deux-t szokták gyakorolni. A tükör egyszeriben áttetszővé válik, s feldereng mögötte az elveszett Paradicsom, a Városliget képe. Homályos kicsit, mint az elmúlt ifjúság emléke. Volt, nincs. Ez van. Édentelenségre vagyunk ítélve.

A debreceni előadásban is megjelenítik a színpadon a városligeti tavat, csak az éppen be van fagyva. Ami valóságos természeti csoda, tekintve, hogy a színlap szerint a történet 1914 júniusában játszódik. Eredetileg ugyan 1913 az időpontja, de Czeizel Gábor rendező egy évvel posztdatálta az eseményeket. Hogy mi oka lehetett erre? Láthatólag semmi. Ha csak az nem, hogy ily módon Pali és Manci egyik kettősébe belegyalogoltathat – feleslegesen és tapintatlanul – egy rikkancsot a trónörökös elleni merénylet hírével.

Debrecenben tehát egy szép, fagyos, meleg napon látjuk először Tóth Mancit, amikor csinos, úrilányos nyáriruhájában (jelmez: Csík György), egy pár korcsolyával a kezében megérkezik a Lizsébe. De nem is ezzel kezdődik az előadás, hanem Zsüzsüvel (Törköly Levente), aki a Casino-revü konferanszaként elindítja a játékot, az örökbecsű Lila akác-dallal. Czeizel ugyanis át-átszövi a darabot a Casino műsorával, ámbár meglehetősen bágyadtan és esetlegesen. A bemutatóhoz készült műsorfüzet jóval több dalbetétet tartalmaz, mint amennyi az előadásban hallható. Ezt nem azért jegyzem meg, mintha hiányolnám a kimaradt számokat, de a "műsorváltozás" ténye talán némiképp megmagyarázza az előadásban uralkodó zavarodottságot. Amely ugyan enyhül valamelyest a második részre. Abban egy-egy szereplő – például Orosz Anna Bizonyosnéja, vagy a vérprofi Simor Ottó transzvesztita Angelusz papája – már szépen a helyére talál.

A revüprogram mindenesetre erősen közepes, s bizarr színfoltja, hogy Manci dizőzként lép fel benne. Amúgy Csík György konstruktivista díszlete nem a Casinóra alapoz, inkább pályaudvari csarnokra emlékeztet az a fémvázas szerkezet, amely a színpadképet uralja. Középen magas kapu, amögött szobor, mely körül a korcsolyázók keringenek. Elöl, kétoldalt a fémvázak árnyékában húzódik meg egy-egy zongora, szerény vendégváró zug. Középen a nevezetes, városligeti pad, köralakú változatban. Hát nézzük, mire jutnak itt a fiatalok.

Pali belépője szeles, izgatott, mesterkélten pózolós. Manci kíváncsian figyeli a fiút. Kettejük jelenete már az első szavaktól kezdve valami furcsa, érthetetlen disszonanciával bír. A nézőnek az a különös benyomása támad, hogy a szereplők minden egyes mondatot rosszul mondanak el. Máshogy, mint ahogyan kellene. Ez a meg nem felelés hitem szerint a figurák félreértelmezéséből fakad. Vegyük Csacsinszkyt. A fiatal, holdvilágképű Várnai Szilárd "a szerelembe szerelmes", naiv, mámoros ifjoncot formálja meg szerény eszközökkel. Csakhogy Pali huszonötéves, gyakorlott züllő – az éjszakai élet közismert figurája –, s feltűnő rutinnal és gátlástalansággal veszi semmibe Manci női és emberi mivoltát az első jelenetben. Ne felejtsük el, hogy Csacsinszky alapvetően önéletrajzi figura, s mint az írás elején azt már pedzegettük, Szép Ernő vágyva-szépítve szövögette bele önmagát a darabba. Valójában Pali korántsem az az ártatlan kamasz, akinek hinni szeretjük. Inkább kicsit romlott és nagyon megcsömörlött fiatalember. (Ott van például az a híres mondata, mellyel Bizonyosnénak eseng: "Nekem még sohasem volt regényem." Szerintem ez azt jelenti, hogy már nagyon sok mindene volt, speciel regénye még nem. Unalom ellen szokott nőzni, s most a lekezelt masamódok, gépírónők és revügörlök után végre egy nagyságos asszonnyal szeretne romantikus liaisont folytatni.) Várnai Szilárd Csacsinszky kiéltségéből semmit nem látszik érezni és érzékeltetni. S míg ő ilyenformán alakításával alatta marad Palinak, a partnerét játszó Botos Éva viszont fölébe megy Mancinak. A színinövendék hamvas, bájos, tiszta arcú lány. Manciként sokat mosolyog. De szinte minden mosolya arról szól: ismerlek, Pali, és túljárok az eszeden. Botos Éva többször is eljátssza, hogy csak "játszásiból", mórikából mond csacsiságot. Aztán halk, önmagának szóló nevetéssel konstatálja,. hogy Pali pontosan úgy reagált, ahogyan azt várta tőle. Egyszóval úgy fest a dolog, mintha itt az okos, számító lány az orránál fogva vezetné az ártatlan, tapasztalatlan fiút. Ami legalábbis bizarr a Lila ákác esetében. Szép Ernő alighanem elhúzná az orrát. Vagy a száját.

Stuber Andrea