Idegenek a vonaton

Gyurkovics Tibor: Kreutzer-szonáta (debreceni Csokonai Színház)

Díszlet-jelmez: Turi Erzsébet. Rendező: Pártos Géza.

Szereplők: Csikos Sándor, Töreky Zsuzsa, Juhász Árpád

Lev Tolsztoj Kreutzer-szonáta című kisregénye bizonyos értelemben olyan, mint egy Columbo-krimi. Elejétől fogva tudjuk, ki a gyilkos. A történet színhelye egy vonatfülke, ahol az egyik férfiutas a másiknak elmeséli életét és tragikus végű házasságát. Ha az orosz vasúti kocsik beszélni tudnának, nyilván sok hasonlóan izgalmas történetről számolnának be. Hiszen a hosszú vonatutak jellemző sajátossága, hogy az utasok egy pohár tea mellett olyasmiket mesélnek el egymásnak, amit különben még a barátaik elől is elhallgatnának. De az unalom és az a tudat, hogy a beszélgetőpartnerek úgysem találkoznak többet az életben, megoldja a nyelveket. Így tárulkozik ki ismeretlen utastársa előtt Pozdnyisev, a feleséggyilkos is.

Az elbeszélésből Gyurkovics Tibor írt színpadi változatot még a hetvenes években a Pesti Színháznak. (Latinovits Zoltánnak szánták a főszerepet, de aztán Somogyvári Rudolf játszotta el, pályája utolsó állomásaként.) Gyurkovics adaptációja meglehetősen szabadon kezeli az alapanyagot: különös vonása például, hogy Pozdnyisev alkalmi útitársaként egy asszonyt tesz meg, s őt is igyekszik vallomásra bírni a társalgás során. (Szerintem ugyan két férfi bizalmas beszélgetése egészen más műfaj, mint egy férfié és egy nőé. Az utóbbi esetben a kitárulkozás mindig komplexebb, sokrétűbb és veszélyesebb.)

A halk, kulturált, irodalmias mű a debreceni Csokonai Színházban került színre, s most Pesten vendégeskedett. Rendezője a nyolcvanéves Pártos Géza. Pártos kicsi ember, nagy múlttal. Ezt a múltat idézik mai munkái is – stílusukkal, levegőjükkel. Tolsztojhoz úgy fogott hozzá, hogy a szűkkörű, kis méretű színpadi művet tovább aprította. Rendezésében mindössze három szereplő játssza el a négy figurát. Töreky Zsuzsa egyszemélyben testesíti meg az útitársat és a feleséget. Erre ugyan nincs különösebb ok – leszámítva azt, hogy a színésznő nyilván örvend a dupla lehetőségnek –, viszont kifejezetten hátráltatja a produkciót. A történet ugyanis filmes szerkezetű – flash back technikával dolgozik –, s a játékot tovább tördeli, a jelenetek közti kényszerszüneteket pedig meghosszabbítja az, hogy Törekynek minden alkalommal át kell öltöznie, amikor a vasúti fülke utasából átlép Pozdnyisev feleségének alakjába. Szóval sokat áll az előadás sötétben, mintegy alagútban vesztegelve.

Turi Erzsébet díszlete egyszerű, kétszerű. Az egyik oldalon a kupé, a másikon Pozdnyisevék szalonja. A jobb térfélen az epikus elbeszélés folyik, a bal oldal a családi dráma színtere. Elnagyolt kis dráma ez, inkább csak illusztráció: sablonos, ámbár hiteles fejezetek egy házasságból.

Csikos Sándor élvezettel forrong a főszerepben. Csupa okos és oktondi gondolat, csupa tűz, csupa széles gesztus. Töreky figyelmesebb, aprólékosabban dolgozó. Nála egy-egy kis mozdulat – ahogy a fejét félrefordítja, ahogy összeszorítja a száját, ahogy sok nagy foggal mosolyog – szolgálja az emberábrázolást. Ügyesek, korrektek mindketten. Csak kicsit unalmas és időtlen az egész, akár egy többnapos vonatút.

Stuber Andrea