Rosszkedvük tele

A Katona József Színház a humorban sem ismer tréfát. Esetleg a tréfában nem ismer humort. Legalábbis nem pályázik nagy nevettetésre, amikor néha vígjátékot játszik. A legújabb bemutató, Az eltört korsó is epés, keserű komédia. Szerzője, Heinrich von Kleist, korántsem tartozik a könnyed, vidám írók közé. (Emberként sem viccelt: úgy halt meg – harmincnégy évesen, remekbe szabott írói életművet hagyva maga után – , hogy kettős öngyilkosságot követett el egy nővel, akit alig ismert. A hölgy közölte vele, hogy elunta az életét, mire Kleist készséggel agyonlőtte őt, majd önmagát.)

Az eltört korsó története kínos tréfa az igazságtalanságszolgáltatásról. Főhőse Ádám bíró, aki olyan ügyben készül ítélkezni, melyben ő az ismeretlen tettes. Zsámbéki Gábor rendezésében elmaradott provinciaként jelenik meg a helyszín, ahol a törvénytelenség készül megesni. Khell Csörsz díszlete mint nyomasztó lepratelepet ábrázolja a falut, amelyben a közönséges emberek szegények és kiszolgáltatottak, az urak pedig korruptak és gátlástalanok. Csak a színészek kifogástalanok. Fullajtár Andrea fh. intenzív csendjei és drámai megszólalásai igen figyelemreméltóak. Csákányi Eszter néma konoksággal, rendíthetetlen szilárdsággal és egyenes derékkal ül törvényt magának. Haumann Péter bírója pedig – afféle kültelki  III. Richárdként – elszántan, ravaszul és némi emberi esendőséggel alattomoskodik. Haumann bravúrszerepként viszi végig Ádám hatalmi tündöklését és bukását. Mert hát el kell buknia, hiszen e kínos pernek tanúja a központi ellenőrzés. Máté Gábor személyében ugyanis revizor érkezik, aki eleinte szívesen eltussolná az ügyet, de aztán inkább maga pattantja ki a botrányt, s meneszti a levitézlett helyi kiskirályt. S Máté kicsit nyálas, okos törvényszéki tanácsosa láttán nem lehet kétségünk afelől, hogy a dolgok nem fognak változni. Olyan az egész – érzékelteti Zsámbéki – , mint amikor átalakul a kormány valamely kevéssé polgáriasodott demokráciában. Aki lebukott, azt a többiek megpróbálják kihúzni a bajból. De ha már nem menthető, akkor vigye csak el a balhét. Aztán jöjjön helyette más, és csinálja ugyanazt, amit az előd, legfeljebb a módszereken finomítson kicsit. Ezen olyan jót lehet kacagni, hogy az ember foga szinte belevásik.

Műfajában derűsebb estét ígér a Kamrába bezsúfolódott korfestő zenés zsurnalizmus, a Mit ültök a kávéházban. A produkció szerkesztője és rendezője Benedek Miklós, aki az időszak (századelő) és a műfaj (orfeum, kabaré) szakértőjeként vitte színre Gábor Andor humoreszkjeit, krokijait, házaspárjeleneteit, kuplé- és operettdalszövegeit. Nyolcan társultak a rendezőhöz: a fölényes mesterségbeli tudással felfegyverzett Szacsvay László, Szirtes Ági és Hollósi Frigyes, valamint a jelesen dolgozó fiatalabbak: Lengyel Ferenc, Kiss Eszter, Takátsy Péter és Horváth Lili fh. Plusz a Gábor Andort játszó Fekete Ernő, aki huncut pillantásokat és könnyed eleganciát mutat. A beszédmodora pedig olyan, mintha Benedek Miklós és Máté Gábor felváltva tanította volna.

A Galócza óta úgy képzeltem, hogy ha a katonások néha vidám, zenés kellemességet játszhatnának, akkor sugározna róluk a felszabadult játékosság öröme. De talán olyan sokáig volt használaton kívül a jókedvük, hogy időközben elromlott.

Stuber Andrea