Jó kis döntetlen

Mrozek: Emigránsok (Éjszakai Színház)

Fordító: Balogh Géza. Díszlet: ifj.Jordán Tamás. Rendező: Kőváry Katalin

Szereplők: Ternyák Zoltán, Szarvas József

Slawomir Mrozek Emigránsok című színdarabjáról igazán elmondható, hogy otthon van a Pinceszínházban. Végtére is a műben szereplő két emigránsnak is éppen olyan az otthona, mint a produkcióé: ablaktalan, sötét, fullasztó szuterén.

A föld alatti színihelyiségben jelenleg az Éjszakai Színház társulata lép fel, mondhatnánk, ha az Éjszakai Színháznak lenne társulata. De nincs, hiszen nem intézményes színház, hanem struktúrán kívüli szerveződés, melynek keretében munkaéhes színházi emberek időnként előadásokat hoznak létre. Partizánakcióik általában Kőváry Katalin rendezői és Ternyák Zoltán színészi részvételével zajlanak. Kettejük – és a soros alkotótársak – eddigi együttműködése alapján már levonhatunk bizonyos következtetést az Éjszakai Színházat illetően.

Az alakulat legfőbb sajátossága talán az, hogy produkcióiban mindig szív és színészet van. S az ilyesmit az ember hajlamos egyre többre becsülni, ha már jó sok konok, hideg és erőszakos rendezői önmegvalósítási kísérletet látott.

Most például nyilván színészi okokból tűzték műsorra Mrozek kétszemélyesét, melyben két össze nem illő ember nyüglődik egymással és a léttel egy idegen országban. Az egyik szereplő Szarvas József, a másik Ternyák Zoltán. Jól eltalált, ígéretes kettős. Természetesen Szarvas játssza XX-et, az egy tömbből faragott, tompa agyú, harácsolós melóst. Szarvas virtuóza a színpadi egyszerűségnek és életszerűségnek. Nagydoktori disszertációt írhatna a földhözragadtság, az egészséges józanság és a primer ösztönlét ábrázolásából. Külön mellékletben publikálhatná a bumburnyák motyogás bájának titkát. (A bumburnyák motyogásnak egyébként Eperjes Károly volt elragadó mestere sokáig, mígnem modorossággá vált nála a dolog. Csak nehogy Szarvas is így járjon!)

Ternyák természetesen AA-t, a megfeneklett értelmiségit alakítja. Szemüvegben, elkínzott, puha arccal és önmagát takargató, szűk gesztusokkal. Tunya tehetetlensége, gátlásai, kis győzelmei és nagy megadásai mögül az intellektualitás csődje sejlik elő.

Szarvas és Ternyák játéka olyan, mint egy izgalmas, fordulatos meccs, ahol az ellenfelek kölcsönösen kedvelik és becsülik egymást. Eleinte Szarvas kerül színészi fölénybe, talán abból a magabiztosságból eredően, melyet a vígszínházi nagyüzemben volt alkalma megszerezni. Később Ternyák szerez előnyt, talán a felfokozott érzékenysége révén, melyet esetleg annak is köszönhet, hogy kijátszotta magát a színházi nagyüzemből. Mindketten mástól és máshogy jók. Erősítik, kiegészítik és provokálják egymást. Finoman és pontosan adagolják a humort, a fájdalmat és a drámai erőt. Hangulati, érzelmi és szakmai libikókajátékuk élénken működteti a két Mrozek-hős játszmáját.

A játék végén, amikor meghajolnak a tapsra, Szarvas és Ternyák szorosan fogják egymás kezét. Úgy fogják, mintha segítségért kapaszkodnának. Pedig már nincs mitől tartaniuk. Segítettek egymásnak és valahogy a nézőnek is. Egyszerűen szebb lett tőlük az este.

Stuber Andrea