Csak a hídon nincs senki

Az 51. színházi fesztivál Avignonban

Lehet, hogy az avignoni színházi fesztivál a legfőbb támogatója a francia papír- és nyomdaiparnak. Annyi papír ugyanis a világon nincs, amennyit Avignon elhasznál a nyári fesztivál alatt. Amerre a szem ellát, a városban mindent ellep a színlap, plakát, szórólap. Színielőadásokat hirdetnek szerte-szét: villanypóznán, közlekedési lámpán, kukán, parkoló biciklin, kikötött kutyán és bármi máson. Ha az ember vendéglőbe tér be, könnyen előfordulhat, hogy egy Antigoné-előadás stáblistájára ül le, a tányéralátétet a Tudós nők színlapja képezi, s még jó, ha nem egy Feydeau-bohózat hirdetményébe kell a száját törölnie.

De hát van is mit reklámozni Avignonban júliustól augusztusig. Az ez évi, bő három hetes fesztivál alatt ugyanis 345 szerző 451 művét játssza el 205 társulat! És ez még csak a nem hivatalos program. Viszont a hivatalos program sem szűkmarkú: kínál klasszikus és modern szerzőt, lovas színházat és monodrámát, Hanna Schygulla-estet és táncdrámát a Woyzeckből, s idén egész sorozatot szentel az orosz drámairodalomnak és az orosz színházművészetnek. (A szerzők: Cvetajeva, Turgenyev, Osztrovszkij, a rendezők: Popovszkij, Genovacs, Fomenko, Vasziljev.)

A nyitóelőadás – melyen a francia kulturális miniszter-asszony is tiszteletét teszi – exkluzív Bölcs Náthán-produkció. Tekintélyes összegért tekinthető meg, tekintélyes helyszínen: a pápák palotája udvarában. Az 51 éves avignoni színházi fesztivál történetében mindig is ez volt az első számú és legelőkelőbb színtér. Már 1947-ben itt mutatta be Jean Vilar a II. Richárdot.

Aki az intézményes nézőterekre nem jut be, az sem marad árván és színháztalanul. Hiszen a jókedvűen zsúfolt város minden tágasabb pontján kelleti magát egy-egy színitársulat, vagy legalább két-három akrobata, végső esetben néhány univerzális bohóc. Az ő fellépéseik persze nem mindig legálisak. Megtörténhet – meg is történt –, hogy a rendőr felszólítja a tüzes buzogánnyal dolgozó fiatalembert; azonnal hagyja abba veszélyes tevékenységét. Mire a szófogadó zsonglőr rögvest lenyeli a tüzet.

A vidám vásári forgatagban – mely jólesően nélkülözi a bazárt; a szuvenír- és egyéb firlefranc-árusokat – mégsem a kalapozó mutatványosok a legszínesebb egyéniségek, hanem a szendvicsemberek. Ők ugyanis maguk az off-művészek, akik hasukon-hátukon hirdetik az off-produkciót, melyben fellépnek. "Álruhás" Romeók, Médeiák, Raszkolnyikovok, Cyranók és kis hercegek róják az utcákat, hogy minél több nézőt magukhoz csábítsanak.

A hatalmas méretű off (azaz: nem hivatalos) programot természetesen nem tartja kézben senki és semmi. Avignon városa bérbeadta minden talpalatnyi földjét és használható helyiségét – szám szerint hetvenkettőt –, s aki kapta, marta. (Épp csak a nevezetes hídon nem játszik és nem táncol senki.) A helynyertes társulatok – nem csupán franciák, hanem a világ minden tájáról érkezők – maguk gondoskodnak kiszolgáló személyzetről, szervezésről, jegyeladásról. Csak hogy megmutatkozhassanak.

És valahogy mindenkinek jó ez. Azoknak a lelkes, dilettáns műkedvelőknek például, akik rockoperaként adják elő a Romeo és Júliát. Vagy azoknak a komoly színésznőknek, akik a Három nővért játsszák el izgalmasan egy gimnázium tornatermében. Vagy azoknak a francia színházi szakembereknek, akik ide járnak új arcokat, új tehetségeket felfedezni. Vagy annak a messzebbről jött, színházcentrikus turistának, aki csak bámulja báván és boldogan ezt a színes, szélesvásznú, eredeti nyelvű színházi kavalkádot.

Stuber Andrea