|
Olasz slágermúzeum |
Vajda: Anconai szerelmesek |
Radnóti Színház |
színikritika |
Népszava 1997. V. 20. |
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (Radnóti Színház)
Díszlet: Szlávik István. Jelmez: Dőry Virág. Rendező: Valló Péter
Szereplők: Szervét Tibor, Moldvai Kiss Andrea, Görög László, Kováts Adél, Debreczeny Csaba, Gubás Gabi, Csankó Zoltán, Schell Judit, Martin Márta.
Ha azt mondom, hogy egy ifjú hölgy szerelmes egy fiatalemberbe, azt viszontszereti őt, ám a szülők másnak szánják a leányzót, akkor ezzel legalább nyolcszáznyolc vígjáték tartalmát elmeséltem. Mind a nyolcszáznyolc vígjátékban szerepelnek további szerelmesek, akik vagy szintén akadályoztatva vannak az egymásra találásban vagy ők maguk az akadály. Azért vannak ilyen sokan, hogy a végén – amikor a nincstelen kérőről kiderül, hogy pénze és rangja van, a gazdag vőlegényjelölt pedig megtudja, hogy ő valójában apja, fia, testvére vagy sógora a menyasszonynak – mindenki megtalálja a maga párját.
Az ilyen típusú olasz, reneszánsz komédiák szabásmintája alapján ollózott össze egy zenés nyolcszázkilencediket Vajda Katalin a Radnóti Színház számára. Az igény abból adódott – mint azt Valló Péter nemrégiben a tévében nyilatkozta –, hogy a Radnóti Színház egyszer csak rájött: színészei remekül énekelnek és táncolnak. Az Anconai szerelmesek című légből kapott klasszikus előadása ezt mértékkel igazolja.
A régi, jól bevált történet vékonyka fonalát ezúttal 1970-ben, "Olaszban" gombolyítják. Ez meghitt, "történelmi" bájt kölcsönöz a játéknak. Továbbá lehetőséget ad arra, hogy régi olasz slágerek hangozzanak el, helyenként kifejezetten szellemesen beleépülve a cselekménybe. A színészek széles skálán énekelnek. A skála egyik végpontját Debreczeny Csaba képviseli a maga kellemes, kiművelt tenorjával, a másikat Kováts Adél, aki musical szakon végzett a főiskolán, de ez ma már egyáltalán nem látszik rajta. Miközben kitűnő prózai színésznő lett, dalolásilag meglehetősen kijött a gyakorlatból.
Valló Péter atyai gondoskodással és játékos iróniával rendezte meg a produkciót. Annyi leleményt mozgósított, amennyi odafér a kis színpadra. (Bár a tánckoreográfiák talán több invenciót is elbírtak volna.) A legaranyosabb ötlet alighanem a szövegkivetítő – amilyet az idegennyelvű operaelőadásoknál szoktak alkalmazni –, mely itt most hol fordítja, hol ferdíti, hol kommentálja az olasz dalszövegeket.
A jókedvű színészek jókedvvel fertőzik a nézőket, akik rendkívül hálásak azért, hogy gyengéden megmosolyogtatják őket. Ügyes és derűs a színésznőcsapat – Schell Judit, Gubás Gabi, Martin Márta, Moldvai Kiss Andrea és Kováts Adél –, de ezúttal az erősebbik nem az erősebb. Remek Csankó Zoltán szórványosan digósra vett vendéglőse, s elemében van Szervét Tibor is a hóhányó apa szerepében. Görög László enyhén groteszk bájjal formálja meg az esetlen, dadogós udvarlót, miközben nemzedéki nosztalgiázásra csábít. Jól látszik rajta például, hogy ő is emlékszik még a térden állva jövő Gianni Morandira.
Ebben a kedves, kedélyes estében azért van valami megrendítő is. A pillanat, amikor az ember rájön, hogy ezek az olasz slágerek, amelyeket jól ismer gyerekkorából – némelyiket el is tudná énekelni olaszul, anélkül persze, hogy egy szót is értene a szövegből –, szóval ezek az olasz slágerek legalább huszonöt évesek. Egy másik negyedszázadból valók.