Vörös mezőben sárga ház

Jerofejev: Walpurgis-éj, avagy a kővendég léptei (Katona József Színház)

Fordító: Baka István. Rendező: Gothár Péter

Szereplők: Fekete Ernő, Lengyel Ferenc, Molnár László, Kun Vilmos, Dévai Balázs, Rajkai Zoltán, Varga Zoltán, Stohl András, Hevér Gábor fh., Garay József, Hollósi Frigyes, Végvári Tamás, Söptei Andrea, Kiss Eszter, Olsavszky Éva, Szabó Győző.

Venyegyikt Jerofejev orosz-szovjet írónak 52 évbe telt, hogy halálba igya magát. Alkoholizmusa világnézeti alapon állt, irodalmi munkásságában az ihlet forrása a pia lett. Két, jelentősebb művet hagyott hátra. Az egyik a Moszkva-Petuski című regény, melynek tárgya bizonyos értelemben kétnapos utazás: az aznaposságtól a másnaposságig. A könyv Párizsban jelent meg 1977-ben, s világhírt hozott a szerzőnek, aki odahaza tömegszállásokon hánykódott, s al­kalmi fizikai munkával szerezte meg a mindennapi betevő kortyot. A másik a Walpurgis-éj című, ötfelvonásos tragédia, melynek megírásához Racine és Corneille adta az ötletet. A franciák klasszicista drámái jelentették a mintát, bár ez az elkészült darabon nemigen látszik meg. A példaművek tisz­tasága, átláthatósága, összefogottsága és emelkedettsége legalábbis hiányzik a Walpurgis-éjből.

Jerofejev tragédiája elmegyógyintézetben játszódik a Brezsnyev-éra idején. Egyetlen helyszínen, egyetlen napon, ahogy kell. E napon – április 30-án – új beteg érkezik. Művelt és cinikus, okos és gúnyos, elhanyagolt és vonzó férfi. A kórházi kollektíva  nehezen fogadja be őt. Pedig egyformán nyomorúságos rabok valamennyien – orvosok, ápolók és betegek –, s a sivár, durva közegben fel-felszűköl belőlük minden torz, beteges érzület: félelem és gyűlölet, szolgalel­kűség és hatalomvágy, antiszemitizmus és nacionalizmus.

A Katona József Színház most találta alkalmasnak a pillanatot, hogy Jerofejev tragédiája révén lerántsa a leplet a néhai Szovjetunió hírhedt elmegyógyintézeteiről. (Mint utóbb kiderült, ezek az intézetek sok esetben a politikai internáló­tábor funkcióját töltötték be.) Avagy Gothár Péter, aki a Hagyjállógva Vászka című filmje kapcsán nyilván bedolgozta magát az orosz-szovjet valóságba, mostanában találkozott Jerofejev munkájával, s úgy érezte, okvetlenül meg kell osztania velünk felfedezését. Mindenesetre színre vitte a Petőfi Sándor utcában a Walpurgis-éjt.

Gothár erőteljes naturalizmussal dolgozik: az előadásnak taknya-nyála egybefolyik. A Szabolcs János és Gothár tervezte díszletben a lepusztuló rendszer (a szociális és a szocialista) elevenedik meg: koszlik, mállik az egész. Berzsenyi Krisztina ócska, divatjamúlt jelmezei ugyancsak sivárak. (Itt jegyzem meg, hogy nem láttam még színpadon szovjet nőt, aki ne lett volna pokolian ízléstelenül öltöztetve. Igazán csak a kuriózum kedvéért, de szeretnék egyszer ízlé­sest is látni. Egy kivételt. Olyan is akadt.)

Ebben a feltehetően sokkoló szándékú, rendkívül nyo­masztó produkcióban nagy alázattal teszik a dolgukat a Ka­tona fiataljai. A legdicséretesebbnek azt a feltűnően ambici­ózus, fegyelmezett, odaadó szakszerűséget találom, amellyel Stohl András, illetve Rajkai Zoltán formálja meg a rá szabott klinikai esetet. Szépen helytáll a főszereplő Fekete Ernő is, derűs egzaltáltsága helyenként kifejezetten megkapó.

Végezetül szeretném leszögezni: nincs elvi kifogásom az ellen, hogy a színpadon vér, nyál, hányadék és takony folyjon. Csak nem szívesen nézek oda. De egyre inkább azt gondolom, hogy ez a Katona József Színházat csöppet sem zavarja.

Stuber Andrea