Morális mocsár

Ben Jonson: Volpone (József Attila Színház)

Stefan Zweig és Jules Romains átdolgozását fordította és kiegészítette Illyés Gyula, átírta Spiró György.

Díszlet: Székely László mv. Jelmez: Jánoskuti Márta mv. Rendező: Léner Péter.

Szereplők: Bodrogi Gyula mv., Józsa Imre, Háda János, Kiss Jenő, Dorogi Barbara fh., Vándor Éva, Sztankay István, Mihályi Győző, Besenczi Árpád, Katona János.

A hullarablóknak az lehet a legkínosabb, ha rájönnek, hogy a hullájuk él, sőt kifejezetten jól él – belőlük. Ennél csak az kellemetlenebb, mikor a hullarablók egyre gazdagodó áldozata egyszer csak maga is mindenét elveszíti.

Nagyjából ez történik Ben Jonson Volpone című színdarabjában, melyet a szerző a pénz komédiájának nevezett el. Igazán gyöngéd becenév egy ilyen véres szatírának. Ha alaposabban körmére nézünk a műnek, azt látjuk, hogy riasztó erkölcsi mocsárból tudósít. A Volpone világában ismeretlen a barátság, a hűség, a tisztesség és bármilyen más pozitív emberi vonás. Ben Jonson Shakespeare korából azt szúrta ki, hogy az élet a könyörtelen pénzhajszáról szól. Hősei – érzéketlen emberek laza gyülekezete – semmit nem akarnak egymástól, csak a másik vagyonát. E célból férj eladja feleségét, apa kitagadja fiát, ügyvéd lábbal tiporja a jogot. A címszereplő meg röhögve élősködik mindenkin – biztatóan haldoklik a többiek előtt, hadd reménykedjenek az örökségben –, míg inasa az ő eszén is túl nem jár. A két egyívású gazember közül Mosca az ügyesebb. Hát kacarásszon mindezen felhőtlenül, aki tud.

A József Attila Színház Volpone-előadásának rendezője, Léner Péter nem gyanúsítható alaposabb körömrenézéssel. Inkább biztonsági kűrt futott. (Mily lagymatag a főpróbán még a darab csúcsjelenete, a törvényszéki szcéna is!) Spiró György átiratának mértékletes színrevitele minden feltűnést sikerrel kerülne egy megbízhatóan poros, korabeli színpadi környezetben. Székely László díszlettervező azonban más közeget választott: kicsit elvont, kicsit stilizált, kicsit futurisztikus teret. A díszletet egynemű, bordó, négyzethálós falak adják. Mintha valami extravagáns milliomos fürdőszobájába tévedtünk volna. Néhány sötét, rácsozatos ülő- és fekvőalkalmatosság a bútorzat, mely alig oldja a tér steril jellegét. E laboratórium szagú díszletben kísérletezi ki Volpone és Mosca, hogy meddig lehet elvezetgetni a többie­ket az orruknál fogva. Fehér köpenyt nem viselnek, épp ellenkezőleg. Jánoskuti Márta jelmeztervező mutatós és jel-lemábrázoló mai kosztümökbe öltöztette a szereplőket.(Gyö-nyörű Vándor Éva fehér kűrruhája.) Így vegyül össze az elő-adásban tegnapi játékstílus, mai jelmez és holnapi díszlet.

Bodrogi Gyula Volponeként tér vissza régi sikerei színhelyére, hogy fektében is hozza mindazt, amivel az elmúlt másfél évtizedben máshol és más szerepekben hódított. Józsa Imre olyan színészre emlékeztet, akinek szerepfelfogása van. Moscája mint csirkefogó, kedvetlenül haszonelvű. Alig is leli örömét az eredményes hazudozásokban. Alkalmazkodik a világ aljasságához szolgaként, s cserébe a világ is alkalmazkodik majd hozzá mint úrhoz. Ugyanakkor Józsán – aki pedig jófélén dinamikus színész – most erőt venni látszik az előadás bágyadtsága. Kiss Jenő Corvino kereskedője nyers, szemérmet nem ismerő karrier- és vagyonlovag. Sztankay István lenyűgöző gazdagságú kliségyűjteményt mutat be Corbaccióként. Elegáns alakítás Besenczi Árpád alig hihe­tően korrupt bírója. Bájos és életteli Vándor Évától az a csi­nos, szőke, férjhajhász fehérnép, aki némiképp az eredeti olasz helyszínt is idézi. Amennyiben tisztára Monica Vitti.

Stuber Andrea