Meghitt borzadály

Shakespeare: Macbeth (Győri Nemzeti Színház Padlásszínháza)

Díszlet: Csanádi Judit. Jelmez: Zeke Edit. Zene: Melis László. Rendező: Kiss Csaba

Szereplők: Horváth Lajos Ottó, Nyakó Juli, Kovács Zsolt, Scherer Péter

Kiss Csaba dramaturg-rendező kedves figyelmességgel értesíti a közönséget arról, hogy Macbeth úrnak és feleségének gyermeke született. Én régóta vártam már, hogy valamely Macbeth-előadás észrevételezze ezt a kisbabát, akit az édesanyja, Lady Macbeth csak egyetlen mondatban említ, s aki nyilván csecsemőkorában halt meg. Ám a darab idevágó passzusát a színrevivők általában kihagyják vagy átsiklanak felette. Nem úgy Kiss Csaba, aki egyebek mellett erre a családi tragédiára építi a maga eredeti, zárt, szűkített Macbeth-értelmezését.

A rendező még Macbeth-nél is vérengzőbb: egymaga több szereplőt irt ki a darabból, mint a főhős. A győri padlásszínházi előadásban ugyanis csak négyen lépnek színre. A Macbeth házaspár, Banquo és Macduff. Gondolhatnánk, hogy lehetetlen hiánytalanul végigvinni a történetet a hiányzó szereplők nélkül, de tévedünk. Kiderül, hogy ezúttal valóban nem szükséges megjeleníteni a banyákat, Malcolmot, Duncant s a többieket. Egyszerűen tudjuk, hogy Duncan király biztosan ott van valahol a stúdiószínpadot ölelő függöny mögött. Nyilván nagy, fényes teremben üldögél, dús asztalnál, gazdag lakomán. De mi ekkor a sötétebb zugokra figyelünk. A hátsó szobákba lesünk be kíváncsian – kukucs! – ahol egy asszony épp királygyilkosságra buzdítja férjét. Nem muszáj látnunk a tömegjeleneteket sem, úgyis el tudjuk képzelni, milyennek mutatják magukat a hősök nagy nyilvánosság előtt. Most a szereplők négy-, hat- és nyolcszemközt dúló szenvedélyeire koncentrálunk. Három erős, véres katonabajtárs szolidaritására és versengésére, barátságra és árulására. A gyermekét múlhatatlanul gyászoló Lady Macbeth sorskompenzáló igyekezetére. Az enyhén anya­komplexusos Macbeth bizonyítási vágyára. Épp elegen van­nak ők négyen e meghitt borzadályhoz. (Ráadásul a szín­padtól távolmaradottak fontosabb szövegei szépen megtalál­ják az alkalmas szájat, amelyből elhangozhatnak. A vészba­nyák első jóslatát például a joviális Macduff tréfálkozza el – s ez elég ahhoz, hogy Macbeth beteljesítse –, míg a későbbi boszorkányrigmusokkal a Lady ringatja-tutujgatja vérlázas férjét.) Egyszóval Kiss Csaba figyelemreméltó koncepciója életképesnek bizonyul. (Az egyetlen ügyetlen, fejbedugásos Macduff-jelenést leszámítva.) A rendezői elképzelés műkö­désbe hozza a darabot, felszítja az előadást.

Horváth Lajos Ottó tépett-dúlt Macbeth-je tökéletesen meggyőz arról, hogy a címszereplő csak kékszemű lehet. (Legfeljebb szürke, de mindenképpen világos.) Nyakó Juli színpadiatlan, rekedtes altja együtt bicsaklik a Lady igyeke­zetével: férfit akart faragni egy kisfiúból, s túl jól sikerült. (Ez a Macbethné logikusan nem is a bűnsorozatba őrül bele, ha­nem egyetlen gyermekgyilkosságba: Macduff kisfiának megölésébe.) A Szentivánéji álomban kiugrott Scherer Péter jófélén eszköztelen Macduffje csupa ártatlan kedély. Scherer derűs jelenlétét Kovács Zsolt (Banquo) erőteljes drámai ala­kítása ellenpontozza s egészíti ki.

Shakespeare Macbeth-je persze nem feltétlenül ilyen, mint amilyennek Kiss Csaba látja. De ilyen is lehet. Sőt, ha Freud véletlenül elészületett volna Shakespeare-nek, talán éppen ilyen lenne.

Stuber Andrea