Más ez a szerelem?

Korai fagy (Karinthy Színház)

Látvány: É. Kiss Piroska. Ruha: Rendező: Karinthy Márton.

Szereplők: Tóth-Gáspár András, Galambos Erzsi, Helyei László, Turay Ida, Szakács Tibor, Kálid Artur, Honti György, Balázs Ági, Kanda Pál.

Elég kevés színházunk mondhatja el magáról, hogy profilja van. Hovatovább ide sorolható a Karinthy Színház, mely azzal rajzol egyéni arcélt magának, hogy homoszexualitással foglalkozó színdarabokat tűz műsorra, évadonkénti rendszerességgel. S ha valaki esetleg úgy gondolja, hogy erre semmi szükség, az téved. Igény van rá, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Karinthy Színház meleg-repertoárjának van közönsége. Mégpedig erős, odaadó, érzékeny közönsége. (És hát az nem mindennapos élmény, amikor az előadás által hidegen hagyott néző azt látja, hogy a nézőtéren meglett emberek törölgetik a könnyeiket.)

A gond csak annyi, hogy a Karinthy Színház nem elég jó darabokat játszik és nem elég jól. De vajon miért is nem igazán jók a homoszexuális témájú darabok? (Persze lehet, hogy akadnak köztük kiválóak is, de azokkal én még nem találkoztam.) Mert legtöbbször közhelyesek és elfogultan érzelgősek. Mert gyakran csak az ismeretterjesztés szintjén mozognak, és az oly természetesen adódó drámai helyzetekben is a felszínen maradnak. Az egyediből indulnak ki és nem is jutnak tovább; az általánosig. Gondolnám, hogy szólhatnának ezek a művek hitelesen, kifejezőképesen, drámai erővel a másságról. De még a másságról sem bírnak szólni. Csakis a homoszexualitásról.

A mostani bemutató, a Korai fagy esetében eredetileg színdarab sincs. Karinthy Márton írta a szöveget, egy amerikai film ötletét és motívumait felhasználva. A melodráma főhőse fiatal, sikeres ügyvéd, kinek szülei mit sem sejtenek fiuk homoszexualitásáról, élettársi kapcsolatáról egy másik rokonszenves fiatalemberrel. Mígnem a HIV-vírus tragikus fordulatot hoz, s mindannyiuknak szembe kell nézni az igazsággal.

A Karinthy Színház kicsi, korlátozott képességű színpadán nagyjából ugyanaz a zsúfolt, ügyetlen díszlet látható évek óta. Lepedőkkel takart járások, nyaktörő lépcsők, szegényesen modern nyugati lakásbelsők. Karinthy Márton ha tudna, se akarhatna látványos rendezői kunsztot produkálni. Annyit ambicionál csak, hogy "húzó nevű" színészeket csábítson a Bartók Béla útra, aztán szolidan lebonyolítsa velük az előadást. S mindig akad a horgára olyan színész, akit nagyon jó nézni. Most például a tüneményes Turay Ida, akiben alighanem több vitalitás és játéköröm buzog, mint a többiekben együttvéve. A főszerepet a jó külsejű Tóth-Gáspár András alakítja. Az édesanyját Galambos Erzsi formálja meg igen életesen. (Olyannyira, hogy a -ban -ben ragokat folyton -ba -be-nek mondja. Ez a nyelvi pongyolaság sajnos annyira elterjedt a köznapi beszédben, hogy színpadon akár életszerűségnek is hathat. De én nem hinném, hogy hozzátartozik egy amerikai háziasszony jellemző vonásaihoz.) Helyei László a zord atya szerepében bejárja a maga didaktikus útját az elutasítástól az elfogadásig. Az előadás köszönhet egy-két szép színészi pillanatot az élettársat játszó Szakács Tibornak, a helyenként feltűnő valóságérzéket mutató Kálid Artúrnak, valamint Honti Györgynek, akiből majdnem annyira sugárzik a színpadon levés boldogsága, mint Turay Idából.

Stuber Andrea