Az ellopott nép esete

Szőcs Géza: Ki lopta el a népet? (Kolibri Színház)

Díszlet: Rajk László, Paseczky Zsolt. Jelmez, báb: Orosz Klaudia. Rendező: Novák János.

Szereplők: Mult István, Galkó Balázs mv., Farkas Éva, Szívós Károly, Tisza Bea, Bodnár Zoltán, Gazdag László, Kormos Gyula, Németh Tibor, Sallai Virág, Török Ágnes, Kássa Melinda, Meixler Ildikó.

Novák János bajuszos mindenes zenész néhány évvel ezelőtt átvett igazgatásra egy bábszínházat. Rögtön elkeresztelte Kolibri Színháznak, s talán arra is azonnal rájött, hogy a bábszínház – színház, s a bábszínész – színész. Erre fokozatosan rávezette a nézőket is. (Például engem, akiben gyerekkorából az maradt meg a bábszínházról, hogy ott természetellenesen mozgó babák elváltoztatott felnőtthangon mórikálnak.)

Novák színházában a báb nem cél, hanem eszköz, s színpadán a legfőbb érték az ember. Ennek megfelelően a társulat tagjai ma már nem csupán markáns hangok a paraván mögött, hanem éppúgy a testükkel, lelkükkel, személyiségükkel szerepelnek a színpadon, mint bármelyik másik színház színészei.

Nem csoda hát, ha a Kolibri ma ott tart, hogy mai magyar szerzőtől történelmi színjátékot rendel, s esti előadásban műsorra tűzi felnőttek számára. A szerző az erdélyi Szőcs Géza, a darab pedig vadul burjánzó pikareszk, tizenöt képben, hetvenhat szereplővel. (Plusz szolgák, nagyurak, katonák, poroszlók, parasztok, gazdák, küldöncök, kortesek, zsandárok, miniszterek, rémalakok és egyebek.) Szőcs historikus képeskönyve a honfoglalásnál kezdődik és Trianon után ér véget. A Ki lopta el a népet? – eredeti címén: Ki cserélte el a népet? – szemlélete egyfelől groteszk, másfelől szinte intimpistás. A szerző előszeretettel kukucskál be történelmi események kulisszái mögé, s nagy biztonsággal talál rá egyrészt a poénlehetőségekre, másrészt a jelenhez illeszkedő párhuzamokra.

Szőcs műve kedvvel, humorral – és némi búsmagyarsággal – kutakodik a magyar múltban, hogy megismerje és megismertesse történelmi hőseinket. S nem mulasztja el felhívni a figyelmet arra, hogy nagy alakjaink hősiességük ellenére – vagy épp azért – gyakran méltatlanul végezték. (Feltűnően makacs vonalvezetés ez: Széchenyi István, Petőfi, Arany János választási veresége, Dobó István börtönbüntetése, Bornemissza Gergely elveszejtése, a kivégzett Batthyány Lajos ellopott, véráztatta inge.) A cím is valami olyasmire utal, hogy a jó népet lopták el itt, a rossz meg a saját nyakán maradt.

Szőcs Géza színjátéka elmés és tanulságos, ámbár kissé fékezhetetlen bohóság. Novák János rendezése mindenekelőtt a műben rejlő játékosságot aknázza ki, s érthetően a legjobb színpadi lehetőségeket nyújtó jeleneteknél a legügyesebb. (Igen szellemes például az egri vár ostroma közben fellépő asszonykórus, s mintaszerűen megoldott az Ábrád ébredése szcéna is, a maga meghitten otthonos "színház a színházban" hangulatával.) A fiatalos lendületű játékhoz Rajk László és Paseczky Zsolt kínál egyszerű teret, a történelmi kavalkád színességét pedig Orosz Klaudia jelmezei és bábjai biztosítják.

A színészek valósággal dúskálnak a szerepekben: három-négy jut rájuk koponyánként. A legnagyobb repertoárt az egyébként is gazdag színészi eszközökkel bíró Gazdag László mondhatja magáénak. Ő ezen az egyetlen estén eljátssza többek között Bánk bánt, IV. Bélát, Jókai Mórt és Herczeg Ferencet. Ezt csinálja utána valaki!

Stuber Andrea