A családi tűzhely hidege

Edward Albee: Kényes egyensúly

Fordító: Elbert János

Díszlet: Rajk László. Jelmez: Felkai Anikó. Rendező: Tordy Géza.

Szereplők: Almási Éva, Darvas Iván, Bodnár Erika, Vasvári Emese, Kállai Ferenc, Földi Teri.

Nem mondhatni, hogy a Játékszín/Terézkörúti Színház különösebben kapkodna ebben a szezonban. Idei évadának első bemutatójával megvárta a Mikulást, aki egy Albee-drámát hozott a Neil Simon vígjátékok közé.

Edward Albee-ra igazán nem jellemző, hogy egyik darabja olyan, mint a másik. Ellenkezőleg. Volt idő, amikor Albee-nak évente sikerült egy-egy friss művel zavart kelteni a tudós figyelők és ítészek fejében, ahol szép, kerek rendben szeretne állni a drámaírói életmű. Albee viszont mindig valami újabbal próbálkozott. Írt groteszket, abszurdot, történelmi drámát, példázatot. Minden műve egy másik kísérlet. De ha mégis van két darabja, amelyik hasonlít egymásra, akkor az a Nem félünk a farkastól és a Kényes egyensúly. Ez utóbbit tűzte műsorra a Játékszín Tordy Géza nem hibátlan, de nem súlytalan rendezésében.

Zárt, szögletes dráma ez. Hat szereplője legalább annyi alkoholt magába dönt, mint a Nem félünk a farkastól négyese. A főhős Ágnes és Tóbiás, hatvanas házaspár egy halott fiúgyermek emlékével és egy elfuserált lánygyermekkel, aki épp otthagyta a negyedik férjét. (Albee famíliáiban általában nincs gyerek, vagy ha mégis, akkor sincs benne köszönet.) További szereplők: Claire, Ágnes alkoholista húga, valamint egy baráti házaspár; Edna és Harry. Ők a rájuk tört megmagyarázatlan félelem elől menekülnek Tóbiásék otthonába. Hat ember egy fedél alatt, s semmi különösebb cselekmény. Csak a lelkek mélyében kavargó tétova szeretet és leküzdhetetlen utálat, illúzió és kiábrándultság, passzivitás és kitörni vágyás.

A színpadon közepesen elegáns szobabelső. Rajk László fával burkolt enteriőrje finoman érzékelteti a kialudt családi tűzhely hidegét. Tordy Vivaldi-zenével kezdi az előadást, s Vivaldi-zenével fejezi be. Az elején bizonyos intellektuális meghittséget sugall a muzsika, a végén pedig a süket csend helyett szól. Akkor már hiábavalóak a szavak. Úgysincs senkinek kihez szólnia.

Ami a kezdő és a végpont között lezajlik a színpadon, az némiképp élmény jellegű. Van felvillanyozó ereje annak, hogy a néző Almási Évát, Darvas Ivánt, Kállai Ferencet és Bodnár Erikát látja játszani egymással a színpadon. Almási erős Ágnes, kemény, mint a kőszikla. Kifogástalansága mindenre kiterjed, arra is, ahogyan kényelmetlen széken egyenes derékkal ülve pasziánszozik. De rebbenései kifejezik, hogy tisztában van a kudarccal: családmegtartó igyekezetének reménytelenségével. Darvas kedves és finoman gyámoltalan Tóbiás. Az udvarias "persze, perszék", a felszínes készségesség és az amögül elősejlő bizonytalanság felidézi a férj valaha volt látszatférfiasságát. Bodnár Erika nagy kedvvel és igazi piás gátlástalansággal játssza a drukkert és az ellendrukkert. Vasvári Emese tenyérbe mászóan arrogáns Júlia. Kállai elfelé révedő Harryja jelen is van meg nincs is. Talán ettől pazarul disszonáns hangulatú az a jelenet, melyben feleségével (Földi Teri) beállít Tóbiásék házába. S az előadás legszebb perceit hozza össze Darvassal, amikor ketten állnak egymással szemben. Szeretik egymást. Muszáj nekünk is szeretnünk őket.

Stuber Andrea