Merénylet a Margitszigeten

Kelham-Hawkins: JFK (Margitszigeti Szabadtéri Színpad)

Fordító: S.Nagy István, S.Nagy Attila. Díszlet: Varga Mátyás. Jelmez: Kemenes Fanni. Koreográfus: Juronics Tamás. Rendező: Koltay Gábor.

Szereplők: Sasvári Sándor, Varga Klára, Gesztesi Károly, Mikó István, Nagy Feró, Janza Kata.

Bizonyos angol férfiak – John Kelham és Tim Hawkins – az Egyesült Államok 35. elnökét, John Fitzgerald Kennedyt vá­lasztották rockoperájuk – mijévé is? Főszereplőjévé talán nem, mert egy főszerep mégiscsak valami. (Színházi érte­lemben lehetőség arra, hogy egy színész eljátsszék, kifejez­zen, ábrázoljon valamit.) Hősükké még kevésbé választot­ták, mert drámai értelemben a hős olyan figura, akinek jel­leme, törekvése, konfliktusa van. Mi hát akkor JFK a JFK című rockoperában? Cím. Ürügy egy zenés képeskönyvhöz. Kottapapírízű rockbonviván, aki köré szereztek néhány iszonyúan közhelyes szövegű számot. Szegény JFK jól csak az utolsó dallal járt, az zeneileg a legsikerültebb rész. (Igaz, nem Kelham, hanem John Lennon írta, Imagine címmel.)

Kelham és Hawkins rockoperett-egyveleg jellegű művét nekünk kell a világon elsőként látnunk. Koltay Gábor jóvoltából, aki már évek óta készülődött a margitszigeti színrevitelre. (Én speciel kibírtam volna még egy ideig enélkül, de hát Koltaynak megvannak a maga tiszteletreméltó mániái. Ez kelt is bennem némi szorongást. Tudniillik a műsorfüzet közli, hogy a szerzőpáros legutóbb Károly hercegről és Dianáról írt dalművet. S ha Koltay a hatvanas években nemcsak az Illésért, a Beatlesért és Kennedyért rajongott, hanem az angol királyi család is érdekelte, akkor félő, hogy nemsokára bemutatja közel ugyanezt a művet. Ugyanilyen zenével, tűzijátékkal, pompás ünnepséggel, pásztorórával, házastársi veszekedéssel és a többi. Legfeljebb annak nem lesznek lövések a végén.)

Tervezőként Varga Mátyás küzdött a majdnem lehetetlennel: bedíszletezni a hatalmas színpadot. Nem sikerült neki. Betöltetlenül hagyja a teret a népes szereplőgárda is. A Szegedi Kortárs Balett és a Közép-Európai Táncszínház táncosai ahhoz túl sokan vannak, hogy egyszerre mozogjanak, ahhoz viszont kevesen, hogy impozáns tömeg hatását keltsék. (Viszont gyönyörű az a néhány percük, amikor Marilyn Monroe-t halálában megtáncoltatják.)

Koltay helyenként szép, látványos képeket komponál, ezen kívül – gyanítom – erőteljesen beleavatkozik a darabbéli nagyhatalmi játszmába. Legalábbis eleve kijelöli a győzelemre méltókat. Az egyik térfélen szép, bátor, nemes lelkű amerikai elnököt mutat, a másik oldalon pedig tökrészeg, enyveskezű szovjeteket. (Most akkor ez vagy tradicionális brit szemlélet, vagy modern magyar.)

JFK-t Sasvári Sándor énekli. Ő a mi nyári dalos pacsirtánk, aki egyetlen csillagtetős szezonban minimum négy rockoperabemutatót lezavar. Nem csoda, ha netán kopik a hangja. Jackie Kennedyt a Madách Színház új zenés üdvöskéje, Varga Klára formálja meg. Monroe-ként Janza Kata fújatja a szoknyáját. Kellemes jelenségként tűnik ki a mezőnyből a legmeggyőzőbben éneklő Papadimitriu Athina és a lezseren robusztus Gesztesi Károly. Makrai Pál, Nagy Feró és a Hruscsovként fellépő Mikó István csatlakozik még a hanghatáshoz.

M    ikor a tapsnál a szponzoráló autókölcsönző cég gépkocsijai is meghajolnak, eszembe jut, hogy ebből most kimaradt Vikidál Gyula. Pedig egy fél Fidel Castrót ő is eljátszhatott volna.

Stuber Andrea