Miss Tünde

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Merlin Színház)

Fordító: Peter Zollman. Díszlet, jelmez: Berzsenyi Krisztina. Zene: Faragó Béla. Koreográfia: Magyar Éva. Rendező: Magács László.

Szereplők: Jack Tarlton, Emma Handy, Magyar Éva, Horváth Csaba, Kathleen Gati, Mathew Griffiths, Duncan Holmes, Michael Kelly, Bacsa Ildikó.

Ha én holland egyetemista lennék, s ezt a nyárvéget Budapesten tölteném, tudom, mit csinálnék. Egy este elmennék a Merlin Színházba a Csongor és Tünde angol nyelvű előadására. Nem mintha bármit is mondana nekem a szerző kimondhatatlan neve – a szórólap sem mond róla semmit –, de kíváncsi lennék rá. Már csak azért is érdekelne a pasas – de nem zárnám ki, hogy nő –, mert a darabjának is kimondhatatlan címet adott, melyből én egyedül a kötőszót értem.

Szóval felülnék a Merlin recsegő nézőterére, s nyitott szemmel és szívvel figyelném a meseszerű történetet; egy kimondhatatlan nevű fiú és egy kimondhatatlan nevű lány szerelmi kergetőzését. Nem pontosan érteném, mi folyik itt, ki ez a fiú és ki ez lány, miért kerülgetik egymást ilyen hosszasan és micsoda fura alakok veszik körül őket. De ha nagyon jók az érzékeim, esetleg megsejteném, hogy ez a különös mű nem egyszerű mese, hanem líra, filozófia és dráma sajátos egyvelege. Talán azt is észrevételezném, hogy hiába stilizált a díszlet, hiába szürreális néhány jelmez, a színészek csak nem képesek elszakadni a realista színjátszástól. Mindenesetre megállapítanám, hogy Budapesten – épp úgy, mint a világ más nagyvárosaiban – láthatok off-off-Broadway jellegű előadást: igyekvő fiatalok csekély művészi értékkel bíró produkcióját.

Csak az a baj, hogy nem holland egyetemista, hanem magyar törzsnéző vagyok. Vagyis nem ismeretlen számomra sem Vörösmarty Mihály, sem Csongor, sem Tünde. Tehát igénylem a rendezői ajánlatot, a valamilyenfajta megközelítést, az egyéni gondolatot. S ahogy a Tündét játszó Emma Handyt elnézem, erre lenne is esély. Merthogy az ifjú hölgy a legkevésbé sem emlékeztet drámai szendére. Se nem szép, se nem sudár, se nem lágy. Apró, markáns lány, szárnyaszegett pózban. Eljátszhatna például egy mísz Tündét, aki elunta Tündérhon egyhangúságát, s disszidálni akar. Ám ahhoz, hogy kiszabaduljon a hallhatatlanság országából, emberi párkapcsolatra kell szert tennie. A célnak megfelelne még a mulya Csongor úrfi is, aki a döntő pillanatokban folyton elalszik. Tünde megszerzi a fiút, mégis kudarcot vall. Hiszen a boldognak látszó véget akár tragédiának is felfoghatjuk: a deviáns tündérlányt unalmas párjával együtt visszarendelik az unalmas Tündérhonba. És "boldogan" élnek, míg meg nem halnak, és nem halnak meg soha. Rémes.

De engem nagyon elragadott a képzelet. Magács László rendező semmi ilyesmit nem sugall és semmi másmilyet sem. A játszók szépen elmondják a szöveget. Emma Handy és a Csongort játszó Jack Tarlton a végén csókban forr össze. Addigra a három ördögfi – Mathew Griffiths, Duncan Holmes, Michael Kelly – piros balettszoknyában kibohóckodta magát, Kathleen Gati (Mirigy) tragikus hangon elsiratta felfalt rókalányát, Éva Magyar (Ilma) virgonckodva visszanyerte Csaba Horváth-ot (Balga). Vagyis a magyar törzsnéző nem sokat nyert ezen az estén, talán csak Ildikó Bacsa Ledérjének fájó árvaságát, bánatos arcának képét, melyen a szétfolyt szemfesték a magányról mesél.

Néha jobb lenne holland egyetemistának lenni.

Stuber Andrea