Üres az erdő

Shakespeare: Ahogy tetszik (Madách Kamara)

Fordító: Szabó Lőrinc. Díszlet: Horesnyi Balázs. Jelmez: Rátkai Erzsébet. Rendező: Szirtes Tamás

Szereplők: Avar István, Horesnyi László, Puskás Tamás, Kautzky Armand, Czvetkó Sándor, Lesznek Tibor, Némethy Ferenc, Galbenisz Tomasz, Kelemen István, Nyári Oszkár fh.,Für Amikó, Vasvári Emese, Timkó Eszter fh.

Az Ahogy tetszik egy vígjáték. De nem sima kis cukorka, amelyet gondtalanul elszopogathatunk. Annál sokkal nehezebb falat. Ha a kényelmes rendező Shakespeare művét a könnyebbik végén fogja meg, akkor a semmit markolássza, mert nincs könnyebbik vég. Ebből a laza fogdosásból tart bemutatót Szirtes Tamás a Madách Kamarában.

Voltaképp bámulatos az a kedélyes nemtörődömség, amivel Szirtes színre vitte a darabot. Első lépésként nyilván rávette valahogy Horesnyi Balázst, hogy tervezze meg – tőle szokatlanul – a lehető legfantáziátlanabb díszletet. Zöld posztó padlószőnyeg és hordozható lepel, mely takarja azt a leplet, mely takarja a falakra festett ardennes-i erdőt. A falak határolják ama tágas, üres teret, melyet a rendező egysze­rűen nem képes betölteni. Sem színészekkel, sem akciók­kal, hogy gondolatról már ne is beszéljünk.

Az előadás csupa -talan és -telen. Ritmustalan, lendülettelen, ötlettelen, bájtalan. A játék "bejönnek, elmondják, kimennek" szinten mozog, s ez a minimálprogram kedvesen kiegészül azzal, hogy a belépő színészek közül valamelyik mindig kicsit előbbre szeretne kerülni, mint a társai. A partnerek viszont igyekeznek behozni a hátrányt, s a végeredmény többnyire az, hogy a rivaldánál állnak-térdelnek egy vonalban valamennyien.

No igen, a színészek... Czvetkó Sándor, aki mesébe (gyermekelőadásba) illik Sir Roland legkisebb fiaként. Vas­vári Emese (Celia), kinek minden mondata valami rosszul csengő, iskolás hangsúllyal végződik. A korát meghazudto­lóan modoros Kautzky Armand (Olivér), aki első színre lépé­sekor úgy bőg, mint az ardennes-i erdő oroszlánja. Avar Ist­ván, aki színészi közhelyekből rakja össze a száműzött her­ceg figuráját. Lesznek Tibor, aki operettbeli táncoskomikus­sal téveszti össze Próbakőt. Puskás Tamás, aki legalább figyelemreméltó. (Csöppet sem méla Jaques, kifejezetten nyitnikész: kapcsolatokat keres és talál is.) Galbenisz Tomasz (Corinnus) hoz üde színt, igaz ugyan, hogy téve­désből népszínműből hozza.

A végére hagytam az előadás által személyes veszteséget szenvedő főszereplőt, Für Anikót. Eredendően tehetséges színésznő. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy izmos tehetsége még mindig nem satnyult el, holott a Madách nem egy edzőterem. Für játékában akad néhány szerelmes-szép pillanat, amikor felsejlik egy igazi Rosalinda-alakítás lehetősége. A többi néma csend, kínlódó magány, végül nagy taps. Für Anikó tapasztalati úton megbizonyosodhat arról, hogy az Ahogy tetsziket nem lehet egyedül eljátszani.

Különleges teljesítményt mondhat magáénak a színház: sikerült színre hoznia Shakespeare darabját úgy, hogy egyetlen jelenetét sem oldotta meg. Sőt, még a megoldás szándéka is csak némelyik Rosalinda-Celia jelenetben fedezhető fel. Lehet csodálkozni ezen a szakmai indolencián, de nem érdemes. A Madách Színház musicalekre trenírozott színészcsapata nincs abban a kondícióban, hogy Shakespeare-t játszhasson. A társulat magját a zenés előadásokban többé-kevésbé használható tagok adják már évek óta. Számbavehető prózai színészük alig maradt. Az Ahogy tetszik bemutatása – tetszik, nem tetszik – a mai Madách Színház képességeit messze meghaladja.

Stuber Andrea