Richárd, a rettentő

Shakespeare: III. Richárd

Egri Gárdonyi Géza Színház

színikritika

Népszava 1996

 

Richárd, a rettentő

 

Az egri Gárdonyi Géza Színházban Gali László igazgató-rendező szívesen mutat be évadonként egy-egy Shakespeare-t, csak úgy. Idén a III. Richárd került sorra. A vérlepte tragédia Gloster hercegről, aki nem elég hogy pú­pos és sánta, de még önkéntes alapon gazember is. (Kis túl­zással azt mondhatnánk, hogy ebben a drámában a bérgyil­kosok a legrokonszenvesebb, leglelkiismeretesebb szerep­lők.)

Az egri színrevitel tartalmaz jószerével minden divatos mismást, amitől egy Shakespeare-előadás modernnek látszhat. Van benne rozsdás-fémes falrendszer és függőfo­lyosó (díszlet: Kastner Péter), bőrszerkók, dzsekik, szege­csek (jelmez: Húros Annamária), füst, némi vér, továbbá olyan horrorisztikus hangeffektusok, amilyenekkel a szellemvasúton szoktak riogatni. (Zene: Aldobolyi Nagy György).

Gali tisztesen unalmas, eredetiséggel egyáltalán nem gyanúsítható rendezéséből az mindenesetre kiderül, hogy a III. Richárd valóságos aranybánya: bravúros színpadi jelene­tek tömkelegét tartalmazza. (Vagy ezt magamtól tudom? Nem is tudom...) Ott van mindjárt a második szín; a híres-hírhedt szcéna, amikor a gyilkos Richárd meghitt, koporsó­melléki jelenetben elcsábítja egyik áldozatának özvegyét, Lady Annát. A csinos özvegyasszonyt fővárosi vendégmű­vész, Juhász Judit alakítja igen szép, mélyről jövő gyásszal és kétségbeeséssel, lélegzetszaggató felháborodással. (Itt jegyzem meg, érdekes, hogy a Nemzeti Színház színésznői idegenben mintha jobban játszanának, mint hazai pályán. Ott van például Varga Mária is, akit Pesten évek óta nem láttam olyan remeknek, mint a debreceni Félkegyelmű-elő­adás Nasztaszja Filippovnájaként.) A gátlástalan széptevőt és önjelölt uralkodót Csendes László formálja meg. Hátra­nyalt hajjal, feketében, szőrmentén púposan és átabotában sántán. Csendes erős, dinamikus, formátumos színész. Most mégis inkább címszerepet játszik, mint III. Richárdot. Ke­vésbé hasonlít a hatalomra éhes gonosztevőre, mint a szí­nészre, aki élvezkedik a nagy szerepben.

Az említetteken kívül további harmincnyolc szereplő lép színpadra. Bejönnek, elmondják, meghalnak, némelyikük kísért még kicsit. Becsületesen dolgoznak mind. Nem lenne igazságos, ha bárkit is kiemelnék közülük. Meg nem is tud­nék kit.

Stuber Andrea