Se tej, se hó

Hubay Miklós: Tüzet viszek (Ruttkai Éva Színház)

Ruhák: Ruti Butik üzletlánc. Játéktér, menedzser: Szalai Zsolt. Rendező: Nagy Miklós. Szereplők: Nagy Miklós,Simorjai Emese, Koltai Judit, Dobránszky Zoltán, Vajda Márta, A. Fekete Zoltán, Váradi Balogh László.

         A Ruttkai Éváról elnevezett színház (Üllői út 45., harmadik emelet, balra) Hubay-bemutatóval állt elő a magyar dráma napján. Az ünnepi estén hosszas, izgatott protokolláris nyüzsgés a szűk folyosócskán és a nézőtérre vezető WC-utcában. Csúszással csigáznak, míg végre elfoglalhatjuk helyünket, a második sorig bezárólag. Az első sorokban ugyanis elegáns névtáblák jelzik, hogy a székek nem akárkikéi: Nagy Miklós elnök-vezérigazgató, Szalai Zsolt menedzserigazgató és szponzorok tulajdonát képezik. (Mint Szalai Zsolt menedzserigazgató elmondja, saját maguk vették, saját gázsijukból, saját színházuktól.)

          Még néhány perc, s kihunynak a fények, kezdődik az előadás. De mégsem, mert Póka Éva terem a színpadon, s felolvas egy levelet, amelyet Nagy Miklós elnök-vezérigazgató Ablonczy Lászlótól, a Nemzeti Színház igazgatójától kapott. Ebben Ablonczy igazgató köszöni szépen a meghívást, de nem tud itt lenni. Mellesleg elhangzanak Szakonyi Károly író aktuális gondolatai is – üzenet a magyar dráma napjára. A hölgy végez, szép tapsot kap, távozik. Felmegy a függöny, s jó szándékú, igyekvő produkció veszi kezdetét. Egy szánalmasan rossz előadás.

          Nem is túl meglepő, hogy a Thália Szekere Alapítvány által működtetett színház Tüzet viszek-bemutatója két fillért sem ér. (Jó, ha egy-ötvenet.) Hiszen az alapítvány legfőbb célja, hogy alig – vagy annyira sem – foglalkoztatott színészeknek teremtsen fellépési lehetőségeket. Aminek persze vannak veszélyei. Például kiderülhet: némelyiküket nem is méltatlanul mellőzik. Esetleg épp a Ruttkai Éva Színház szolgálhat döntő bizonyítékokkal arról, hogy egyes (többes) ritkán vagy sosem látott színészek mégsem véletlenül nem játszanak Othellót, Lucifert vagy Mirandolinát a Katona, a Víg- vagy az Új színházakban. Hanem mert akadnak náluk jobb Othellók, Luciferek, Mirandolinák.

          Külön problémája a Ruttkai Színháznak, hogy egyelőre csak a kihasználatlan színészekkel dolgozik, a hátrányos helyzetű rendezőkig még nem jutott el. (Ha majd eljut, az újabb gondot vet fel.) Most tehát Nagy Miklós elnök-vezérigazgató rendez náluk, aki – jobb tippje nem lévén – önmagára bízta a főszerepet. Amiből egyenesen következik, hogy a próbák alatt eggyel kevesebben voltak. Míg Nagy Miklós elnök-vezérigazgató lent ült a nézőtéren – bizonyára az elnök-vezérigazgatói székben –, addig a színpadról hiányzott egy Soós Imre-i erejű és sodrású színész, aki úgy tudná mondani: „fehér”, hogy abban benne van a tej, a hó és minden görög szobor. S amikor Nagy Miklós színpadra ment, lent nélkülöztek egy kétszemű férfit vagy nőt, aki meglátta volna, hogy az elnök-vezérigazgató-főszereplő kizárólag a melle düllesztésével operál. (Igaz, ez legalább magabiztosságnak hat a többiek ténfergő helykereséséhez képest.)

          Még néhány ilyen Ruttkai-bemutató, s végképp meggyőződhetünk arról, hogy a színháznak sokféle funkciója lehet, de mégsem az az igazi, ha szociális foglalkoztató.

 Stuber Andrea