Trónszék a mészárszékben

          A Budapesti Kamaraszínház az elmúlt években szorgos gyűjtőmunkával szert tett a főváros egyik legerősebb társulatára. Megkockáztathatjuk, hogy a Katona, a Művész és a Víg mellett ez a korábban „külvárosi” színház mondhatja most magáénak a legtöbb jó színészt. Ami annyit jelent – ha többet nem is mindig –, hogy aki a Kamaraszínházba jár, az színészeket lát a színpadon. (Nincs ez mindenhol így.)

          Színészileg érdemleges az idei első nagyszínházi bemutatójuk is, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Halvány felújítás jelleget ad a premiernek, hogy a produkciót rendező Derzsi János maga is játszotta a főszerepet egy régebbi, szolnoki előadásban. (Onnan hozta magával Minna néni szerepére Koós Olgát, aki itt Timár Évával és Tóth Judittal alkot pazar vénasszonytriászt.) Derzsi rendezésében a főszereplő páros erőviszonyai a meghatározók. Móricz Zsigmond már-már archaikus hősei ők: Balázs, a mulatérozó birtokos és Pólika, a józanabb életre vágyó fiatalasszony. Pólikát a kitűnő Csonka Ibolya formálja meg bájjal, daccal. Alighanem többet tud az életről, mint egy Pólika. A férjét alakító snájdig Ungvári István elegánsan tud dorbézolni. Kölykösebb Balázs, mint a rendezője volt annak idején. Derzsi súlyos, félelmetes férfit mutatott. Ungvári nyikhajabbra veszi a figurát. Ezt a Balázst kevésbé lehet komolyan venni, viszont jobban lehet (elnézően) szeretni. Ungvári olyan magyar urat játszik, akiben nemcsak a móriczi dzsentriábrázolás, hanem annak Karinthy-féle paródiája is megtestesül: ősösztönöstül, nagyfeneérzésestül, löttyösindulatostul. Ami teljesen rendjén van. Végtére is Derzsi a nyolcvanas években játszotta el a magyar dzsentrit. Most meg egészen más idők járnak.

          A Kamaraszínház stúdiója sem késlekedett az első idei bemutatóval: az Asbóth utcában a II. Edward angol király került színre. Ruszt Józsefet érdekli a dolog. Másodszor rendezi meg Marlow elő-shakespeare-i királydrámáját az alkalmatlan uralkodóról, akinek a walesi bárdokos Edwárd volt az apukája. Bárdok egyébként itt is vannak, csak nem walesiek, hanem hentesek. Ruszt ugyanis komplett kis vágóhídon játszatja a darabot, ahol erotikus nadrágba és mocskos köténybe bujtatott férfiszereplők olykor slaggal mossák a falakról a vért. Pergő, feszült, eleven a játék. Gálffi László a király: lemond a koronáról szépen, ahogy annak idején már II. Richárdként is megtette. Nemcsák Károly iróniával fúrja urát, huncutul tör hatalomra. Egri Márta érző és érzékeny királynő, Rátóti Zoltán humorral királyhű. Kitűnik még Kerekes József, aki bejön jól fésülten, játszi mosollyal az ajkán, s pár perc alatt fényűző kabinetalakítást visz véghez.

Van mit nézni. Ha minden kötél szakad (hi-hi-hi), a közönséget. Teknőben ülünk ugyanis, körbevesszük a színpad egy részét. Rálátunk egymásra, figyelünk magunkra is. Nézőt játszunk.

Stuber Andrea