Stuber Andrea

Mensáros

Mensáros László

nekrológ

Népszava 1993.II.8.

 

Mensáros

 

          Valahogy sejteni lehetett, hogy most látjuk utoljára. A nézőtérnek háttal ült a Madách színpadán, sötét kabátban, sötét kalapban. Egyszer csak szembefordult velünk, hogy eljátssza a Téli rege legblikkfangosabb szerepét, az Időt. Mesebeli öregnek tetszett: világított ősz haja és világított a mosolya a bajusza alatt. Bölcsesség és derű sugárzott belőle. „Hát hadd legyek, mi régen, hogy ősi rend se volt földön-égen, s az sem, mi most van” – mondta. Lenyűgöző volt, mint maga az Idő, ha az ember jobban belegondol, s beleborzong.

Mensáros László rövid monológja ünneppé tette a Téli rege estéjét. S e szerep utolsó állomása lett egy páratlanul gazdag, nagyszerű színészi pályának, melybe beléfoglaltattak a drámairodalom legnagyobb darabjai, olykor többszörösen is. Hamlet és Polonius, Romeo, Paris, Lőrinc barát. Az Éjjeli menedékhelyben a Báró, a Színész. És ki győzné felsorolni az összes emlékezetes alakítást?

          Az óriások egyike távozott most, éppen csak betöltvén hatvanhetedik esztendejét.

(stb)